Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Előbb hónapokon át tartó mellőzés jutott osztályrészül a Hollandiából hazacsábított Szélesi Zoltánnak nevelőegyesületénél, az Újpestnél, majd a licencátadási procedúra és cégváltás közben a felére csökkentett fizetést tartalmazó új szerződését aláírta, ennek ellenére újfent nemkívánatos személy lett a belga tulajdonos szemében. Nem tartanak igényt a 33 éves egykori válogatott játékosra, akiről már megírtuk, hogy az elmúlt napokban az MTK-val edzett, de a DigiSport televízió péntek reggeli adásában azt is elárulta, hogy Mezőkövesdről is érdeklődtek iránta.
– Azt tudjuk, hogy van ügyvédje, de van-e pszichológusa?
– Az is van, még nem fordultam hozzá, de közel járok ahhoz a ponthoz, hogy felhívjam, és elbeszélgessek vele – kezdte Szélesi Zoltán.
– Roderick Duchatelet szerint a személyisége nem illik az Újpesthez…
– Ez elég furcsa, de nem hiszem, hogy bele kellene kezdenem különféle példabeszédekbe. Saját magamat nem fogok elkezdeni megvédeni. Azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy elég sok ember ismer engem Magyarországon, sőt külföldön is, az ő véleményüket kérdezzék meg.
– Eléggé feldúlt, nem?
– A feldúlt szó nem biztos, hogy kifejezi mindazt, ami bennem lezajlik. Ideges vagyok, mérges, nem tudok aludni, csalódott vagyok, meg vagyok bántva, sértettnek érzem magamat, át vagyok verve, és ezeket még lehetne sorolni, de ezen a sajnálatos tényen nem változtatnak az érzelmek sem.
– Két évvel ezelőtt tért vissza a nevelőegyesületéhez, akkor milyen tervekkel?
– Kétezer-tizenkettőben hazajöttem a nyári szünetre a holland NEC Nijmegen csapatának játékosaként. Egy plusz egyéves szerződésem volt, tehát az opciós év még előttem állt. Az itthon tartózkodás során az Újpest megkeresett: a jelenlegi elnök, Roderick Duchatelet, illetve a belga szakvezetés Jos Daerden és Marc Leliévre személyében. Elhúzták előttem a mézesmadzagot, biztosítottak róla, hogy nagyon erős csapat fog épülni Újpesten, és irány Európa. Ehhez ő megteszi a megfelelő lépéseket, megvásárolja a stadiont, akadémiát alapít. Én azért érkezem, hogy a tudásommal, a rutinommal, a nyelvtudásommal – több nyelven beszélek – segítsem a kommunikációt, a fiatalok fejlődését, és adjam át a tapasztalataimat. A profi karrierem befejezése után valamilyen pozícióban, edzőként vagy vezetőként számít rám. Emiatt el is végeztem az UEFA A-licences tanfolyamot, úgyhogy én ezt a feltételt is teljesítettem.
– Ez egy nagyon szép perspektívának tűnik…
– Igen, ezért is döntöttünk úgy a családommal, hogy valóban érdemes ezt a lépést megtenni, és ahol elkezdtem, az anyaegyesületemben, ott fejezem be a pályafutásomat. De úgy néz ki, hogy ez kudarcba fulladt…
– Mikor kezdődtek a gondok, amikor először azt érezte, hogy ez nagyon nem az, amit felvázoltak a visszatérésekor?
– Kisebb-nagyobb gondok mindig vannak a klubok környékén, itthon is, külföldön is. Az igazi probléma akkor kezdődött, amikor az első szezon végén a játékosok elmentek a nyári szabadságra, majd jöttünk vissza az első hivatalos edzésre, és egészen emberi módon a recepción várt egy sajtpapír bennünket, amelyen fel volt sorolva körülbelül tíz név, akik nem léphetnek be az első csapat öltözőjébe, csak a volt NB II-es csapat öltözőjét használhattuk.
– Minden magyarázat nélkül?
– Minden magyarázat nélkül! Ezután megérkezett a kommunikációs igazgató, illetve Marc Leliévre, és biztosítottak bennünket arról, hogy bármennyire is szeretnénk, visszaút nincs, és nyilatkozni sem lehet természetesen, az szerződésszegés lenne.
– Azt sem mondták, hogy menet közben megváltoztatták az elképzeléseiket?
– Így van, nem szólt hozzánk senki. Víg Péterhez be lettünk osztva, neki kellett a foglalkozásokat tartania. Ötöd-hatodmagammal edzettem, kapus nélkül. Ellehetetlenítették a dolgunkat, hiszen egy futballcsapathoz minimum tizenegy ember kell. Megkülönböztetett szerelésben, más pályákon kellett gyakorolnunk, a felnőtt kerettel ellenkező időben, hogy ne is tudjunk egymással konfrontálódni, tehát eléggé szélsőséges állapotok voltak.
– A belga tulajdonos arra is hivatkozott, hogy önnek túl magas a fizetése. Azt az összeget ki állapította meg?
– Természetesen a megérkezésem után leültünk, és ő ajánlott nekem szerződést hároméves, határozott időtartamra, azokkal a kondíciókkal, amiket ő jónak talált, és megállapodtunk.
– Később mégis magas lett ez a fizetést?
– Igen. Négy hónap telt el a „fekete sereg” tagjaként ebben a megaláztatott szituációban, amikor mindenki kérdezgette, hogy hol vagyok, mit csinálok, mert nem látnak. Mindenkinek el kellett mondanom, milyen érzés egymagamban kimenni, hóban-fagyban, vagy száz fokban saját magamat motiválni, hogy ne adjam fel, hogy igenis van kiút, és megmutatom, hogy van helyem ebben az Újpestben.
– Ezalatt hányszor próbált és tudott beszélni a belga tulajdonossal?
– Csak perceket sikerült beszélnünk egymással. Egy kedves barátom, Gém Zoltán segédkezett ezekben a kommunikációkban. Ő egy komoly üzletember, és a MOB fair play bizottságának tagja. Ő is hangsúlyozta, hogy nem méltó, hogy egy huszonhétszeres válogatott játékossal így járjanak el az anyaegyesületénél. Ő tudta kieszközölni a tárgyalások nagyobb részét, amelyeknek a vége tulajdonképpen megegyezés lett.
– Az elnök ajtaja ezek szerint nem állt nyitva folyamatosan a játékosok előtt…
– Ez nem így nézett ki, időpontokat kellett kérni a tárgyalásokhoz. Ennek megvolt a menete, eszerint jártunk el, mindent úgy tettünk, ahogy megengedett volt.
– Hogy értelmezi, mi történik Újpesten?
– Hogy mi történik egészen pontosan, azt talán az elnöktől kellene megkérdezni. Amit a külső szemlélő, a szurkoló láthat, az valahogy úgy néz ki, mintha egy fiókcsapat épülne Újpesten.
– A fizetéscsökkentésbe önszántából egyezett bele?
– Három lehetőség volt felvázolva. Az egyik, hogy felállok és felteszem a kezemet, hogy már nem bírom tovább ezt a napközis rendszert, és elmegyek innen, megaláztatva. Kettő: az elnök beajánl az új edzőnek, és akkor két legyet üthet egy csapásra. Az edző által keresett poszt, amit jelzett nála, az megoldódik, ahogyan az én kálváriám is. Három: szeretnék még fél évet így eltölteni?
– Az új edzőnek kellett volna…
– Igen, ebből is látszik, hogy nem azzal volt a probléma, hogy én milyen játékos vagyok. Vignjevics számított rám, amint visszajöttek az edzőtáborból, jelezte, hogy szeretné, ha csatlakoznék a kerethez, holott ez ellenkezne az elnök utasításaival. Szeretett volna engem – egy jó játékost – újra alkalmazni, meg is történtek a tárgyalások. Március huszonötödikén megszületett a megállapodás, hivatalos formában, aláírásokkal, és mégis ez lett belőle.
– Mi lesz ezután?
– Az én álláspontom, illetve a jogi képviseletem álláspontja, hogy nekem aláírt szerződésem van Újpesten, hiszen március huszonötödikén aláírtam a szerződésmódosításomat és a lemondó nyilatkozatomat, mint minden egyes játékos, illetve az új szerződésemet az új kft-hez, mint minden egyes játékos és stábtag, majd aláírva átadtam az ügyvezetőnek, Gyarmati Eszternek. Szombaton indultunk volna Szombathelyre, bajnoki mérkőzésre, az edző kezdőként számított volna rám. Én otthon bepakoltam az alsónadrágomat, a fogkefémet, de amikor megérkeztem a stadionba, szóltak, hogy én nem megyek sehova, mert nincs szerződésem, nem találják, nem is vagyok benevezve, nem vagyok az új kft. játékosa, úgyhogy szépem battyogjak hazafelé…
– Folytatni szeretné a játékot?
– Erőm teljében vagyok, a formám csúcsán, úgyhogy semmiképpen nem szeretném feladni. Azért is folyt ez a harc, hogy megmutassam, nem a futballtudásommal van probléma. Úgy néz ki, más problémák vannak az Újpest részéről, de ahogy olvasgatom a fórumokon, újabb problémák is felütik a fejüket.
– Soha többé Újpesten?
– Nem mondom, hogy soha többé. Fogalmazzunk úgy: amíg ő ott van, addig nem.
