Nemzetközi foci

Kitiltották a lengyel Videoton-szurkolókat?

Állítólag a fehérvári vezetők kérésére nem engedik be a Raków-drukkereket a vendégszektorba.

Kapcsolódó cikkek

A mindenki számára szent lengyel–magyar sportbarátságot készül felrúgni a Videoton vezetése. Történt ugyanis, hogy az éppen Poznanban tartózkodó delegáció – élén személyesen Garancsi Istvánnal – arra kérte a Lech Poznan elöljáróit, hogy ne engedjék be a csütörtök esti Európa Liga-selejtezőre a székesfehérváriak lengyel szurkolóit, a harmadosztályú Raków Czestochowa drukkereit – írja az Ultras Liberi.

A portál úgy tudja, a fehérvári klubnál úgy döntöttek: a visszavágóra sem engednek be egyetlen lengyel szurkolót sem a hazai szektorokba – ha Videoton-drukker az illető, ha nem. Mindezt azután, hogy a kétezer férőhelyes vendégszektorba csak 590 darab jegyet adnak a Lech szimpatizánsainak.

Mint az a szélesebb közvélemény számára talán kevésbé, de a Videoton vezetői számára köztudott, a fehérváriak több éves barátságot ápolnak a lengyel Raków Czestochowa drukkereivel, akik ugyanúgy javában készülnek mindkét találkozóra, mint a fehérvári ultrák. Miközben Székesfehérváron száz jegy fogyott el az INEA Stadion vendégszektorába, a Raków-szurkolók közül legalább háromszázan szeretnének jelen lenni Poznanban.

„Köszönjük szépen Garancsi úr, hogy nem engeded be a lengyel barátainkat a Poznan elleni meccsre, hogy buzdítsák a csapatot! Több Lengyel szurkoló volt Walesben, mint magyar!”

„Garancsi Kubatov nyomdokain! A mai napon a Videoton FC kérést intézett a Lech Poznanhoz, hogy a Vidit támogatni kívánó lengyel barátainkat ne engedjék be a stadionba. Undorító, szégyenteljes intézkedés. Egy döntő meccsen 20 ezer néző előtt inkább kitiltatnak háromszáz szurkolót, csak hogy kicsinyes bosszút álljanak! Azok után, hogy még Walesbe is kijöttek, hogy több hazai és idegenbeli mérkőzésen buzdították a csapatot velünk együtt, a klubvezetés így hálálja meg.”

Ilyen és ehhez hasonló kommentárokat találhatunk a szurkolói fórumokon az üggyel kapcsolatban. A fenti sorokat olyan, Poznanban tartózkodó felháborodott Videoton-szurkolók írták, akik a csütörtöki meccsre várnák a barátaikat – akiket elképzelhető, hogy nem fognak beengedni a hazai rendezők. Nagyjából ugyanaz a helyzet, mint Szarajevóban a Fradi-táborral.

Az egyik legaktívabb lengyel–magyar barátság

A Raków Czestochowa szurkolói hosszú évek óta ápolnak barátságot a Videoton fő ultracsoportjával, a Red-Blue Devilsszel. A lengyel harmadosztályban szereplő Raków drukkerei gyakori vendégek Székesfehérváron és a Vidi idegenbeli meccsein, sőt külföldre is elkísérik a magyar bajnokcsapatot. Nagy létszámban voltak ott Pozsonyban a Slovan ellen, később Belgiumba is sokan elkísérték a Vidit.

A legérdekesebb azonban talán az idei The New Saints elleni angliai meccs volt: a walesi csapat ellen több Racovia-drukker foglalt helyet a vendégszektorban, mint ahány fehérvári drukker elutazott! Felvetődik a kérdés: ezekre a meccsekre miért engedték be a lengyel ultrákat, és most Poznanban miért nem kérnek belőlük?

A lengyelek látogatásait természetesen a vidisták is rendszeresen viszonozzák: az RBD-sek többször megfordultak már a Raków hazai meccsein, idegenben Sosnowiecben és Brzeskóban; ráadásul az idei, Czestochowában rendezett szurkolói focitorna serlegét, a Racovia Kupát is sikerült elhozniuk Fehérvárra.

Amikor a Videoton vezetői ezt a döntésüket meghozták, elképzelhető, hogy bele sem gondoltak abba, mekkora kárt okoznak ezzel a lépéssel a lengyel–magyar barátságnak. A magyarországi táborok által hosszú évek óta, türelmesen, pénzt és energiát nem kímélve építgetett lengyel–magyar baráti kapcsolatokat nem tönkretenni kellene, hanem éppen példaként mutatni a társadalom számára. Azt, amit a lengyel és a magyar szurkolók az utóbbi években – lassan egy évtizedben – felépítettek, talán nem kéne ilyen barátságtalan és kifejezetten sértő lépéssel tönkretenni.

A fehérvári vezetők nyilvánvalóan a saját ultráikon akarnak kicsinyes bosszút állni a múltkori, Ferencváros elleni akciójuk miatt, amikor beengedték maguk mellé a fradistákat. Ez a bosszú azonban nem az RBD-seken, hanem azok barátain csattan most, akik egyrészt nem tehetnek semmiről, másrészt lehet, hogy nem is értik, miért ne mehetnének a barátjuk mérkőzésére, amikor ez Lengyelországban teljesen megszokott és mindennapos dolog.

A teljes cikk ide kattintva olvasható!

Olvasói sztorik