NB II

Csak az eredmény számít!

Soós Imre nem érti, miért kellett távoznia az NB II-es csapat éléről.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az SVSE-GYSEV-Goldschmidt csapata 1-1-es döntetlent játszott az FC Ajka ellen az NB II Nyugati-csoportjának nyolcadik fordulójában, szombat este. A meccs után a soproni vezetők menesztették Soós Imre vezetőedzőt. Az együttes három győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel a tabella hetedik helyén áll, tehát az egycsoportos másodosztályba jutás szempontjából ígéretes pozícióban tanyázik, és még versenyben van a Magyar Kupában is. Mindezek ismeretében furcsa ez a személyi döntés…

– Én is meglepődtem, mert a vezetőség a szezon elején azt határozta meg célként, hogy benn kell maradni az NB II-ben, akár úgy, hogy a legjobb öt között végzünk, akár osztályozón – nyilatkozta a Rangadó.hu érdeklődésére Soós Imre. – Jelen pillanatban a hetedik helyen áll a csapat, három pontra a dobogótól. A Sopron a negyedik legtöbb gólt rúgta a Nyugati-csoportban, tehát azt sem lehet mondani, hogy nem játszottunk támadófocit. A Győri ETO mellett második megyei csapatként a tizenhat közé kerülésért játszik a Magyar Kupában, s reális esély van a továbbjutásra. Az SVSE az elmúlt tíz évben biztos nem ért el ilyen eredményt. Az eredményre tehát nem lehet fogni a döntést, márpedig a profi futballban az eredmény számít elsősorban, nem a szép játék.

A tréner hozzátette, mivel vannak még elvarratlan szálak a távozásával kapcsolatban, egyelőre türelmet kér, de a jövő héten bővebben is mesél a Sopronban töltött időszakról.

Megkérdeztük Csiszár Ákost, az SVSE szakosztályelnökét, hogy az eredményességgel, a helyezéssel, vagy a mutatott játékkal elégedetlenek-e, de erre nem kívánt válaszolni.

– Köszönjük Soós Imre munkáját, és további sok sikert kívánunk neki. A vezetőség úgy látta, hogy indokolt volt az edzőváltás. Meg kellett hozni bizonyos változásokat, hogy működőképesebb legyen a csapat, de nem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy egyedül ő a hibás mindenért. Az utód kérdésével egyelőre még nem foglalkoztunk – közölte szűkszavúan Csiszár.

Kíváncsiak lettünk volna a klubelnök, Skála János véleményére is, ám a GYSEV Zrt. általános vezérigazgató-helyettesét az irodájában nem értük el, a mobiltelefonját pedig nem vette fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.