NB I

Megint Szentes Lázár a beugró

Elfogadta Sisa Tibor vezetőedző lemondását a diósgyőri vezetőség, a bajnokság végéig Szentes irányít.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Budapest Honvéd elleni, szerdai Magyar Kupa-mérkőzést (4-0) követően Sisa Tibor, a DVTK vezetőedzője felajánlotta lemondását, amelyet csütörtökön a klub vezetése elfogadott – jelentették be a klub honlapján.

– A tulajdonosokkal konzultálva a mai napon elfogadtuk Sisa Tibor lemondását, megköszönve az eddigi munkáját – közölte a klub honlapján Dudás Hunor ügyvezető. – Nem vitás, hogy a csapat két és fél éve nem látott gödörben van. Érzékelve a problémákat az ősz folyamán, abban maradtunk Sisa Tiborral, hogy az őszi szezon végén értékeljük a látottakat, és decemberig nem változtatunk a vezetőedzői poszton. A hírekkel ellentétben Sisa úr korábban nem jelezte felénk lemondással kapcsolatos szándékát. Úgy gondolom, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy a csapat elinduljon fölfelé. Sajnos nem sikerült.

Dudás Hunor hangsúlyozta, a vezetőedző szerda esti lemondásával új helyzet állt elő.

– A tulajdonosokkal egyeztetve elemeztük a helyzetünket, és úgy döntöttünk, a bajnokság végéig Szentes Lázár szakmai igazgató ül le a padra, mivel kimerítettük a költségvetésünk forrásait, újabb forrásokat pedig nem tudunk bevonni – magyarázta az ügyvezető. – A szurkolóink várakozásaival egyetemben, mind a tulajdonosok, mind a menedzsment, mind a szakmai stáb többet remélt a szezon kezdetén. Sajnos el kell fogadnunk, hogy minden klub életében vannak hullámvölgyek, amelyből ki kell tudnunk jönni, és ismerve a klubban rejlő erőt, biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni is fog. A játékosokon a sor, ami a hátralévő tizenöt bajnoki mérkőzést illeti, hogy bizonyítsák, a jövőben is érdemesek arra, hogy a DVTK mezét viselve nagyobb feladatokat is képesek megoldani.

Szentes Lázár segítőit később választja meg. A szakmai igazgató az előző szezont is beugró vezetőedzőként fejezte be, hiszen ő váltotta a 22. forduló után Benczés Miklóst. Segítője Borbély Péter, Veréb György és Francisco Javier Navarro Reyes volt. Mérlege akkor 3 győzelem és 5 vereség volt. A csapatot az ötödik helyen vette át, és hetedik volt a szezon végén. Most a bajnokság felénél a kilencedik helyen áll a DVTK öt győzelemmel, öt döntetlennel és öt vereséggel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik