NB I

Nem ünnepelne látványosan

Tischler Patrik számára furcsa lesz egykori klubja, az MTK ellen pályára lépni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombat délután az MTK csapatát látja vendégül Székesfehérváron a Puskás Akadémia együttese az élvonal 13. fordulójában. A két gárda azonos pontszámmal áll a tabella 13., illetve 14. helyén, a győztes azonban felzárkózhat a középmezőnyhöz. A találkozó egyik pikantériája, hogy a felcsútiak támadója, Tischler Patrik először lép pályára volt csapata, az MTK ellen. A nyár végén klubot váltó fiatal csatár a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, furcsa lesz számára az kék-fehérek ellen játszani.

– Remélem, nyerni tudunk, mert nagyon fontos mérkőzés következik számunkra. Egy győzelemmel meg tudnánk lépni, feljebb tudnánk zárkózni a középmezőnyhöz – vélekedett Tischler Patrik. – Tudjuk azonban, hogy az MTK-nak is ez a célja, úgyhogy biztosan nagyon nehéz meccs lesz. Elég jól ismerem őket, és ők is engem, ezért valószínűleg nekem sem lesz könnyű dolgom. Biztos vagyok benne, hogy furcsa lesz az MTK ellen játszanom, mert még soha nem léptem pályára volt csapatom ellen, hiszen korábban csak a kék-fehéreknél játszottam. Fura lesz, de remélem, hogy megtudom oldani ezt a szituációt.

A 22 éves támadó kijelentette: szeretne gólt lőni a találkozón, de nagy ünneplésre senki ne számítson, hiszen rengeteget köszönhet az MTK-nak.

– Nagyon szeretnék betalálni, de nem azért, mert az MTK ellen játszunk, hanem azért, mert egy csatárnak mindig az a célja, hogy eredményes legyen, egy támadó minden meccsen szeretne gólt rúgni – magyarázta Tischler, aki a 2010–2011-es idényben 12 találatával az MTK házi gólkirálya volt. – Sosem szoktam eltervezni, ha gólt lövök, mit fogok csinálni. Biztos vagyok benne, ha betalálok, nem fogok nagy ünneplésbe kezdeni, vagy kiinteni az MTK szurkolóknak. Nagyon jó volt az ott eltöltött idő, az MTK rengeteget adott nekem. Nem gondolkoztam a gólörömön, ahhoz először be kellene találni, utána lehet a többin gondolkozni.

Tischler az utóbbi időben többnyire csak csereként kapott lehetőséget Benczés Miklós vezetőedzőtől, de nincs elkeseredve, hiszen a legfontosabb, hogy a csapatnak jól menjen.

– Volt egy betegségem, és utána kikerültem a csapatból, hiszen egy csatárral játszottunk, és Lencse Lászlónak elég jól megy – folytatta a csatár. – Nem vagyok elkeseredve, mert nekünk az a legfontosabb, hogy pontokat gyűjtsünk, és Lacinak jól megy a góllövés. Amikor én rugdostam a gólokat, például a Kaposvár ellen, akkor is nagy volt az öröm. Minden pontért, minden győzelemért meg kell küzdenünk, hogy benn tudjunk maradni. Most próbálunk az egycsatáros rendszerből átállni esetleg kétcsatárosra, és akkor már szeretnék játszani, de tényleg nem szabad változtatni, ha egy támadónak minden bepattan, ezért elfogadom, hogy kevesebb szerepet kaptam. Remélem, lehetőséget kapok, esetleg kezdőként is.

Olvasói sztorik