Nemzetközi foci

Az Arsenal két francia klasszisa, Olivier Giroud és Laurent Koscielny a Marseille első számú nyári célpontjai - adta hírül a francia L'Equipe. A nagy tradíciókkal rendelkező Marseille a jövőben ismét szeretne felérni a francia futball csúcsára, és hogy Európa legrangosabb kupasorozatában, a Bajnokok Ligájában is szerepeljen, ennek a magasztos célnak az eléréséhez pedig akár 85 millió fontot is áldozna az Ágyúsok két francia játékosára. A korábban Montpellier-ben szereplő 30 éves Giroud 2012-ben, a 31 éves Koscielny pedig a 2010-ben a Lorienttől igazolt az Arsenalba, de ha a Marsielle szándékai komolyak, akkor a nyáron akár visszatérhetnek szülőhazájukba.
2017. 04. 06. 17:04
A szerda esti Chelsea‒Manchester City rangadón (2-1) a házigazda londoniak spanyol csatára, Diego Costa ismét bizonyította, hogy ‒ nagyon enyhén fogalmazva ‒ nem tartozik a sportszerű játékosok közé. Ezúttal a belga válogatott Vincent Kompany ellen szabálytalankodott alattomos módón, ráadásul Mike Dean játékvezető egyáltalán nem büntette meg, pedig az eset az orra előtt történt. Ez nem jelenti azt, hogy Costa megússza az esetet, a videofelvétel alapján az angol szövetség eltilthatja, bár mivel a mérkőzés jegyzőkönyvébe nem került be az eset, valószínűbb, hogy megússza... Costa kicking Kompany pic.twitter.com/G9O5jbYGWB— James Jones (@JamesJohn2427) 2017. április 6.
2017. 04. 06. 14:00
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Real Madrid nem hibázott és a Leganés otthonában 4-2-es győzelmet aratott a Zidane-csapat, Álvaro Morata pedig szerda este mesterhármassal felejtette Ronaldóék hiányát. A Squawka Football legfrissebb grafikájából az is kiderül, hogy a 24 éves támadó Raúl González után az első spanyol játékos, aki triplázni tudott a „királyi gárda” színeiben. 2009 tavasza után az újabb spanyol triplára tehát jó nyolc évet kellett várniuk a madridi drukkereknek. Alvaro Morata's hat-trick for Real Madrid:18' 23' 48' 3 shots on target, 3 goals. pic.twitter.com/SXxlzfcnbq— Squawka Football (@Squawka) 2017. április 6. Raúl 2009. április 26-án triplázott a Sevilla ellen: A következő spanyol mesterhármasra nyolc évet kellett várni:
2017. 04. 06. 13:49
A Chelsea játékmestere, Eden Hazard úgy véli, egyre közelebb kerülnek a bajnoki címhez a Premier League-ben, de még nem dőlhetnek hátra, még sok pontot kell begyűjteniük. A londoni Kékek múlt hétvégén ugyan kikaptak otthon a Crystal Palace-tól, de szerdán 2-1-re megnyerték a Manchester City elleni rangadót úgy, hogy mindkét góljukat Hazard szerezte. A londoni csapat jelenleg hétpontos előnnyel vezeti a tabellát. „Már majdnem ott vagyunk, de még hosszú az út. Nehéz meccsek állnak előttünk, de mindenre fel vagyunk készülve. Még nyolc mérkőzésünk lesz. Az élen akarunk zárni, ez a cél” ‒ fogalmazott a belga játékos. A szerdai találkozó első félidejében látványos futballt mutatott be a Chelsea, a másodikban azonban úgy tűnt, elsősorban előnye megtartására törekszik. „Nem tudom, milyen volt a játékunk, de a legfontosabb, hogy megnyerjük a meccseket. Biztosan tudunk ennél jobban is futballozni, de a vereség után most az volt a fontos, hogy megszerezzük a három pontot” ‒ mondta Hazard. A Chelsea a hétvégi 32. fordulóban a 13. helyen álló Bournemouth vendége lesz.
2017. 04. 06. 13:39
A Lazio után a Juventus jutott be a labdarúgó Olasz Kupa döntőjébe. A torinói csapat 3-2-re kikapott szerdán Nápolyban, de az első mérkőzésen 3-1-re győzött. A Juventus két gólját Gonzalo Higuain szerezte, aki éppen a Nápolytól érkezett a múlt nyáron új csapatához. A kupadöntőt június 2-án rendezik. Olasz Kupa, elődöntő, visszavágó: Napoli-Juventus 3-2 (0-1) Továbbjutott: a Juventus, 5-4-es összesítéssel kedden játszották: AS Roma-Lazio 3-2 (1-1) Továbbjutott: a Lazio, 4-3-as összesítéssel
2017. 04. 05. 23:33
Olvasói sztorik