NB II

Hiányzott a szív és a lélek

Sopronban még tart a bizalom Soós Imre vezetőedzővel szemben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az SVSE-GYSEV-Goldschmidt vezetése elégedetlen a csapat eddigi szereplésével az NB II-ben. A csapat nagy reményekkel kezdte a szezont az NB II Nyugati-csoportjában, ehhez képest eddig meglehetősen gyenge teljesítményt nyújtott. Az őszi idény eddigi öt mérkőzésén két győzelmet ért el, kétszer vereséget szenvedett és egy alkalommal döntetlent játszott, ezzel a táblázat hetedik helyén áll. Ráadásul az SVSE eddig többnyire gyengébbnek tartott együttesekkel játszott, a neheze majd most következik a csapat számára – írja a Kisalföld.

A szép reményeket szövögető klub vezetői nagy bevásárlást csináltak a nyáron a célok elérése érdekében, így most nyilván nem elégedettek a jelenlegi eredménysorral.

– Egyelőre tart a bizalom Soós Imre vezetőedzővel szemben – fogalmazott Csiszár Ákos, az SVSE szakosztályelnöke. – Ahogy korábban, úgy a paksi találkozó után is értékeltük a csapat teljesítményét. Arra jutottunk, hogy erős a játékoskeretünk, de futás és küzdés nélkül a tudás kevesebbet ér. A játékunkból hiányzott a szív és a lélek. A hétvégi, ETO kettő elleni mérkőzéssel kapcsolatban semmiféle magyarázkodást nem fogadunk el, mindenkinek száz százalékot kell nyújtania a pályán.

A vezetőedző, Soós Imre szerint a csapat védelme szerepelt eddig a vártnál halványabban.

– Természetesen sokkal többet vártam a sikeres rajt után – kezdte a szakvezető. – Jó játékosaink vannak, de nyilván idő kell, hogy igazán összeérjen a csapat. A támadósorunkra nem lehet panasz, mindig vannak helyzeteink. A problémát elsősorban a védekezésünkben látom, túl sok gólt kapott a csapat. Az sem mindegy, milyen összetételű csapatok ellen kell pályára lépnünk. A Haladásban is több NB I-es visszajátszó lépett pályára ellenünk, és ugyanez volt a helyzet a Paks esetében is. Persze, nem szeretném a bizonyítványt magyarázni, jobban kell játszanunk. Nagy gond nincs, ez a bajnokság még nem futott le. Nagyon sok mérkőzés van még hátra, amelyeken lesz alkalom javítani.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik