Nemzetközi foci

FIFA-ötlet: ne legyen döntetlen a világbajnokságon

Az egyenes kieséses szakasz mellett immár a csoportkörben is tizenegyesek követnék a döntetlent.

Sajtóértesülés szerint a világbajnokság 48 csapatosra való bővítése mellett további gyökeres változásokat vezetne be a FIFA elnöke, Gianni Infantino a vébéken. A The Times úgy tudja, a nemzetközi szövetség eltörölné a döntetlent, így már a csoportkör meccsei sem érhetnének véget pontosztozkodással.

A lap információi szerint a döntetlennel záródó csoportmeccseket tizenegyes-párbaj követné, így mindenképpen három-, illetve nulla pontot osztanának ki a csapatok között.

A változtatásra azért lehet egyébként szükség, mert sokan támadják a 48 csapatos ötletet, ugyanis a FIFA 16 darab háromcsapatos csoporttal oldaná meg annak lebonyolítását. Azonban így egy-egy válogatott csak két meccset játszana a csoportkörben, két találkozó után viszont jóval nagyobb az esély rá, hogy a három-, egy-, illetve nullapontos rendszerben sok lesz a holtverseny, ráadásul így a továbbjutás szempontjából döntő eredmények is kevésbé manipulálhatók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.