Nemzetközi foci

Egyre valószínűbb, hogy a szezon végén lejáró szerződésű Pepe a nyáron távozik a Real Madridtól és Kínába igazol. A királyi gárdánál azonban már tudják, hogy kivel pótolnák a távozó portugál hátvédet, a potenciális jelölt nem más, mint a Manchester City védője, Nicolas Otamendi - adta hírül a spanyol AS. A 29 éves, 40-szeres argentin válogatott Otamendit 2015 nyarán, 45 millió euróért vásárolta a Valenciától a City, ahol rögtön alapember lett, és Pep Guardiola irányítása alatt is általában biztos helye van a kezdőcsapatban.
2017. 02. 16. 08:45
A Barcelona és a Real Madrid korábbi sztárja, Luis Figo szerint a Borussia Dortmund középpályása, Mario Götze jelen pillanatban a világ legjobb német futballistája. – Kétség sem férhet ahhoz, hogy nincs jobb német játékos Mariónál. Hihetetlen tehetség, és mindent tud a labdával. A Benfica örülhetett, hogy kénytelen volt kihagyni sérülés miatt a BL-nyolcaddöntő első felvonását. Extra képességekkel rendelkezik, egyszerűen imádom a játékát – nyilatkozta Figo.
2017. 02. 15. 20:15
Ritkán látható invitilást tett közzé videóüzenet formájában Kleinheisler László exklubja, a Bundesligában szerplő Darmstadt. A német klub ugyanis az Egyesült Amerikai Államok előző elnökét, Barack Obamát hívja meg a stadionjába egy meccsre. Az USA 44. elnöke ugyanis a Twitter-oldalán egyedüli európai focicsapatként a Darmstadtot követi, amely egyébként külön mezzel is kedveskedik számára. Most már csak Obamán a sor. Dear @BarackObama, since we are apparently already the only European soccer club you follow on Twitter: See you at our stadium? #sv98 pic.twitter.com/iThQpILKTF— SV Darmstadt 98 (@sv98) 2017. február 15.
2017. 02. 15. 19:18
Korábban beszámoltunk arról, hogy a PSG hazai pályán 4-0-s győzelmet aratott a Barcelona felett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A mérkőzés egyik hőse, Angel di Maria elárulta: korábbi madridi csapattársai is gratuláltak neki a bravúros siker után. – A madridi barátaim már gratuláltak a keddi sikerünkhöz – így az argentin szélső, aki kiemelte: a magabiztos siker ellenére a visszavágón sem számít könnyű mérkőzésre a Nou Campban, ahol meglátása szerint még bármi megtörténhet, ezért kicsit sem bízzák el magukat.
2017. 02. 15. 16:35
Titokzatos szépséggel találkozik néhány hete az Arsenal játékmestere, Mesut Özil, akiről az angol lapok úgy tudták, hogy a német popsztárral, Mandy Capristóval alkot egy párt, bár a nagy nyilvánosság előtt még nem jelentek meg. A Daily Mail azonban felfedte, hogy a válogatott középpályás az utóbbi napokban egy másik lánnyal ebédelt egy londoni étteremben, méghozzá Amine Gulséval, akit 2014-ben Törökország legszebb nőjének választottak. A cikk szerint Gulse és Özil régebb óta barátok, korábban pedig tagadták volna, hogy lenne közöttük valami. Ki tudja, majd most? Amine Gülşe (@gulseamine) által megosztott bejegyzés, 2016. Nov 27., 15:07 PST Amine Gülşe (@gulseamine) által megosztott bejegyzés, 2016. Szept 23., 09:20 PDT Amine Gülşe (@gulseamine) által megosztott bejegyzés, 2016. Aug 24., 12:59 PDT Amine Gülşe (@gulseamine) által megosztott bejegyzés, 2016. Nov 27., 15:07 PST
2017. 02. 15. 15:59
A Tottenham angol válogatott védője, Danny Rose visszautasított egy ajánlatot, melyet Kínából kínáltak. A Transfermarkt szerint 14 millió euróra taksált 26 éves balbekkért a kínai szuperligában szereplő csapat tett ajánlatot, és a játékos évi 14.5 millió fontot (5.2 milliárd forintot) keresett volna évente, Rose azonban hű maradt a londoni klubhoz. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy melyik kínai klub tett ajánlatot - írja a The Sun.
2017. 02. 15. 13:36
Megtöri a Kínába vándorlási divatot, és inkább Japánba, a Vissel Kobe csapatához szerződik a nyáron a 129-szeres német válogatott Lukas Podolski - adta hírül a beIN Sport török oldala. A 31 éves világbajnok támadó jelenleg a török Galatasaray-ban futballozik, de szerepelt korábban a Köln, a Bayern München, az Arsenal és az Inter együttesében is. A japán klub a hírek szerint 2.7 millió eurót fizet a Galatasaray-nak Podolskiért, aki három évre 15 millió eurós fizetést kap.
2017. 02. 15. 10:56
Már három gólnál jár a Manchester City-be január végén berobbanó, ám hétfő este lábközépcsont-törést szenvedő Gabriel Jesus. A 19 éves brazil tehetséget Ronaldinho is nagyon dicsérte, szerinte ő lehet az új Neymar, sőt akár Messihez is felérhet, ám a szezon hátralévő részét valószínűleg ki kell hagynia. Az biztos, hogy attól nem kell tartani, hogy a Manchester City üdvöskéjét megrészegíti a siker és elzüllik, ugyanis a focista édesanyja, Vera Lucia a fia minden lépését ellenőrzi. – A leendő barátnőnek alkalmazkodnia kell a szabályaimhoz. Nincs heves csókolózás és gyakori randi. Az én fiam nem fogja senki lányát csak úgy teherbe ejteni – mondta a szigorú mama, aki az ő kis „Gabriel bébijének” a pénzét is be­osztja, a kocsmázást, cigizést és night clubba járást pedig szigorúan megtiltotta - írja a Bors. Ezek után nem meglepő, hogy Jesus eltitkolta előle első tetoválását, igaz, miután megmutatta, mit varratott magára – „Minden lépésnél amit megteszek, minden úton, amelyre rálépek, minden ösvényen, amit választok, a te kezed vezessen engem, Vera Lucia!” – megenyhült az édesanyja.
2017. 02. 15. 10:06
Diego Costa mindenben megegyezett a Chelsea-vel, a spanyol támadó hamarosan új, ötéves szerződést ír alá a londoni klubbal, melynek értelmében a hetente legalább 220 ezer fontot (80 millió forintot) tehet majd zsebre. Costa jelenlegi kontraktusa 2019-ig érvényes a Chelsea-nél, de az utóbbi hónapokban felmerült, hogy a szezon végén esetleg távozhat a Stamford Bridge-ről. A kiváló csatár és a londoni kékek azonban most ezzel az új közös szerződéssel válaszolnak a pletykákra.
2017. 02. 15. 09:03
Olvasói sztorik