Nemzetközi foci

Az MU tinisztárja félti karrierjét, nem akar hosszabbítani

Marcus Rashford úgy érzi, Jose Mourinho érkezésével nem megfelelő irányba halad pályája.

Az Independent legfrissebb cikke szerint megrekedtek a tárgyalások Marcus Rashford és a Manchester United elöljárói között a játékos szerződés-hosszabbításának ügyében.

A Times szerint a 19 éves támadó nagyon bosszús, hogy második manchesteri szezonjában a felnőtt csapatban alig kap játékidőt, és komoly kétségei vannak azt illetően, hosszabbítson-e a Vörös Ördögökkel. A fiatal tehetség Jose Mourinho nyári érkezésével kikerült a manchesteriek fix kezdőjéből, húsz bajnoki mérkőzésen csupán 1044 percet töltött a pályán, így három gól és egy gólpassz fűződik a nevéhez. Mivel a portugál mester többnyire csak csereként vagy a kispadon számol vele, úgy érzi, nem fejlődik kellőképpen. Szerződése 2020 nyaráig él a klubnál.

– Örülök, hogy számíthatok Rashfordra, tudom, mire képes, ha pályára lép, mindig veszélyt jelent az ellenfél kapujára, ismerem a képességeit. Az elmúlt szezonban nem volt rajta nyomás, abszolút újonc volt, a gólok is zsinórban jöttek. Az új idényben már magasabb vele szemben is az elvárás, nyomás helyeződik rá, így többet hibázik kiélezett helyzetben. Ezeken a találkozókon azonban rutint és tapasztalatot szerezhet, így azt gondolom, jövőre nagy áttörést várhatunk Marcustól, sokat várok tőle – nyilatkozta Mourinho.

Rashford a 2015-2016-os szezonban Louis van Gaal irányítása alatt robbant be a köztudatba, nyitásként tizenegy PL-mérkőzésen öt gólig jutott, és bekerülhetett az angol válogatott Eb-re utazó keretébe is.

Olvasói sztorik