Nemzetközi foci bajnokok ligája

Megszűnt létezni a futball, amit ismertünk

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP
Összefogtak a leggazdagabb európai klubok, hogy a maguk képére formálják a nemzetközi futballpiramist. Az UEFA látszólag nem tehetetlen, de a tendenciák valójában ellene dolgoznak: a reform elkerülhetetlen, annak hiányában kezelhetetlen méretűre duzzadnak a veszteségek és az adósságok. A harc elkezdődött, a frontok egyelőre merevek, a háború végkimenetele pedig megtippelhetetlen.

Kitört az európai futballháború.

Magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra tizenkét európai futballklub (Arsenal, Chelsea, Manchester City, Manchester United, Liverpool, Tottenham; Atlético Madrid, Barcelona, Real Madrid; AC Milan, Juventus, Inter) közleményben jelentette be, hogy megalakítja az úgynevezett Szuperligát.

Kapcsolódó
Példátlan fenyegetés a válasz a szuperligára – kitört a csúcsfutball háborúja
Az UEFA, engedve a nagy klubok nyomásának, a BL megreformálására készül, csakhogy a döntés előtt Európa legjobb csapatai közül 12 jelezte, inkább maguk rendelkeznének az általuk megkeresett pénz felett és elindítják a saját szuperligájukat. Az európai foci legkomolyabb pókerjátszmája zajlik a szemünk előtt.

Megfogalmazásuk szerint a Szuperliga egy olyan új, „hétközi” kupasorozat lesz, amelyet teljes egészében az alapítók irányítanak és menedzselnek. A tervek szerint a sorozat mezőnyét húsz csapat alkotja majd – ezek közül tizenöt résztvevő helye lesz fix, öt klub pedig minden évben speciális kritériumok alapján, a bajnoki helyezése alapján kerülhet majd be a mezőnybe (ezt egyelőre nem konkretizálták).

A tizenöt tervezett állandó résztvevő közül tehát hárman egyelőre hiányoznak, az alapítók erre a szerepre a Bayern Münchent, a Borussia Dortmundot és a PSG-t nézték ki, miközben azt is hangsúlyozták: a maguk részéről továbbra is szeretnének versenyezni a nemzeti bajnokságokban. A tervek szerint a Szuperliga tehát lényegében az UEFA által rendezett Bajnokok Ligáját váltaná fel az elitklubok versenynaptárában.

Hogyan nézne ki pontosan ez a Szuperliga?

Az alapítók tervei szerint a húsz résztvevő két tízes csoportba tömörül, amelyekben mindenki játszik mindenkivel otthon és idegenben is. A körmérkőzések végeredményeként kialakuló csoportsorrendben az első három-három helyezett közvetlenül bejut a legjobb nyolc közé, míg a negyedik-ötödik helyezettek playoffot játszanak egymással a fennmaradó két helyért. A negyeddöntőktől aztán a BL-ből ismerős, oda-visszavágós párharcokban folytatódna tovább a sorozat, egészen a fináléig.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy Szuperliga-szezon minimum 18, maximum 25 mérkőzést jelenthetne a benne résztvevő kluboknak. Összehasonlításképp: jelenleg a BL-ben 13 mérkőzés lejátszása vezet a végső győzelemhez.

Az Európai Szuperliga ötlete évek óta Damoklész kardjaként lebeg a nemzetközi futballközeg feje fölött. Az elmúlt évtizedekben folyamatos volt a kötélhúzás a leggazdagabb európai klubok és az UEFA között a Bajnokok Ligája versenykiírása, illetve bevételeinek elosztása kapcsán:

a tőkeerős topcsapatok úgy gondolták, mivel a nézők elsősorban az ő játékosaikra, az ők egymással vívott meccseikre kíváncsiak leginkább, nagyobb szeletre jogosultak a tortából, mint amekkorát megkapnak.

Az UEFA ezzel szemben úgy érvelt, hogy az európai futballpiramis teteje nem létezhetne az alapok nélkül, emiatt hiába érkezik a bevétel legnagyobb része a topcsapatok állandó részvétele és egymás elleni meccsei miatt brutálisan felértékelődött TV-s jogdíjakból, a gazdagoknak kötelességük visszaosztani belőle a piramis alacsonyabb szintjeire is.

Ez a permanens kötélhúzás alapozott meg a BL-reformoknak: a sorozat alapítása óta folyamatosan nőtt a topbajnokságok résztvevőinek mozgástere. Előbb kiharcolták, hogy bevezessék a csoportkört a végig egyenes kieséses lebonyolítás helyett (1993), majd azt is, hogy egy létszámemelésnek köszönhetően a legerősebb bajnokságokból ne csupán a bajnokok, de a második helyezettek is benevezhessenek a sorozatba (1997). Ezt követte a topbajnokságok indulóinak négyre emelése, amivel párhuzamosan a meccsszám növelése érdekében bevezették  a második csoportkört is (1999). 2003-tól kezdődően ugyan ez utóbbi megszűnt, viszont cserébe a főtábla mezőnye 32-re nőtt.

2009-ben a Michel Platini-féle UEFA-elnökség aztán a korábbiaknál is több automatikus csoportkörös helyet garantált a topbajnokságoknak, viszont bevezette cserébe a selejtezőben az úgynevezett bajnoki ágat – ezzel esélyt adva a kisebb bajnokságok győzteseinek is arra, hogy ugyan korábbinál kevesebb helyre, de nagyobb eséllyel pályázhassanak a főtáblás mezőnyben.

Mindez csak azért fontos, hogy értsük, lássuk: a leggazdagabb európai klubok és a legtőkeerősebb bajnokságok folyamatosan küzdöttek az UEFA-val azért, hogy érvényesítsék az érdekeiket, és minimalizálják az abban rejlő kockázatot, hogy esetleg lemaradnak a BL-szereplésről. Ennek a kötélhúzásnak a legfrissebb epizódja zajlott az elmúlt egy-két évben, amikor is arról folyt a vita, milyen formában működjön tovább a Bajnokok Ligája 2024-et követően.

Kapcsolódó
Undorodik klubjától a Manchester United legendája
Gary Neville minden pontot elvenne a Szuperligába készülő hat PL-csapattól.

Az Európai Klubszövetség (ECA) és az UEFA kompromisszumának eredményét elvileg április 19-én jelentették volna be. A megállapodást hosszas tárgyalások előzték meg, az ECA ugyanis egyfelől több meccset szeretett volna (hogy ez több bevételt fialjon), másrészt nagyobb beleszólást kért volna a sorozat lebonyolításába, irányításába. Utóbbi plasztikusan azt akarta jelenteni, hogy vizsgálják felül a bevételek elosztásának érvényben lévő módszerét.

A viták súlyát jól mutatja, hogy az UEFA már az előző hónapban be akarta mutatni a kompromisszumos BL-javaslatot, de arról egészen április 16-áig nem született döntés. Ehhez képest pénteken látszólag hiába csaptak egymás tenyerébe a felek,

a leggazdagabb néhány klub vasárnap este – tehát egy nappal megelőzve az UEFA tervezett bejelentését a kibővített és átstrukturált Bajnokok Ligájáról – bejelentette, hogy részéről a jövőben nem kíván részt venni az UEFA égisze alatt rendezett sorozatban.

A dolog pikantériája, hogy az ECA elnökeként pénteken az az Andrea Agnelli egyezett meg az UEFA-val, aki vasárnap a Juventus elnökeként már a Szuperliga megalakítása mellett tett hitet.

Hétfőn végül az UEFA bejelentett a BL-reformot, de addigra már mindenki a Szuperligával volt elfoglalva.

Kapcsolódó
„Nem gondoltuk volna, hogy kígyók vannak közöttünk” – már az idei Eb-ről is eltiltanák a szuperligás csapatok játékosait
A labdarúgás szerelmeseinek arcul köpése a Szuperliga az UEFA elnöke szerint. Megszavazták a Bajnokok Ligája reformját.

Szóval ez megint csak arról szól, hogy a gazdagabbak még gazdagabbak akarnak lenni?

Nem egészen. A helyzet ugyanis az, hogy a koronavírus-járvány nyomában kibontakozó gazdasági válság alapjaiban reccsentette meg a futballpiac működését garantáló modelleket. Az európai foci – elsősorban és mindenekelőtt a brutális játékosfizetések miatt – súlyos financiális válságba került.

A durranásig fújt buborékba egyszerűen nem fér több levegő, és mivel a piac legtöbb szereplője arra a várakozásra építette üzleti modelljét, hogy az exponenciális növekedés örökké tart majd, most nagyon sokan kerültek nagyon nagy bajba. Ahogy Warren Buffett örökbecsűje szól:

csak apálykor derül rá fény, ki ment be a vízbe a fürdőgatya nélkül.

Hogy a baj mekkora, kiválóan megmutatja nekünk a Szuperligához csatlakozott tizenkét klub éves beszámolója a 2019/20-as üzleti évre. A Liverpool beszámolóját ugyan még nem ismerjük, de a másik tizenegy klub összesen több mint 1,2 milliárd fontos (!) veszteséget szenvedett el a hivatkozott időszakban – úgy, hogy ebben a Covid-hatás mindössze három hónapot érint.

Még sokkolóbb, ha megnézzük, mekkora adósságot görgetnek maguk előtt a Szuperligát most megalakító klubok: a teljes cech 7,4 milliárd (!) font.

És ez csak a jéghegy csúcsa, lejjebb a helyzet még sokkal rosszabb. Nem véletlen, hogy a Premier League topklubjai már tavaly októberben előálltak egy átfogó, szervezeti és financiális reformokat egyaránt tartalmazó javaslattal: ez volt a Project Big Picture, amely ugyan szűkítette volna a kisebb klubok érdekérvényesítő képességeit, de cserébe azonnali pénzügyi segítséget (250 millió fontnyi vissza nem térítendő támogatást) ajánlott fel nekik.

A megállapodás arról szólt volna, hogy reformokkal erősítik a legnagyobb klubok profitszerző képességét, akik ezért cserébe vállalják, hogy az extra pénzből valamennyit visszaosztanak a kisebbeknek. A közeg szűklátókörűségére jellemző, hogy a reformjavaslat többek között olyan apróságokon bukott el, mint hogy engedélyezzék-e a meccsek közben az öt cserelehetőséget a jelenlegi hárommal szemben.

Az ügy vége az lett, hogy miközben az Arsenal vagy a Tottenham százmillió fontos nagyságrendben kasszírozott be állami hitelekből, addig az alacsonyabb osztályú klubok szemét a Premier League egy 25 milliós kölcsönnel szúrta ki.

Kapcsolódó
Szolidaritás vagy gyarmatosítás? Így mutat utat a futballnak a Premier League
A Manchester United és a Liverpool vezetése segítő kezet nyújtott volna az angol futball alacsonyabb osztályainak, de a pénzükért cserébe korlátlan hatalmat kértek. Merre vezet a futballevolúció következő lépcsőfoka? Ziccerben a DigiSport kommentátora, Szarka András.

A Project Big Picture tartalmáról persze lehet vitatkozni, de tény: átfogó reformjavaslatot nem az UEFA vagy a FIFA javasolta a tönk szélén vergődő nemzetközi futballpiac problémáinak megoldására, hanem a legnagyobb kockázatot futó topklubok.

Oké, de hol a szolidaritás az Európai Szuperligában?

Az Európai Szuperliga első körben azt ajánlotta fel, hogy 10 milliárd eurót ad be egy szolidaritási alapba, amelyből a grassroots, nem professzionális futballt és a piramis alsóbb szintjeit lehetne támogatni. Részleteket egyelőre nem látni pontosan, de a legfrissebb hírek arról szólnak, hogy ez az összeg 23 évre jár, azaz éves szinten 434 millió euró jutna kifejezetten a futballpiramis alsóbb szintjén lévő kluboknak.

Összehasonlításként: az UEFA jelenleg évente mintegy 100 millió eurót dob szét a selejtezőben elvérző klubok között. Ráadásul a Szuperliga ajánlata felülről nyitott, vagyis, ha jól megy a bolt és a bevételek nőnek, akkor még több pénz juthat szolidaritásra az alapból.

Jó, de ehhez miért kell lerombolni a Bajnokok Ligáját? Ott nem lehet még több pénzt keresni?

Nagyon úgy néz ki, hogy a klubok szerint nem. Ne felejtsük el, hogy egy mélyen gyökerező, úgynevezett ügynök-megbízó problémáról van szó: a klubok szerint, bár a pénzt ők keresik meg, az UEFA annak 75 százalékát másoknak osztja ki. Ha úgy tetszik, akkor a topklubok jövedelmén brutális adóteher van, miközben nem urai a sorozat szabályainak és lebonyolítási keretrendszerének sem.

Ez lehet, hogy belefért nekik addig, amíg az iparág összességében prosperált, de így, hogy a Covid miatt maguk is elkezdtek veszteséget termelni és adósságot felhalmozni már minden fontnak, dollárnak és eurónak helye van a kasszában.

Ha igazak a hírek, akkor a JP Morgan Chase nevű amerikai pénzintézet hat milliárd dollárnyi tőkét tol a projekt mögé – ezt maga a bank ismerte el a Reuters hírügynökségnek. Ezzel az UEFA jelen körülmények között nehezen tud versenyezni, nem véletlen, hogy amint megjelentek a hírek a Szuperliga létrehozásáról, az európai szövetség – karöltve a spanyol, az angol és az olasz kollégákkal – azonnal közleményt adott ki, amelyben a legdurvább szankciókat helyezi kilátásba a renitens klubokkal szemben.

Jelen állás szerint az is reális opció, hogy a Szuperligába tömörült klubokat kizárják hazájuk bajnokságából, ha felrúgják a jelenleg működő futballpiaci struktúrát.

Akkor hogyan tovább?

Egyfelől fontos megérteni: a nemzetközi futball jó ideje egy olyan egyirányú utcában halad, ahonnan nem lehet sem kitolatni, sem megfordulni benne. Két opció van, az elakadás és a permanens továbbhaladás. Az európai topklubok most egyértelműen az utóbbi mellett tették le a voksukat – annál is inkább, mert érzékelnek három fontos tendenciát:

  1. Az európai focilufi nem fújható tovább. A BL nézettsége jelentősen visszaesett az elmúlt két-három évben, azaz minden valószínűség szerint a közvetítési jogdíjak a kontinensen tovább már nem emelhetők. A klubok alapvető érdeke, hogy a következő nagy szerződést már ők maguk kössék meg, így, ha kisebb lesz is a torta, a saját szeletük mérete akár még növekedhet is.
  2. A fiatal generáció minden kutatás egybehangzó állítása szerint már nem képes 90 percet egy helyben ülni a fenekén. Ebből az következik, hogy a futballt mint tévés terméket teljesen újra kell márkázni és újra kell gondolni. Kiindulva abból, mekkora sikere volt az olyan dokumentumfilmes kísérleteknek, mint az All or nothing és a Sunderland till I die, nem volna különösebben nagy meglepetés, ha a klubok ezt az újracsomagolást is a saját kezükbe vennék.
  3. Az európai focilufi ugyan engedni látszik, de bőven van még a világon olyan térség, ahol akad növekedési potenciál a sportágban. Kínában a BL közvetítési jogaiért egy főre vetítve 20 centet fizetnek jelenleg – ez semmi. Emelhető egy vajon 1 dollárra? Ha igen, az megötszörözi a bevételt. Emelhető két dollárra? Mert az tízszerez. Összehasonlításképp: Szingapúrban már most három dollárnál járunk, és ki mondja, hogy ez a plafon? A gond csak az, hogy a Távol-Keleten (vagy éppen Észak-Amerikában, esetleg a Közel-Keleten) nem a Sahtar Donyecket, és még csak nem is az Atalantát akarják nézni az emberek, hanem az Arsenalt, a Milant és a Manchester Unitedet. Ezt akarja megadni nekik a Szuperliga.

Két fontos ismeretlen persze ezzel együtt is akad a kérdésben, az első: mit akar a FIFA?

A nemzetközi szövetség friss közleménye ugyan kifejezetten rosszallónak látszik, de ha összevetjük az UEFA hasonló irományával, már elég komoly különbség mutatkozik. Egyáltalán nem kizárt, hogy a FIFA nem megy el a klubokkal szembeni szankcióikig – már csak azért sem, mert a FIFA-elnök Gianni Infantino zászlóshajó-projektje speciel egy kétévente rendezendő, gigantikus klubvilágbajnokság, ami elméletben kihívója lehetne az UEFA-csúcstermék Bajnokok Ligájának.

Infantino ennek érdekében évek óta ösztönzi például az észak-amerikai csapatokat tömörítő MLS és a mexikói liga egyesítését (észak-amerikai Szuperliga), és többször beszélt már arról is, hogy Ázsiának, illetve Afrikának is egy összevont, kontinentális liga adhatna igazi súlyt a nemzetközi klubfociban. Ebbe a narratívába a jelenlegi fejlemények eléggé hézagmentesen passzolnak – igaz, Infantinónak azt is szem előtt kell tartania, hogy 2023-ben lejár a mandátuma, az újraválasztása viszont jelentősen függ a FIFA tagszövetségeinek jóindulatától.

A másik fontos kérdés: mit akarnak a játékosok?

Egyelőre egyetlen futballista, a baszk Ander Herrera szólalt meg az ügyben: ő nyíltan és egyértelműen a Szuperliga ellen foglalt állást (érdekesség, hogy jelenleg a PSG játékosa, amely egyelőre nem csatlakozott a kezdeményezéshez, elnöke, Nasszer el-Kelaifi pedig az UEFA végrehajtó bizottságának tagja).

A játékosok véleménye azért lesz érdekes, mert az egész rendszerben ők az egyetlenek, akiknek a mozgástere talán még a klubokénál is nagyobb: a nézettséget ugyanis javarészt az adja, hogy a drukkerek a legjobb játékosokat akarják látni egymás ellen játszani.

Ha a játékosok egyöntetűen és közösen a kezdeményezés ellen foglalnának állást, az kihúzná a klubok érvelésének a méregfogát, és újra visszaadhatná a kezdeményezést az UEFA-nak a kérdésben.

Egy biztos: hosszú út áll még előttünk, mire mindent világosan láthatunk. A futball ellenben április 19-ére virradóra örökre megváltozott.

A kiemelt képen Mohamed Szalah, a Liverpool csatára látható.

Olvasói sztorik