NB I

Nagy köd, diósgyőri siker

Szentes Lázár a kispadról sem látta a Mezőkövesd elleni találkozót az időjárási viszontagságok miatt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Lejátszotta második felkészülési mérkőzését a DVTK. A Mezőkövesd elleni találkozó gyakorlatilag láthatatlan volt a sűrű köd miatt – áll a diósgyőriek honlapján.

Gyors góllal indított a vendég Diósgyőr, majd a mezőkövesdiek vették át a kezdeményezést, de próbálkozásaikat nem kísérte siker. A 20. percben aztán nagyon sűrű lett a köd. A DVTK ha máshogy nem, szabálytalanságokkal hárította el a nagyobb veszélyt a kapuja előtt. Az 55-60. perc között nagy adok-kapok folyt a pályán, két hazai gól közé egy diósgyőri találat ékelődött. A hátralévő időszakban is voltak még mezőkövesdi lehetőségek, Bogdány közelről, majd mások távolról próbálkoztak, sőt elmaradt egy kezezést követő tizenegyes is. A túloldalon viszont szerencséjük volt a vendégeknek, hiszen két gólt is találtak, bár szurkolóik többször örültek annak, hogy hálóban a labda. Az biztos, hogy a kapusok 25-30 méternél nem láttak távolabb, míg a mezőnyben lévőket némiképp segítette a villanyvilágítás.

– Sajnos nem tudom értékelni a mérkőzést, mivel a hatalmas köd miatt nem láttam belőle semmit. Azonban volt haszna a meccsnek, mivel a fiúk mozogtak, így gyakorlatilag edzettünk egy jót – nyilatkozta Szentes Lázár, a DVTK szakmai igazgatója a lefújás után.

– A legfontosabb, hogy a csapat jó első osztályú ellenfelével szemben végig pariban volt. Úgy gondolom, hogy bizonyos dolgokban még föléjük is kerekedtünk, de rengeteget kell dolgozni, hiszen ennek ellenére vereséget szenvedtünk – értékelt Véber György, a Mezőkövesd edzője. – Jól játszott mindkét csapat, jó mérkőzés volt. Az extrém körülmények inkább abban nyilvánultak meg, hogy kaptunk másfél öngólt, meg állítólag egy lesgólt, de ez mindegy, mert a célját elérte a mérkőzés. Délelőtt volt egy kemény edzésünk, a mutatott játék, a szerkezet, amit kipróbáltunk, jól működött, szóval ez egy hasznos nap volt.

Felkészülési mérkőzés

Mezőkövesd-Zsóry – Diósgyőri VTK 2-4 (0-1)

Mezőkövesd: Szántai – Hegedűs, Lakatos, Szalai V., Farkas J., Dobos, Bodnár I., Petneházi, Menougong, Farkas I B., Bényei. Csere: Nagy P., Bogdány, Kardos, Csirmaz, Kemény. Edző: Véber György

DVTK. 1. félidő: Tajti – Takács P., Nagy T., Hutter, Eperjesi, Gallardo, Timkó, Fernando, Bogáti, Szabó B., Icsó. 2. félidő: Tajti – Vági, Vadász, Hanek, Gohér – Gosztonyi (Luque), Sekour, Abdouraman, Takács – Rudolf, Icsó. Szakmai igazgató: Szentes Lázár
Gólszerzők: Dobos A. (55.), Bogdány (59.), illetve Bogáti (1.), Icsó (57.) Abdouraman (72.), Hanek (83.)

Olvasói sztorik