Miután Brazília 1958 és 1970 között háromszor is világbajnoki címet szerzett, az 1974-es negyedik, majd az 1978-as harmadik hely csalódásként hatott. Előbb Mario Zagallo (az 1970-es világbajnok), majd a váratlanul kinevezett, tapasztalatlannak tartott Cláudio Coutinho bukott meg – utóbbi ráadásul elkövette azt a megbocsáthatatlan bűnt, hogy megpróbálta europanizálni a válogatottat, hogy taktikailag inkább a holland totális futballt részesítse előnyben.
Az 1979-es Copa América volt az utolsó tornája, amelyen a válogatott elbukott az elődöntőben, őt 1980-ban az akkor 49 éves Tele Santana váltotta. A szakember korábban dolgozott a Fluminense, az Atlético Mineiro, a Botafogo, a Gremio és a Palmeiras csapatainál,
„Amint kinevezték, a válogatottunk drasztikusan megváltozott” – mesélte Santana kinevezéséről Falcao, aki abban az időben az AS Roma középpályása volt. „A játékunk sokkal szórakoztatóbb lett, ugyanis azt kérte tőlünk, hogy intuitívan játsszunk. Támadásra buzdította a hátvédeket, és nem akart olyan középpályásokat, akik csak védekeztek, olyanokat keresett, akik tudják, mit kell tenni a labdával. Szabadságot adott nekünk, kipróbálhattuk bármit, amit csak akartunk. Híres mondása volt:
Inkább veszítek gyönyörű futballal, mintsem rossz játékkal nyerjek!
Brazília ugyan nem lett világbajnok 1982-ben, de a történelem egyik legkedveltebb és legszebb futballt bemutató csapata lett.
Sócrates még a cigiről is lemondott
Persze a taktikát az is meghatározta, hogy a brazil válogatottnak se a kapusa, se a védelme nem volt világklasszis, ellenben a középpályán és a csatársorban Júnior, Toninho Cerezo, Falcao, Zico, Sócrates, Serginho és Éder olyan támadófutballra volt képes, amilyenre senki más. Az a Dirceu pedig, aki 1978-ban nagyszerűen futballozott, ezúttal mindössze a nyitómeccs első félidejében jutott szóhoz.
Az ész Sócrates volt, akinek rossz szokásai irritálták Santanát. A kapitány – aki maga is nagy dohányos volt, de sikerrel leszokott róla – azt mondta, a cigi és az alkohol az, ami nem hagyja, hogy játékosa igazi klasszissá nője ki magát.
„Ha Sócrates úgy vigyázna magára, mint Zico, aki nem dohányzik, ő lenne a legjobb játékos. Egyelőre fiatalságával és tagadhatatlan klasszisával pótolja hiányosságait. De az idő halad, és amennyit dohányzik, nem tudom, hogy milyen állapotban lesz a világbajnokságig” – nyilatkozta róla a kapitány.
De hát ő is tudta, hogy Júnior, Luizinho, Serginho és Batista ugyancsak nikotinfüggő volt, szinte minden játékos élvezte a sört, Toninho Cerezo pedig zuhanyozás után állandóan a helyi röviditalt, az erjesztett cukornádból készített cachacát itta, mert úgy gondolta, hogy az segít elkerülni a megfázást.
Sócrates meghallotta az idők és Santana szavát, és 1982 elején felhagyott a cigarettával. Igaz, hogy a szabadságról nyolc kilogramm túlsúllyal tért vissza, de egy szigorú diéta és edzésprogram bombaformába hozta a vébére.
Az új stílus: szervezett káosz
A keret adott volt, csupán a középcsatár szerepkörre nem volt megfelelő ember. Santana nagyon kedvelte Reinaldót, és ugyan a pályán kívüli viselkedését nem szerette, egy sérülés pecsételte meg a sorsát. A beugró a 21 éves Careca lehetett volna, aki két felkészülési meccsen is játszott, ám a vébére indulás előtt beütött a baj, egy edzésen elszakadt egy combizma. Így aztán Éder mellett a nehézkes Serginho és Roberto Dinamite maradt.
A másik dilemma a középpályán bukkant elő, ahol Santana bizonytalan volt, hogy a 4-4-2-es rendszerben megkockáztassa-e Falcao, Cerezo, Sócrates és Zico együttes szerepeltetését.
A szakember kinevezése óta Brazília 33 meccset játszott a vb-ig (ebből hármat állami vagy ifjúsági válogatottak ellen), és mindössze kétszer veszített: a Szovjetunió és Uruguay ellen, mindkétszer egyetlen góllal (1-2). Ugyanakkor 1981 májusában egy európai túrán hét nap alatt legyőzte Angliát (1-0), Franciaországot (3-1) és az NSZK-t (2-1). A Santana-csapat minden meccsen gólt szerzett (átlagosan 2,5-et), a gyors és egyérintős játéknak nem nagyon találta senki az ellenszerét.
Ám amikor a sajtó az 1970-es Brazíliához és az 1974-es Hollandiához hasonlította, Santana arrogánsan visszautasította. „A játékmódunk hasonló az 1974-es Hollandiához, kivéve, hogy ügyesebb játékosaink vannak, és nem hagyunk ki annyi lehetőséget” – mondta.
Sócrates szervezett káosznak nevezte a stílusukat, miután forgatókönyv nélküli, kreatív és kiszámíthatatlan volt. „Mindenki szabadon játszott, úgy, ahogy akart, mindaddig, amíg bizonyos alapvető funkciókat ellátott. Bármilyen csodálatosnak tűnik is, működött. Ez az improvizációnak és a két év közös munka során elsajátított tudásnak is köszönhető” – mondta.
Ilyen futballt 1970 óta nem látott a világ
Napjaink egyik legnagyobb futballtudora, Jonathan Wilson úgy fogalmazott Futballforradalmak című könyvében, egészen 1982-ig kellett várni, hogy Brazília újra igazán rászabaduljon a futballvilágra.
„A Zicót és Sócratest is a csapatában tudó Brazíliának volt négy roppant tehetséges, kreatív középpályása, azonban Éder kivételével egyetlen szélsője sem. Ugyanúgy, mint korábban, a szükségből erényt kovácsoltak: Cerezo és Falcao, a két mélységi irányító behúzódott Zico és Sócrates mögé, Éder pedig afféle segéd középcsatárt játszott Serginho mellett, akinek esélye sem lett volna a keret közelébe kerülni, ha Reinaldo és Careca egészséges lett volna. A csapat formációja így olyan 4-2-2-2-vé alakult, amely erősen épített a pálya közepét elfoglaló gerincre és a széleken kalandozó két szélső védőre, Leandróra és Júniorra. Európai értelemben véve a csapat komoly kihívásokkal küzdött a játék szélességét tekintve, de játékuk annyira gördülékeny volt, és olyan sokat volt náluk a labda, hogy a játékosok pusztán a mozgásukkal megoldották a széljáték kérdését.”
A csapat olyan lenyűgöző játékot mutatott a spanyolországi vébén, amit az 1970-es elődök óta nem látott a világ.
A nyitómérkőzésen ugyan a szovjetek szereztek vezetést Andrij Bal góljával (a gyenge távoli lövést Waldir Peres csúnyán bevédte), ám a 75. percben Sócrates 22 méterről csodálatosan kilőtte a jobb felső sarkot, majd a 88. percben Éder egy felpörgetett labdát 20 méterről lőtt védhetetlenül a kapuba (2-1).
Következett a Graeme Sounesst, Gordon Strachant, majd csereként Kenny Dalglisht is soraiban tudó Skócia, amely ugyan David Narey révén vezetést szerzett (ez volt a védő egyetlen válogatottbeli találata), ám erre a brazilok néggyel válaszoltak (4-1).
Új-Zéland sem okozott gondot, Zico duplájával 4-0-ra sikerült nyerni.
Jöhetett a középdöntő első meccse a nagy rivális Argentína ellen, de César Luis Menotti csapatának esélye sem volt. A 3-1-es győzelem negatívuma, hogy Maradona elvesztette a fejét, előbb Zicót rúgta fel brutálisan, majd másik ellenfelét hasba talpalta, így végül megkapta a piros lapot.
A rendszer legyőzte az egyént
A braziloknak Olaszország ellen már egy döntetlen is elég lett volna az elődöntőbe jutáshoz. Ezt akkor senki nem tartotta többnek puszta formalitásnál, hiszen az európai csapat nem mutatott nagy formát. A csoportkörből három döntetlennel jutott tovább úgy, hogy a szintén háromszor ikszelő Kamerunnal szemben eggyel több gólt szerzett (2-2, illetve 1-1), majd 2-1-re verte Argentínát.
De ez a Brazília nem játszhatott döntetlenre, nem volt benne a vérében. Ahogy Zico fogalmazott, a kapitány ugyan mondta, hogy elég a döntetlen, de azt nem, hogy ne támadjanak.
Minden meccset meg akartunk nyerni, erről szól a brazil futball!
A szervezett olaszok pedig kihasználták, hogy a gyengébb védelem ellen lehet keresnivalójuk, ráadásul az addig vegetáló Paolo Rossi is feltámadt, és három góljával oroszlánrészt vállalt a 3-2-es győzelemből. Santanát sokan kritizálták amiatt, hogy nem volt hajlandó feláldozni a bevált stratégiát a továbbjutás oltárán, nagyobb hangsúlyt kellett volna helyeznie a védekezésre, de amint írtuk, ez nem volt belekódolva csapatába.
A keserűségről mindent elmond Zico legendássá vált mondata:
A nap, amikor a futball meghalt.
Wilson kissé szofisztikáltabban fogalmazta meg ugyanezt:
„Ez volt az a nap, amikor a futballban lakozó naivitás meghalt. Az a nap, amely után többé már nem volt elég, ha a legjobb játékosokat egy csapatba tették, és hagyták, hogy játsszanak. Az a nap, amikor a rendszer legyőzte az egyént” – írta.
Amit tudni kell a vébéről:
- Ez volt az első világbajnokság, ahol már nem 16, hanem 24 csapat vehetett részt. Algéria, Kamerun, Honduras, Kuvait és Új-Zéland ekkor debütált, az 1974-es és 1978-as vb-ezüstérmes Hollandia ki sem jutott. Belgium, Csehszlovákia, Salvador, a Szovjetunió és Anglia 12 év után kvalifikált – az angolok 20 év után futottak végre sikeres selejtezőt, hiszen 1966-ban házigazdaként, 1970-ben címvédőként indultak, majd kétszer elvéreztek.
- Miután 1982. április 2-án az argentin fegyveres erők elfoglalták az 1833 óta brit uralom alatt álló Falkland-szigeteket, felmerült, hogy Anglia, Észak-Írország és Skócia visszalép a vébétől. Miután a FIFA azt jelezte a brit kormánynak, hogy a címvédő Argentínát nem kérheti visszalépésre, végül minden maradt az eredeti kvalifikáció szerint.
- A magyar válogatott úgy kvalifikálta magát, hogy ugyan kétszer kikapott Angliától a selejtezőben, de végül négy győzelemmel és két döntetlennel, pontelőnnyel végzett a rivális előtt. A vert mezőnyben még Románia, Svájc és Norvégia végzett.
- A Mészöly Kálmán irányította csapat szenzációsan rajtolt a vébén, első mérkőzésén 10-1-re legyőzte Salvadort, ez azóta is az egyik legnagyobb különbségű győzelem világbajnokságon (a magyar csapat 1954-ben Dél-Koreát 9-0-ra verte, de 1974-ben Jugoszlávia ugyanennyire tángálta el Zairét). De aztán beütött a krach, a szakvezetés annyira félt az argentinoktól, hogy hét védővel állt fel, Maradona pedig bolondot csinált mindenkiből (1-4). De még így is meglehetett volna a továbbjutás, ám a Belgium elleni 1-1-es döntetlen kiesést ért.
- A vb-történelem egyik legcsúnyább bundázását a 2-es csoportban láthatták, ahol a nyugatnémetek meglepetésre kikaptak a nyitómeccsen Algériától 2-1-re, Ausztria ugyanakkor megverte az észak-afrikai riválist és Chilét is. Miután az utolsó fordulóban Algéria 3-2-re nyert Chile ellen, már tudni lehetett, hogy a másnapi NSZK-Ausztria mérkőzésen ha a németek nyernek, továbbjutnak, de ha háromnál több góllal győznek, Ausztria kiesik. Horst Hrubesch a 11. percben betalált, majd a két csapat meggyalázva a futballt 79 percen át a kapuk felé sem ment. Az 1-0-s NSZK-sikerrel, Algéria búcsúzott, de hiába óvott, nem ért célt.
- Erőszakos jelentekben sem volt hiány sajnos. A sevillai elődöntőben a nyugatnémet Harald Schumacher úgy taglózta le a francia Patrick Battistont, hogy egy pillanatig a játékos életéért is aggódni kellett. Az esetet a mai napig oktatják mint a piros lap (és jó pár hónapnyi eltiltás) iskolapéldáját.
- Claudio Gentile sem fukarkodott Diego Maradona faragásával: az olasz állítólag két napig készült a meccsre, de miután rájött a videók megnézése során, hogy esélye sem lesz, ha ellenfele labdát kap, elhatározta, abban is megakadályozza. A meccsen összesen 23 alkalommal szabálytalankodott ellene, csoda, hogy a pályán maradt egyáltalán.
- A vébét végül Olaszország nyerte: azóta is az egyetlen válogatott, amely úgy tudott aranyérmes lenni, hogy az első három meccsén nem nyert. A gólkirály Paolo Rossi lett, akit a Totonero néven elhíresült fogadási botrányban 1980-ban három évre eltiltottak, de a büntetését a vb közeledtével két évre mérsékelték. A csatár a negyeddöntőben a brazilok ellen három (3-2), az elődöntőben a lengyelek ellen két gólt szerzett (2-0), míg a fináléban az NSZK-nak egyszer talált be (3-1).
