NB II

Ismét nekifutnak a soproniak

Skála János, az NB II-es Soproni VSE elnöke kijelentette, mind az anyagi háttér, mind a játékosállomány adott lesz ahhoz, hogy a csapat az első ötben végezzen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kiesett az NB II Nyugati-csoportjából a Sopron, a feltöltés miatt végül mégis bennmaradt. Az egyesület vezetője persze nem éri be ennyivel, az átszervezés miatt a legjobb öt között szeretné tudni a csapatot, hogy az egycsoportos másodosztályban is részt vehessen.

– Az első szezonunk sajnos nem úgy ért véget, ahogy terveztük. Élnünk kell a lehetőséggel, hogy a csapat a következő szezonban ismét a másodosztályban szerepelhet. Tizenkét játékos érkezett, de továbbiakkal is tárgyalunk. Úgy vélem, ha a csapat összeáll, akkor minden lehetőség adott lesz, hogy az első öt hely egyikén végezzünk – mondta a Kisalföld hasábjain Skála János.

Mint arról korábban beszámoltunk, már eddig is tekintélyes az érkezők listája: Boros Tamás (Gyirmót), Sásdi Bálint (Ajka), Farkas János (Tatabánya), Deme Imre (Tatabánya), Gyánó Szabolcs (Kozármisleny), Baranyai Norbert (BKV Előre), Csikós Sándor (BKV Előre), Balázs Richárd (Baja), Seper Ákos (Ciprus), Fazakas Géza (Honvéd-MFA), Pintér Attila (Kozármisleny), Bognár Zsolt (Gyirmót).

Az SVSE korábban szerette volna leigazolni a soproni kötődésű Fehér Zoltánt, valamint Horváth Andrást, de az egyesület nem tudta vállalni az ezzel kapcsolatos anyagi feltételeket. A klub anyagi háttere rendezett lesz a bajnokság indulásáig, a főtámogató továbbra is a GYSEV Zrt., és Sopron város önkormányzata lesz. A város továbbra is térítésmentesen biztosítja a Káposztás utcai stadiont.

A korábbi támogató Goldschmidt Kft-vel is előrehaladottak a tárgyalások, s hamarosan megszülethet a megállapodás. Ezzel együtt rendelkezésre áll a szezon megnyugtató lejátszásához szükséges mintegy 100 millió forintot meghaladó nagyságrendű összeg.

– Középtávú tervünk, hogy soproni labdarúgók alkossák a csapatunk gerincét – folytatta Skála János elnök. – Jelenleg olyan játékosokat igazoltunk le, akikkel biztosítható a másodosztály. Eredménykényszer alatt állunk, ezt mindenképpen figyelembe kellett venni.

Horváth Ottó szakosztályelnök nem tudta vállalni a további munkát, és lejárt Varga Alfréd szakosztályvezető szerződése is.

Csiszár Ákos, az SC Sopron vezetője meghívást kapott az SVSE elnökségébe és megkezdte a labdarúgó szakosztály szakmai koordinálását. A tervek szerint a Káposztás utcai stadionban, egy helyen alakítják ki az utánpótlás és a profi csapat irányítását.

Mint arról korábban beszámoltunk, Gőbl Gábor sportmenedzser felajánlotta, hogy négymillió forint értékben kisebbségi üzletrészt vállalna az újonnan létrejövő labdarúgó cégben. Skála János ezzel kapcsolatban tömören annyit jegyzett meg: az ajánlatot megkapták, de ezzel kapcsolatban válasz még nem született.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik