NB I

Nem látja Beckenbauer kettőt

Mészöly Kálmán szerint a magyar fiatalok között nincsenek olyan kiemelkedő védőjátékosok, mint korábban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A magyar, az ukrán és a bolgár együttes után Izrael, Szerbia és Portugália is biztosította helyét a július 19-én kezdődő hazai U19-es Európa-bajnokságra. A kontinensviadalra nagyon harcedzett, és remek sorozatot teljesítő magyar csapat készül érmes álmokkal és világbajnoki reményekkel. A torna reklámarca a korábbi szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán, aki a DigiSport televízió keddi reggeli műsorában beszélt a nyári várakozásairól.

– Az U19-es válogatottunk megverte az angol U23-as csapatot. A szigetországiak edzője azt mondta, szinte hihetetlen, hogy Magyarországon van egy ilyen együttes. Ez a korosztály most kiemelkedik a magyar labdarúgásból?
– Ez egy nagyon kedves megnyilvánulása volt az angol szakembernek, mert én a magam részéről nagyon harcoltam azért, hogy ne legyen megrendezve ez a mérkőzés, mert féltettem a csapatot – kezdte Mészöly Kálmán. – Nagyon jók voltak az előjelek, hiszen jó eredményeket értek el a fiatalok, de ezek az angolok három-négy évvel idősebbek. Féltettem őket, mert egy ütközés után esetlegesen olyan sérülések lehettek volna, amelyek problémát okozhatnak. Viszont nagyon jó, hogy nem jutott ki az angolok U19-es gárdája, amelytől kikaptak a mieink. A már bejutott csapatok nagyon komoly kvalitású játékosokkal rendelkeznek, ennek ellenére nagyon várom a nyári tornát. Biztatóak az eddigi eredmények, de nagyon észnél kell lenni az első perctől kezdve, amikor már tétre megy a játék.

– Kulcsfontosságú lesz, hogy az elmúlt években rengeteg meccset játszott a csapat?
– Az MLSZ mindig támogatja az utánpótlást minden téren, de ilyen szintű támogatás még nem volt. Ezek a srácok elég hosszú ideje együtt játszanak, több éve együtt vannak. Ennek meg kell, hogy legyen az eredménye. Borzasztó nagy szükségünk lenne az eredményességre az utánpótlás részéről. Nagyon jó karakterű srácok alkotják a csapatot, már csak rá kell tenni az i-re a pontot.

– Az angol U23-as csapat ellen fizikailag sem játszott alárendelt szerepet a válogatott. Ez egy fontos fejlemény a magyar futball közelmúltja szempontjából?
– Ez az elsősleges szempont, mert pont ettől féltem az angolok elleni mérkőzésen. Ha belépnek egy keményet, akkor komoly izomsérülések lehettek volna. Géza fiam nyugtatott, és igaza is lett. Egyetlen dolog miatt voltam mérges, hogy ötven néző jött ki megnézni a gyerekeket, pedig az MLSZ honlapján, meg mindenhol fenn volt, hogy hol lesz a mérkőzés. Nagyobb összefogást vártunk volna. Még mindig van egy-két dolog, amiben nem vagyunk teljesen profik, de merjük remélni, hogy ezek a fiúk meghozzák a közös örömöket. A srácok odateszik magukat, le a kalappal előttük. Nagyon együtt van a társaság.

– Látja már a jövő felnőtt válogatottjának ütőképes védelmét is?
– Nem akarnék neveket mondani, de nem tudom, hogy ezeken a posztokon válogatott szinten miért vannak ezek a hibáink. Nincsenek olyan kiemelkedő védőjátékosaink, akik anno voltak. Nem csak a széleken, középen sem. Nem is értem, hogyan nem képezték őket még jobban a fejjátékot illetően. Annyira kiemelkedő magyar ifjúsági védőjátékost én még nem láttam, akire azt mondanám, hogy na, ő Beckenbauer kettő. Elég sok kritikát fogalmaznak meg az MLSZ irányába, de a szövetség mindenben partner. Telkiben minden körülmény adva van, orvosi stáb, és a feltételek adottak.

Olvasói sztorik