Nemzetközi foci

A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul az FC Barcelona, mivel a Spanyol Labdarúgó Szövetség elutasította fellebbezését, azaz fenntartotta Luis Suárez eltiltását a Király Kupa döntőjére. A katalánok uruguayi támadója az Atlético Madrid elleni elődöntő visszavágóján előbb a 86., majd a 88. percben kapott sárga lapot, így a játékvezető kiállította. A klub a második figyelmeztetés jogosságát vitatja, amikor a csatár alkarja az egyik védő nyakát érte egy párharc során. Suárez a piros lap miatt nem játszhatna a május 27-i fináléban, ahol a Barcelona ellenfele a története első döntőjére készülő Alavés lesz. A spanyol szövetség csütörtökön utasította el a gránátvörös-kékek fellebbezését.
2017. 02. 17. 13:24
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Manchester City brazil üdvöskéje a Bournemouth elleni bajnokin megsérült, később kiderült, hogy a pontos diagnózis szerint eltört a lábközépcsontja, ezért hónapokra került partvonalon kívülre. A 19 éves játékost Barcelonában műtötték meg, a klub tájékoztatása szerint az operáció sikeres volt, a Jesus pedig mosolyogva üzent a drukkereknek: minden rendben. All smiles and a thumbs up from @gabrieljesus33 after his foot operation in Barcelona. We will keep you updated on his progress! #mcfc pic.twitter.com/9UdM4OiuAm— Manchester City (@ManCity) 2017. február 17.
2017. 02. 17. 13:06
A Manchester City világrekordot jelentő összeget kínál a Tottenhamnek a nyáron Dele Alliért - adta hírül a Daily Express. A 20 éves, 15-szörös angol válogatott középpályás a Spurs kulcsjátékosa lett a mostani szezonban, 33 tétmérkőzésen 13 gólt és 5 gólpasszt jegyez. A City nyári ajánlata a hírek szerint meghaladhatja a 89 millió fontot, melyet a Manchester United fizetett Paul Pogbáért.
2017. 02. 17. 10:01
Szurkolóinak rendbontása miatt bűnhődik a Dárdai Pál vezette Hertha BSC, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) ugyanis 24 ezer eurós (7,4 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtotta a berlini együttest. A fővárosi szurkolók tiltott pirotechnikai eszközöket vittek be október 25-én a hamburgi Millerntor-Stadion vendégszektorába a St. Pauli elleni Német Kupa második fordulós mérkőzésre. A december 17-én a Red Bull Arénában megrendezett RB Leipzig elleni bajnokin pedig egy sértő, provokatív molinó miatt büntették a magyar szakember klubját.
2017. 02. 17. 09:12
A futbol.as beszámolója szerint a spanyol bíróság többek között három korábbi Real Betis-játékos ellen is vádat emelt első osztályú mérkőzések végeredményének befolyásolása miatt. A vád szerint Amaya Carazo, Jordi Figueras és Xavi Torres 650 ezer eurót fogadtak el az Osasuna vezetőitől 2014 tavaszán, azért, hogy segítsenek bent tartani az Osasunát az élvonalban. Ehhez azt kellett tenniük, hogy a szintén kiesés elől menekülő Valladolidot megverjék a Betisszel az utolsó előtti fordulóban, majd az utolsó játéknapon szenvedjenek vereséget az Osasunától. Végül mindkét feltétel teljesült: a Betis 4-3-re legyőzte a Valladolidot, majd 2-1-re kikapott az Osasunától. A dolog egyetlen “szépséghibája” az volt, hogy a többi eredmény alakulása miatt végül mindhárom csapat kiesett a spanyol élvonalból.
2017. 02. 17. 08:51
Énektudását csillogtatta meg az egyszeres aranylabdás Ronaldinho Gaúcho, de egyértelműen kijelenthető, a labdával történő varázslat sokkal jobban megy neki. A Barcelona korábbi sztárja helyében valószínűleg több férfi társa is szívesen lett volna a klipforgatásnál, hiszen csinos lányok vették körül.
2017. 02. 16. 19:05
Korábban beszámoltunk arról, hogy az Arsenal megsemmisítő, 5-1-es vereséget szenvedett a Bayern München otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A vereség után a szigetországi sajtóban ismét szárnyra kapott, hogy Alexis Sánchez nagy valószínűség szerint távozik az Ágyúsoktól. A támadó szerződése 2018 nyarán jár le a klubnál, és mivel az elmúlt hosszú hónapokban nem sikerült megegyezniük, angol lapok szerint egy esetleges korai BL-búcsúval tovább csökkenhetnek Sánchez maradásának esélyei. A Mirror szerint egyébként a hasonló cipőben járó Mesut Özil vélhetően marad Londonban, miután nemrégiben új házat vásárolt a városban.
2017. 02. 16. 15:36
Olvasói sztorik