Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Amióta Matyi Dezső, a PMFC tulajdonosa bejelentette, hogy szakmai igazgatót neveznek ki, mindenki azt találgatja, ki lesz a befutó. És egyáltalán: akad olyan, magára valamit is adó szakember, aki ebben a helyzetben elvállalja ezt a feladatot?! Hiszen majdhogynem ahhoz kell majd asszisztálnia, segédkezet nyújtania, hogy a jelenlegi vezetőedzőt, Supka Attilát ellehetetlenítsék, aminek a végeredményeképpen a tréner távozna a klubtól.
Persze ne legyünk naivak: Magyarországon biztosan akadnak olyanok, akik ilyen helyzetben sem hezitálnak, s beleülnek a székbe. Az elmúlt hetekben több név is felröppent ezzel kapcsolatban, emlegették Tornyi Barnabást és Mészöly Gézát, valamint felmerült a holland Erwin Koeman szerepvállalása is. És biztosan jelentkeztek, ajánlgatták még magukat több tucatnyian…
– Valóban voltak már beszélgetések, és a lehetőségek leszűkültek két személyre – válaszolta Elbert Gábor cégvezető, ám azt nem kívánta elárulni, kikről van szó.
És hogy kikről nincs? Nagy Tamást és Márton Gábort például nem hívták, és ebben a helyzetben egyikük sem vállalná a szakmai igazgatói posztot a pécsi klubnál. Nem éreznék etikusnak.