NB I

„Nem hiszem, hogy hazudni kéne”

Kereki Zoltán szerint az infrastruktúrával párhuzamosan nem fejlődött a szakma az elmúlt években.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az utánpótlás aktuális helyzete leginkább akkor szolgáltat témát a széles nyilvánosság számára, akkor kap komoly terjedelmet a sajtóban és a médiában, amikor valamelyik korosztályos válogatottunk bravúrt ér el, vagy nagyon leszerepel. Mindkettőre találunk példát az elmúlt évtizedben, elég csak a Sisa Tibor-féle csapat U19-es Európa-bajnoki bronzérmét (2008), az egyiptomi U20-as világbajnokság harmadik helyét (2009), vagy a gibraltári U18-as döntetlent, a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokság két komoly vereségét, illetve a múlt heti Európa-bajnoki selejtező nagy bukását említeni. Szomorú érdekesség, hogy a negatívumok közül mindhárom idén történt…

Ha az utánpótlással kapcsolatban objektív helyzetértékelésre vagy mértékadó véleményre van szükségünk, Kereki Zoltánhoz fordulunk. A Rangadó.hu állandó szakértőjétől, a Zalaegerszeg és a Haladás egykori válogatott védőjétől, az MLSZ korábbi utánpótlás-igazgatójától először arról érdeklődtünk, szerinte érdemes és lehetséges-e valós, mélyreható következtetéseket levonni az egész utánpótlásra vonatkozóan a kirakatnak számító korosztályos válogatottak idei rossz szerepléséből? Miután erre igennel válaszolt, úgy fogalmazott: mihamarabb komoly eredményt kellene produkálnia valamelyik csapatunknak (legyen az utánpótlás- vagy felnőtt válogatott, illetve klubcsapat), mert amíg ez nem következik be, a kritika középpontjában marad a magyar labdarúgás.

U19-es leszereplés nyáron és ősszel is

– Az Európa-bajnokságon elértük a minimumcélt, ami az volt, hogy kikerüljünk a világbajnokságra. Ez egy nyolccsapatos torna volt, amelynek első meccse után azt mondták, pariban voltunk az osztrákokkal. Én úgy ítéltem meg, hogy az osztrák csapat lényegesen jobb volt. Utána jöttek a portugálok, és sajnos klassziskülönbség volt a javukra. Az izraeliekkel pariban voltunk, az egy ikszes meccs volt, de nyertünk, és tulajdonképpen így jutottunk ki az új-zélandi világbajnokságra. Összességében ha szakmailag értékeli az ember – és nem csak én értékeltem így, hanem érzésem szerint az MLSZ vezetői is –, akkor ez elég gyenge szereplés volt. Ez a csapat mindent megkapott, amit magyar körülmények között meg lehet kapni, a feltételrendszerüket biztosították, úgyhogy összességében csalódás volt az eredményük – kezdte Kereki Zoltán.

Mészöly Géza szövetségi edző menesztése, majd a korosztályváltás után jött Pisont István csapata, amely katasztrofálisan leszerepelt – ugyancsak hazai környezetben –, hiszen Azerbajdzsán, Szlovákia és Szlovénia ellen sem tudott nyerni, és már az első kvalifikációs állomást sem tudta sikerrel abszolválni.

– A legutóbbi hazai torna tulajdonképpen egy előselejtező volt, hiszen innen két csapat az elitkörbe kerül, onnan pedig csoportonként egy jut ki az Európa-bajnokságra. Ki gondolhatott arra, vagy ki az a szakember, aki azt mondta volna, hogy a Szlovákia, Szlovénia, Azerbajdzsán négyesből nem kerülünk az első kettőbe. Szerintem nem volt ilyen szakember, és arra aztán végképp senki sem számított, hogy az azeriek másodikként továbbjutnak. Hallgattam Pisont István értékelését, aki azt mondta, hogy jó néhány játékos hiányzott. Ezt nem tudom megítélni, de ezt is meg kellene vizsgálni, hogy miért hiányoztak, ez az MLSZ, vagy egy utánpótlás-igazgató feladata. Nem tudom, hogyan fordulhat elő, hogy a legjobbnak vélt magyar tizenkilenc évesek nem voltak itt. Olvastam egy-két olyan szakmai véleményt is, hogy nagy nézeteltérés volt az egyesületi edzők, vezetők, és a korosztályos válogatottak irányítói között. Az is eléggé elgondolkodtató, hogyan létezik ez. Ez a selejtező egy picivel nagyobb csalódás, mint a nyári Európa-bajnokság. Azt hittem, innen simán továbbjutunk. A szlovákok elleni meccs első félidejében még úgy-ahogy tartották magukat a mieink, de a másodikban úgy lejátszottak bennünket a pályáról, hogy igazándiból sanszunk sem volt.

Tízszeres pénzek, százszoros feltételek

Eddig a tünetekről és diagnózisról volt szó, de a gyógyítás, a megoldás is éppoly fontos. Akadnak persze pozitívumok: az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően a körülményekre egyre kevesebb helyen panaszkodhatnak…

– Utánpótlás-igazgatóként szerettem volna ilyen feltételrendszer mellett dolgozni. Azt hiszem, így utólag már nyugodtan elmondhatom, nem árulok el olyan titkot, ami az MLSZ érdekeit sértené: a kollégáim és én százezer forintos havi fizetésért dolgoztunk. Csak jelzem a maiak felé: tizedrésze pénzért és századrésze feltételek között. Számomra igazán elgondolkodtató, hogy ezzel a feltételrendszerrel sem érünk el kimondottan jó eredményeket. Utoljára a Sisa-féle válogatott jutott ki versenykörülmények között az Európa-bajnokságra. Azt a csapatot később Egervári Sándor vette át, de korábban Both József és Ubrankovics Mihály is foglalkozott vele. Azt kell mondanom, hogy eléggé elgondolkodtató ez a fajta eredménytelenség.

Ha a szakmai részét vizsgáljuk a témának, rögtön előkerül az edzőkérdés, amelyet a Szalai László által bevezetett rendszer igyekszik megoldani, de mivel országos problémáról van szó, nem megy egyik napról a másikra. Érdekesség, hogy idevág Dárdai Pál példája is, aki remek munkát végzett a közelmúltban a felnőtt válogatottnál.

– Rátermettség, vagy pro licenc? Dárdai abszolút rátermett ember, de a magyar edzői kar tagjai közül többen felvetették, hogy nincs pro licence. Lehet valaki rátermett, pro licenc nélkül, és lehet valaki pro licences, rátermettség nélkül. Ez is elgondolkodtató az edzőképzés felé, mert ha valaki nem rátermett, akkor hiába van pro licence, nem hiszem, hogy igazán tud segíteni a magyar futballnak. Lehet, hogy rögeszmém, rosszul ítélem meg, és nincs igazam, de szerintem az invesztíciónak és az eredménynek mindig összefüggésben kell lennie. Az hosszabb távon elképzelhetetlen, hogy sokkal többet költünk valamire, és sokkal kevesebbet érünk el, ez így nem jó. Ez olyan, mintha elmennék az autószalonba egy Mercedesre való pénzzel, de csak Trabantot hoznék. Azt látom az utánpótlás-nevelésben, hogy az infrastruktúra hihetetlenül sokat fejlődött, a feltételrendszerre egyre kevesebb panaszunk lehet nekünk, labdarúgással foglalkozóknak. Mindig úgy próbálok fogalmazni, hogy ebben én is benne vagyok, nem vagyok kívülálló. Én belülről próbálom elmondani, hogy mi újság. Nem hiszem, hogy hazudni kéne, mert most már senki mást nem tudunk becsapni, csak saját magunkat. Sajnos az infrastruktúrával párhuzamosan nem fejlődött a szakma. Egy kicsit rosszabbnak látom a szakmai helyzetet, mint a mi időnkben volt, ami nagyon-nagyon elgondolkodtató.

Egy gyerekből ötöt csinálnak

Számos sportágban nyílt titok, közismert módszer, hogy a létszámnövekedést hamis statisztikákkal próbálják alátámasztani. Persze, bűncselekményre ne gondoljon senki, de holmi kegyes hazugságnál azért kártékonyabba dolog…

– Mindig hangsúlyozzák, nagyon sokk cikkben olvasom, hogy döntő változás a tíz évvel ezelőtti állapothoz képest, hogy sokkal több gyerek futballozik. Elnézését, de megszámolta már valaki a gyerekeket? Ismeri a mondást: annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítottam! Járom a pályákat, a meccseket, de komolyan mondom, nem látok olyan mértékű létszámnövekedést, mint amiről olvasok. Ha egy gyereket behozunk a rendszerbe, annak legyen igazolása, ha öt- vagy hatéves, akkor is. Legyen egy kódja, de az nem lehet, hogy számoljuk a diáksport-szövetségnél, számoljuk az MLSZ-nél, számoljuk az iskolai sportnál, meg számoljuk az egyesületénél is. Amikor az MLSZ-ben dolgoztam, mindig tiltakoztam az ellen, hogy egy gyerekből ötöt csináljunk, mert ezzel magunkat csapjuk be, és teljesen értelmetlen dolog.

Az idei, brazíliai világbajnokságon láthattuk, hogy a miénknél kisebb országok is képesek ütőképes válogatottat összeállítani, de most elsősorban nem a felnőtt mezőnyről, hanem az utánpótlásról van szó. Ott sem jobb a helyzetünk, sőt… Ha csak a nyári és az őszi példából indulunk ki, akkor láthatjuk, hogy szomszédaink közül már a szlovákoknál, az osztrákoknál és a szlovénoknál sem vagyunk jobban, tehát a kör lassacskán bezárul körülöttünk a Kárpát-medencében.

– A Mezey-időszakban mindig arra hivatkoztak, hogy harmincezer játékosból kerül ki egy nemzetközi klasszis. Ha elgondolkozunk azon, hogy a világbajnokságon milyen csapatok szerepeltek, akkor körülbelül nyolc országot – például Costa Rica, Horvátország, Svájc, Bosznia-Hercegovina – össze lehet számolni, amelynek kisebb a lélekszáma és kevesebb labdarúgóval rendelkezik, mint Magyarország. Tehát nem biztos, hogy ez az elmélet jó. Nagyon kívánom a magyar utánpótlásnak, hogy sokkal jobban szerepeljenek, mint a mi időnkben, de ez eddig nem következett be, pedig azok a panaszok most nem jelentkezhetnek, amelyek a mi időnkben.

Káromkodó, piás edzők kíméljenek

A feltételrendszer és a pénzügyi háttér tehát adott, és bízhatunk benne, hogy a Szalai László által megújított edzőképzés jóvoltából a szakmai része is rendeződik hamarosan. Több fontos összetevő nem jut eszünkbe, csak az időtényező, magyarul innentől kezdve már nincs más dolgunk, mint türelmesen várni a jobb eredményekre…

– Várni kell még, mert egyelőre nem látni ennek a befektetésnek, az infrastruktúra-fejlesztésnek és az óriási kormánytámogatásnak az eredményét a szakmai oldalon. Egyelőre ez nem párhuzamosan működik, idő kell hozzá, és bízni kell abban, hogy a szakma fokozatosan eléri az infrastrukturális fejlődés szintjét, de egyelőre nem látni a szakma oldaláról, hogy jó irányba indult volna. Az utánpótlásban olyan emberekre bízni a gyerekeket, akik önmagukat sem tudják fegyelmezni, szintén elgondolkodtató. Az ordítozó, anyázó, káromkodó, italos, a meccseken önmagukból kivetkőző utánpótlásedzőkre a múltban és a jövőben sincs szükség. A gyerekeket nevelni kell, és nem csak a labdarúgásra, hanem az életre is. A gyerekeknek példaképek kellenek. A példakép elsősorban az édesapja-édesanyja, és ha sportol, akkor az edzője. Néha előfordul, hogy egyszerűen nem tudom nézni a Bozsik-tornákat, annyira riasztó a kép. Azoknak az edzőknek, akik ilyen ordenáré módon viselkednek, úgy ordítoznak és káromkodnak, mint egy kocsis, egyszerűen meg kellene köszönni a munkájukat… Szalai László is jól látja és meg akarja szüntetni ezt, de nagyon sok helyen van még ilyen edző. Most már az edzői fizetésekre sem lehet óriási panasz. A mi időnkben egy megyei instruktor évente húszezer forintot kapott, hogy vegyen magának egy melegítőt. Most az edzők kiválasztásában is előre kellene lépni. Példaképek kellenek, hogy egy gyerek odafigyeljen az edzőjére és fejlődjön.

Ha végignézünk az elmúlt öt év NB I-es edzői felhozatalán, akkor világosan láthatjuk, hogy megérkezett a legújabb generáció, amely rendkívül vegyes képet mutat a szakmai felkészültség és az intelligencia terén. Miért lenne ez másként az utánpótlásban?!

– Ha egy edző öt-hat éven keresztül foglalkozott a gyerekekkel, de semmit nem fejlődtek, akkor ott nem a gyerek a felelős. Sajnos nagyon sok edzőt ismerek, akiktől én nem nagyon várom el, hogy a gyerekek fejlődjenek. Azt mondom, ha egy volt labdarúgónak nincs pedagógiai érzéke és nem vezetőtípus, akkor nem lehet edző meg vezető belőle. Viszont ha van benne, akkor elsőbbséget kell neki biztosítani, mert megfelelő gyakorlati tapasztalata van. Figyelmeztetném Szalai Lászlót, hogy azt nem szabad megcsinálni hosszabb távon, hogy többségbe kerüljenek azok, akik nem voltak labdarúgók, ez nem biztos, hogy jó út. Nem az utánpótláshoz tartozik, ezért zárójelben mondom, hogy az elmúlt húsz évben az NB I-es felnőtt edzők döntő többsége azok közül került ki, akikkel játékoskorukban a legnagyobb gondok voltak. Alaposan át kell gondolni, hogy azok alkalmasak-e edzőnek meg vezetőnek, akik tisztességesen végigjátszottak húsz évet, sportszerűen éltek és példaértékű pályafutásuk volt, vagy azoknak kell vezetőnek és edzőnek lenni, akik havi szinten csináltak óriási botrányokat a magyar futballban. Az értelmes emberekre eddig is szükség volt és ezután is lesz. Én mindig azt az elvet vallottam, hogy a mi időnkben a bunkók elvoltak, de a jövőben csak értelmes, felkészült, intelligens emberekből lehet jó edző, jó vezető és jó játékos. Ezt meg kell változtatni, mert a többi sportág képviselői sok esetben csak legyintenek a labdarúgókra. Ezt a képet meg kell változtatni, tanulni kell, képezni magunkat, és a világ dolgaival tisztában lenni – mondta végül Kereki Zoltán.

Olvasói sztorik