NB I

„A futball olyan, mint a cirkusz”

Kereki Zoltán szomorúan alacsonynak tartja az NB I-es meccsek többségének nézőszámát.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Paks 1-0-ra legyőzte idegenben a Haladást az élvonal 28. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

A kellemetlen idő és a felázott pálya alapvetően meghatározta a mérkőzés képét. A csapatok próbálkoztak, ám sok volt a hiba a játékban. Az első félidő közepén a vendégcsapat büntetőből jutott vezetéshez, majd előnyét biztosan tartotta meg a szünetig. A fordulás után ment előre a hazai együttes, de a zuhogó esőben nem tudta feltörni a vendégek védelmét, akik így megszerezték a számukra fontos a három pontot.

A paksi együttesnek ez volt sorozatban a harmadik sikere, s ezzel egyúttal biztosította bennmaradását az élvonalban. Vereségükkel a szombathelyiek elveszítették esélyüket a harmadik hely megszerzésére, miután két fordulóval a vége előtt hat pontra nőtt a hátrányuk a Videotonnal és a Ferencvárossal szemben, és a győzelmek számát tekintve már nem érhetik utol az előttük lévőket.

A Rangadó.hu szakértője, Kereki Zoltán, a Zalaegerszeg és a Haladás egykori válogatott játékosa kiemelte: örömteli volt látni, hogy mindkét csapatban kizárólag magyar játékosok szerepeltek.

– Nagyon nehéz olyan mérkőzést értékelni, amelyen kilencvenkét perc alatt nem volt helyzet. Ilyet nagyon ritkán látni. A két edzővel maximálisan egyetértek, mindketten nagyon normálisan értékelték a látottakat. Persze, ha az utolsó percben Németh Márió átlövéséből gól születik, talán máshogy fogalmaztak volna. Jobban alkalmazkodott körülményekhez a paksiak – kezdte Kereki Zoltán.

A mérkőzés előtt és alatt a nézőkben komolyan felvetődött, hogy érdemes-e egyáltalán ilyen ítéletidőben megrendezni a találkozót. Szakértőnk szerint jogos a kérdés…

– A szabály szerint ha a bíró ledobja a labdát, de az a pálya bármely pontján nem pattan fel, akkor nem kötelező megrendezni a mérkőzés, de ennek eldöntése teljes mértékben a játékvezetőre van bízva. Ha ő azt mondja, hogy lehet, akkor lehet, de játékosok ebben az esetben nem tudtak játszani rajta. Vicces, furcsa jeleneteket produkáltak a vizes talajon. Előre láttam, hogy a könnyűsúlyú Haladás-játékosok nem tudják kivitelezni a sokpasszos játékukat, az pedig nem megy nekik, ha minden alkalommal fel kell ívelni a labdát, abban ők gyengék, mert nincs erőcsatáruk. Ilyenkor egyszerű megoldásokat kell alkalmazni, célfutballt. A tizenegyes jogos volt, de azt nem tudom megállapítani, hogy előtte történt-e kezezés.

A szombathelyiek közül eltiltás miatt hiányzott az egyik kulcsember, Halmosi Péter, aki édesapja, Halmosi Zoltán egykori csapattársa szerint átlagon felüli megoldásokra képes védekezésben és támadásban.

– Halmosinak nem csak a játéka hiányzott, hanem az irányítása is, mert ő hasonlóan csapatjátékos, mint az édesapja volt. A pályán ő az „edző”, a többiek odafigyelnek rá. Aki valaha nem játszott, nem is tudja, milyen fontos, hogy a pályán is legyen egy „edző”, márpedig sajnos egyre kevesebb ilyen típusú játékos van hazánkban, mint ő. A magyar mezőnyben átlagon felülit tud nyújtani védekezésben és támadásban is, ráadásul nagyon technikás futballista.

Kereki Zoltán továbbra is szomorúan alacsonynak tartja az NB I-es meccsek többségének nézőszámát, de elismerte, hogy azt a játék színvonala is befolyásolja.

– A futball olyan, mint a cirkusz. Ha a cirkuszban nincsenek nézők, a társulat odébbáll. A Haladás a dobogóért küzd, és ha ezt a meccset megnyeri, még akármi is lehetett volna, a Győr pedig a bajnokságra tör. Ennek ellenére a vasárnapi mérkőzéseken hihetetlenül kevés néző volt. Persze, ezt a rossz időjárással is lehet magyarázni…

A 28. forduló választ adott a kieséssel kapcsolatos kérdésekre, hiszen a Kaposvár és a Mezőkövesd búcsúja immár matematikailag is biztossá vált. A bajnoki címért és az Európa Liga-selejtezőbeli indulást jelentő bronzéremért zajló harc azonban tovább folytatódik.

– A Haladás számára ezzel a vereséggel elszállt a bronzérem megszerzésének esélye, ettől függetlenül maximálisan elégedett lehet ezzel a szezonnal. A bajnoki versenyfutásban a Debrecent tippelem győztesnek, szerintem már nem fog botlani, vagy ha igen, akkor is jobb mutatóval zár, mint a Győr. Ezzel a győzelemmel a Paks bennmaradt. Le a kalappal előttük, az MTK ellen is láttam őket, akkor nagyon gyengén játszottak, azt hittem, nem menekülhetnek meg a kieséstől. Nagyon erős lesz jövőre az NB II, hiszen a Siófok, a Gyirmót, a Kaposvár, a Mezőkövesd, a Zalaegerszeg, a Békéscsaba és a Vasas is a feljutásért fog harcba szállni. Kemény csata lesz – mondta végül Kereki Zoltán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik