Nemzetközi foci

Kassai Viktor, Ring György és Tóth Vencel vasárnap reggel 8-órától a dél-koreai Jeonbuk és a mexikói a Club América negyeddöntő mérkőzését vezeti a FIFA Klubvilágbajnokságon, a 40 ezer néző befogadására alkalmas Suita City Stadiumban – írja az MLSZ honlapja. A tartalék játékvezető az új-zélandi Waldron, míg a tartalék asszisztens a kenyai Marwa lesz. A mérkőzésen három videóbíró is közreműködik majd: a holland Makkelie, a szlovén Skomina és a gambiai Gassama. Kassai Viktorék történelmi mérkőzésen kapnak szerepet a Japánban sorra kerülő klub-világbajnokságon: ez lesz az egyik első olyan tétmérkőzés, amelyen a videóbíró szerepet kap, és a rögzített felvételek alapján a játékvezető megváltoztathatja korábbi döntéseit. Marco van Basten, a FIFA technikai fejlesztésekért felelős vezetője elmondta: videóbíró egyelőre tesztfázisban működik, a tornán megszerzett információk alapján kiderül, hogy alkalmas lehet-e a szélesebb körű bevezetésre, vagy további változtatásokra van szükség a technológiában. A gyakorlatban a videóbíró azt jelenti, hogy a mérkőzéseken a stadionokban berendeznek egy helyiséget, ahol videó asszisztensek dolgoznak majd, és ők a felvételek alapján rádión visszajelzést adhatnak a játékvezetőnek, aki kulcsfontosságú szituációkban az információk hatására változtathat meghozott döntésén. A videóbírót elsősorban góloknál, büntetőt érintő döntéseknél, azonnali piros lapoknál használják. A videó asszisztensek segítő szerepet töltenek be, a végleges döntés minden esetben a játékvezetőé lesz, aki a pálya szélén elhelyezett monitoron maga is újranézhet egy-egy esetet a végső döntés meghozatala előtt. A rendszer Kassai Viktor számára is teljesen új, a mérkőzést megelőző egy hétben, már kint Japánban kapta meg az első gyakorlati felkészítő tréningeket annak használatáról.
2016. 12. 09. 17:55
December elején gyönyörű gólt lőtt utánpótlás mérkőzésen a tanzániai Mbao FC játékosa, Mrisho Khalfan. A 19 éves támadó kicsivel később rosszul lett a pályán, szívinfarktust kapott, majd egyből kórházba szállították, ám a szállítás közben életét veszítette. A tragédia december negyedikén történt, másnap eltemették a fiatalt, akit az egész település gyászol. Tanzanian player Ismail Mrisho Khalfan who collapsed yesterday and died was buried today according to Islamic rites RIP pic.twitter.com/V90nDc5n5T— Collins Okinyo (@bedjosessien) 2016. december 5. A Tanzán Labdarúgó Szövetség hivatalos Twitter-csatornáján fejezte ki részvétét. Azt írják: osztoznak a család, a hozzátartozók és a csapattársak mérhetetlen fájdalmában. Shirikisho la Mpira wa Miguu Tanzania (TFF), limepokea kwa masikitiko taarifa za kifo cha Mchezaji Ismail Halfanhttps://t.co/PoqDf8UVXP pic.twitter.com/NLDTi2vani— TFF TANZANIA (@Tanfootball) 2016. december 5.
2016. 12. 09. 11:53
Olvasói sztorik