NB I

„Vannak barátaim Szombathelyen”

Bíró Péter számára fontos a Haladás elleni meccs, de nem ellenségesen áll a helyzethez.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Honvéd elleni győzelemnek köszönhetően elmozdult a kiesőhelyről a Lombard Pápa Termál FC csapata az OTP Bank Ligában, de még mindig nincs biztonságban, a Magyar Kupában pedig az NB III-as Létavértes jelentette a végállomást az együttes számára a 32 között. A klubnál korábban Véber György jelentette az állandóságot, aki 2009 januárja és 2011 októbere között volt vezetőedző, utódjának, ifj. Bene Ferencnek azonban csak tíz hónap jutott, napjainkban már ismét az a Zsivóczky Gyula irányít, aki 2005-ben és 2006-ban egyszer már megfordult a csapat élén.

A bajnokságban a Haladás elleni rangadó következik, amely kiemelt jelentőséggel bír, amióta a tulajdonos áttette a klub székhelyét Szombathelyről Pápára. A Rangadó.hu érdeklődésére Bíró Péter elmondta, tisztában van vele, hogy a szurkolók gyűlölik őt, de az ma már senkit nem érdekel, hogy a bíróság neki adott igazat.

– Mennyire elégedett, vagy éppen elégedetlen a Lombard eddigi bajnoki szereplésével?
– Alapvetően elégedett nem vagyok, tehát túlzás lenne, ha azt mondanám. A csapat elindult egy pozitív úton, bízom benne, hogy ennek mihamarabb meglesz az eredménye – kezdte Bíró Péter. – A bajnokság feszített tempójú, sok jó csapattal. A mezőny nagyon egyben van, talán négy-öt kiemelkedő együttest kivéve. Az eddigi teljesítményünk lehetne jobb is és rosszabb is. A pontszámunkra nem mondom, hogy tragédia, de a helyezésünk lehetne jobb is. Ne feledjük, hogy a csapat belefutott egy nagy győri verségbe, ezért a sereghajtó Siófok után nekünk a legrosszabb a gólkülönbségünk. Ha a téli szünetben a középmezőny stabil tagjai leszünk, elégedett leszek.

– A Magyar Kupában a harmadosztályú Létavértes búcsúztatta a Pápát. Hogy látja, miért nem sikerült a továbbjutás?
– Csapatszinten nagyon komoly hibát követtünk el azzal, hogy vállaltuk a mérkőzést vasárnap délben. Ebben benne van az egész vezetés, én is vállalom, hogy jóváhagytam a dolgot. Péntek este kilenckor ért véget a bajnoki találkozónk, és negyven órával később, vasárnap délután fél egykor kezdődött a kupameccs. Ezt nem kellett volna vállalni. Persze, akkor sem szabad kiesni egy NB III-as csapat ellen, még ha a DVSC közvetlen utánpótlásáról van is szó. Mert azt nem lehet véka alá rejteni, hogy tehetséges fiatalok alkotják a Létavértes csapatát. Az időjárás is rásegített, zuhogott az eső, nyakig ért a sár, a leterhelt csapatunk pedig kihagyott számos helyzetet, aztán a legvégén egy megpattanó labdából gólt kaptunk.

– Következik a Haladás elleni bajnoki rangadó. A szombathelyiek elleni mérkőzést az ön részéről is fokozottabb figyelem kíséri?
– Az ismert körülményem miatt természetesen igen. Azonban hozzá kell tennem, hogy a Haladás jelenlegi tulajdonosi körével és vezetésével nagyon jó, mondhatni baráti kapcsolatom van, semmilyen tüskét nem hordozunk magunkban. Ami történt, megtörtént, levontuk a következtetéseket, a tanulságokat. Nem fogok vele törődni, hogy a nevemet besározták. Ezt azoknak kell megtenniük, akik besározták, és úgy menekültek ki a helyzetből, hogy elterjesztették, Pápán több pénzt kapunk az önkormányzattól, mint Szombathelyen. Az ma már senkit nem érdekel, hogy a bíróság nekünk adott igazat. Szombathelyen nyolcvan, Pápán ötvenöt millió forintot kapunk a városvezetéstől évente. Nincs ezen semmi titkolnivaló. Egy alapvető különbség azonban van: Szombathelyen megígérték, itt viszont meg is kapjuk! De mondom, ez ma már senkit nem érdekel. A szurkolói kör gyűlöl engem, de nem szeretnék polgármester lenni a városban, vagy ilyesmi. A szurkolók részéről természetes, hogy ha valakit tudnak gyalázni, meg is teszik. Vannak barátaim Szombathelyen, és ez a meccs számomra is fontos, de nem ellenségesen állok a helyzethez.

– Azt mondta, ön nem edzőváltó klubvezető. Véber György három évig volt a Lombard trénere, Bene Ferencnek azonban csak néhány hónap jutott…
– Nagyon érdekes dolog az edzőváltás, mert mindenki úgy könyveli el, hogy az edző sikertelen volt, mert nem sikerült eredményesen dolgoznia. Szerintem ezt nem szabad így elkönyvelni. Az edzőváltás nem minősíti minden esetben az edző kvalitásait, még akkor sem, ha abban az esetben nem tudott eredményt felmutatni. Ez nem azt jelzi, hogy rossz az edző, vagy a játékosok. Egyszerűen arról van szó, hogy nem sikerült közös hullámhosszra kerülniük, és közösen jó eredményeseket elérni. Lehet, hogy más garnitúrával, ugyanannál a klubnál, később eredményes lenne, hiszen előfordult, hogy egy edző kétszer dolgozott a Lombardnál, éppen a jelenlegi tréner, Zsivóczky Gyula esetében. Sok összetevője van a dolognak, például a szerencse, illetve a játékoskeret összetétele.

Az interjú létrejöttében Árki Gábor volt segítségünkre, köszönet érte!

Olvasói sztorik