NB I

Szélesit kitiltották a stadionból

Szó sem lehet a játékáról a Fradi elleni derbin, amelyet csak a televízióban nézhet.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Elképesztő történet: Szélesi Zoltán múlt kedden aláírta új szerződését megfelezett fizetéssel – meg nem erősített információink szerint havi hárommillióból így lett másfél –, aztán a papír eltűnt, és a játékost nem regisztrálták az MLSZ-nél, játékjoga a felszámolt régi cégben (Újpest FC Kft.) maradt – írja a Magyar Nemzet.

Még három hét sem telt el Roderick Duchatelet melodramatikus elemekkel fűszerezett performansza óta – március 14-én zokogva jelentette be, hogy elvesztette a küzdelmet a „bűnözőkkel” szemben, és hazatér Belgiumba –, s lám, kedden immár széles mosollyal az arcán tartott győzedelmes sajtóértekezletet az Újpest klubelnök-tulajdonosa. Közben a csapat megjárta a poklokat – igaz, a legsanyarúbb napokban egyik meccset nyerte a másik után –, mígnem múlt pénteken a kijelölt vagyonfelügyelő és az MLSZ is áldását adta arra, hogy a felszámolandó régi cég, az Újpest FC Kft. helyett immár az Újpest 1885 Kft. rendelkezzen az NB I-es licencjogokkal.

Visontai Csongortól, a klub jogászától azt is megtudtuk, hogy múlt pénteken 9 óra 10 perckor számolták fel az Újpest FC Kft-t, s az MLSZ csak két órával később adta áldását a licencjogok átvitelére az Újpest 1885 Kft-be. A kétórás interregnum idején bárki szabadon eligazolhatott volna a klubtól, de a játékosok kitartottak.

Miközben a klubházban tartott a sajtóértekezlet, a csapat az edzőpályán tréningezett a pénteki, Ferencváros elleni derbire. A mindig jól értesült szurkolókat hallgatva hajmeresztő történet bontakozott ki.

Ezek szerint Szélesi Zoltán, a klub korábbi 27-szeres válogatott játékosa múlt kedden aláírta új szerződését, elfogadva fizetése felére csökkentését, majd szerdán húsz percet játszott is a Pécs elleni Magyar Kupa-visszavágón. A vasárnapi, szombathelyi bajnokin állítólag kezdőként számított rá Nebojsa Vignjevics vezetőedző, aztán az elutazás előtt mégis szóltak neki, hogy nem tarthat a csapattal, mert az MLSZ-nél nem regisztrálták az új, az Újpest 1885 Kft-hez szóló szerződését, melyet aláírt. Azóta nincs meg a szerződése sem, sőt állítólag be sem jelentették az új futballcéghez, hanem maradt a felszámolt Újpest FC Kft-nél.

A 32 éves védőt egyébként láttuk a keddi edzésen, de a többiekétől elütő szerelésben. Úgy tudjuk, nem kaphatott az első csapatéból, saját cipőben, dresszben és sortban tréningezhetett csak. Sőt, pénteken nem teheti be a lábát a Szusza Ferenc Stadionba, azaz nemcsak hogy szó sem lehet játékáról a Ferencváros ellen, hanem még meg sem nézheti a derbit – legfeljebb a televízióban.

– Szélesi Zoltántól már korábban is meg akartam válni. Húszmillió forintot kínáltam neki, ha elválnak útjaink, de ő nem ment bele – kommentálta a döntést a Nemzeti Sportnak adott interjújában Roderick Duchatelet, az Újpest belga tulajdonosa. – Úgy hallottam, ő vérbeli újpesti, csakhogy időközben kiderült, a személyisége, a másokkal szembeni viselkedése korántsem megfelelő. És amúgy, ha a jelenlegi Újpest még nem az a kategória, amelyik a bajnoki címről álmodozhat, hát Szélesi Zoltán sem azt a szintet képviseli. A legfontosabb, hogy nekünk pozitív személyiségekre van szükségünk, akiknek nem a saját egójuk a legfontosabb, hanem a klub.

A Rangadó.hu érdeklődésére Szélesi Zoltán elmesélte, hogy a vezetőség utasítására szerdán már nem engedték a székház recepcióján túl. Hangsúlyozta: innentől kezdve az ügyvédeken keresztül folytatódik a harc.

– Múlt héten kedd aláírtam a szerződésemet az új kft-hez, majd kiváltották játékengedélyemet, ennek köszönhetően játszhattam a Pécs elleni kupavisszavágón – kezdte Szélesi. – Szombaton indult a csapat Szombathelyre, az edző kezdőként számított volna rám. Végre eljött ez a pillanat nyolc hónap meghurcoltatás után, nagyon boldog voltam. Az indulás előtt azonban közölték, hogy nincs meg a szerződésem… Mindenkire rábízom, hogy hova és miért tűnhetett el. Szóltam az ügyvezetőnek, ő pedig felhívta a tulajdonost, hogy nem találják a Szélesi szerződését. A válasz az volt: tudom!

A szerb vezetőedző, Nebojsa Vignjevics látta, milyen állapotban tartotta magát a védő Víg Péter segítségével, és amint megjött a játékengedélye, azonnal beállította a Pécs ellen, és számított volna rá a Haladás otthonában is. Ehhez képest ismét nem várt, negatív fordulatot vett az ügy.

– Szombaton megtörve, megalázva hazabattyogtam a stadionból, szerdán pedig már nem engedtek a székház recepcióján túl. A portás azt mondta, vezetői utasítás. Nem hiszem, hogy ezt érdemlem. Majdnem egy éve gombóc van a torkomban. Ez a második legkomolyabb pofon, ami érhetett, erre senki nem volt felkészülve. A közelmúltban volt rá példa, hogy valaki sírt Újpesten, de aki valóban sírhatna, az én vagyok, én viszont nem sírok. Belefáradtam. Innentől kezdve az ügyvédeimen keresztül folytatódik a harc. Látszik, hogy a klubnak nem az volt a célja, hogy játsszak, mondvacsináltak voltak a korábbi kifogások – mondta végül Szélesi Zoltán.

Olvasói sztorik