Nemzetközi foci

Valderrama nem hagyhatja el Kolumbiát

Az ok: a fiával való nem-törődés.

Az egykori kolumbiai válogatott legenda, Carlos Valderrama mostanság eléggé eltűnt a sportéletből, de szerencsére nem azért, mert valamilyen probléma lenne vele. Legalábbis nem egészségügyi szempontból, hiszen most ismét előkerült a neve, méghozzá bírósági ügy miatt.

Az 55 éves Valderramát ugyanis a bíróság Kolumbiában maradásra kötelezte, miután nem fizetett fiának, Carlos Albertónak.

A csütörtökön kihirdetett ítélet szerint Valderrama a 23 éves Carlos Alberto étkezési díját nem állta, a keresetet pedig épp az egyetemista gyermek nyújtotta be.

Emelina Ruge, az édesanya elmondása szerint Valderrama fellebbezhet, egyébként pedig mintegy 45 ezer dollárt, 13 millió forintot kell utalnia 2017-ben és 2018-ban.

Carlos Alberto egyébként szintén szőke, göndör hajjal rendelkezik.

Olvasói sztorik