NB II

Többen mennek, többen jönnek

Megkezdte a felkészülést az NB II Nyugati-csoportjának harmadik helyén telelő Kozármisleny SE.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mint ismert, a PMFC-hez távozott a csapatot két és fél éve felkészítő Márton Gábor, illetve segítője Takács Lajos. A korábbi vezetőedző megtisztelte a társaságot jelenlétével, és személyesen mondott köszönetet a srácoknak, hiszen ahogy elmondta, nagyrészt nekik köszönheti, hogy most egy osztállyal feljebb dolgozhat. Feleki Attila klubtulajdonos ezt követően bemutatta az új vezetőedzőt, Szabó Zsoltot, és segítőjét, Mucha Józsefet – írja a klub honlapja.

Szabó Zsolt röviden köszöntött mindenkit, és jelezte, szeretné folytatni a megkezdett munkát, s elődjéhez hasonlóan az ő célja is az, hogy jól szerepeljen az együttes, minél több tehetség kerüljön az NB I-be, illetve ezáltal ő is sikeres edző legyen, és a legmagasabb osztályba juthasson.

Ahogy azt már megszokhattuk, ezúttal is változik a baranyaiak kerete. Biztosan távozik a korábban már említett Tányéros Ádám (jelenleg a BKV Előre csapatával edz), Gadó Gábor (csapatot keres), és Puskás Zoltán, aki Ausztriában, alacsonyabb osztályban folytatja. Visszakerült a PMFC-hez Nagy József és Fröhlich Roland, akik sikeres őszön vannak túl és az új szakmai stáb számít rájuk Pécsett.

Egyelőre tesztelés céljából a PMFC-nél edző Marko Bjelanovics és Koller Krisztián, a teljesítményük függvényében kaphatnak szerződést. Ha ez nem valósul meg, úgy Kozármislenyben folytatják pályafutásukat. Bizonytalan Balaskó Csaba sorsa, akinek az új sporttörvény értelmében lejárt korábban megkötött szerződése, és jelenleg Szolnokon van próbajátékon.

A biztos érkezők között idáig csak a tavalyi ezüstérmes együttes meghatározó játékosát, a hátsóalakzat stabil pontját, a Pápáról visszatérő Fellai Józsefet említhetjük. Rajta kívül egy korábbi Kozármisleny-játékos, Suba János is részt vett az első edzésen. Jelentős NB II-es múlttal és rutinnal rendelkezik. Az utóbbi években Ausztriában játszott, de most szeretne hazatérni.

A PMFC és Kozármisleny közötti szorosabb együttműködés értelmében azok a játékosok, akik az NB I-es Pécsben még nem jutnának szerephez, de önmaguk fejlődése, illetve klubjuk érdeke is azt kívánja, a másodosztályú csapatban szerepelhetnek. Ilyen volt az ősszel Zsdrál Miroszláv és Városi Viktor, mellettük most újabb három fiatal pécsi játékos jelent meg az első edzésen (Erőss Csaba, Turi Tamás és Nagy Dominik).

Két horvát fiatal is érkezett, a 21 éves Kristijan Glavas védekező középpályás, társa, Ivan Bijelics pedig támadó. Az ő sorsuk ugyancsak a mutatott teljesítményüktől függően dől majd el.

A sok fiatal mellett egy rutinos, korábbi NB I-es kapussal is gyarapodhat a keret létszáma, Kurucsai Kornél személyében. Sólyom Csaba jelenleg a műtét utáni rehabilitációját végzi, így az ősszel Pécsváradon védő Kurucsai egyelőre besegít az edzéseken, hogy megfelelő edzésmunkát végezhessenek a mezőnyjátékosok.

Olvasói sztorik