NB I

Olyan, mint a Premier League

Zoran Szpisljak szerint idén nem lesz olyan egyszerű megnyerni a bajnokságot, mint két-három évvel ezelőtt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Három évvel ezelőtt egy nagyon rangos összeállításban kapott helyet az Újpest–Ferencváros derbi, hiszen a brit Daily Mail című lap szerkesztősége a 21. helyen rangsorolta egy listán, amely az ötven leghangulatosabb mérkőzést gyűjtötte össze. A magyar rangadó a többi között megelőzte a manchesteri és a müncheni városi presztízscsatározást is. Nem véletlen tehát, hogy ilyenkor nem csak a lelátó, hanem a VIP-páholy is rendszeresen megtelik. Vasárnap délután is számos ismerőssel találkoztunk a lefújás után, s köztük volt az újpestiek korábbi szerb edzője, Zoran Szpisljak is.

A szakember a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, szó sincs róla, hogy haraggal vált volna el a klubtól. Szerinte a hazaiak 2-1-es sikeréhez némi szerencse is kellett, de sok meglepetést tartogat még ez a kiegyensúlyozott bajnokság!

– Milyen volt az Újpest–Fradi derbi, immár a lelátóról?
– Sokkal könnyebb volt ezt a meccset a lelátóról nézni, mint a vonal mellől. Az első félidőben az Újpest uralta a játékot, és dominált, a második félidőben a Ferencváros volt fölényben, és ez a helyzetek számában is megmutatkozott – vélekedett Zoran Szpisljak. – Nem volt egyszerű meccs, hiszen ilyen meleg időben sosem könnyű játszani és nagy iramot diktálni. Mindkét csapat sokat mutatott, a szerencse ma az Újpest oldalára állt, ki is használták, ezért most ők örülhettek.

– Látogatásából arra következtetek, hogy nem haraggal vált el az Újpesttől.
– Így van! A futball ilyen. Hoztam egy döntést, amit abban a pillanatban nagyon fontosnak éreztem, és a klubnak tud segíteni. Ez végül bizonyosodott is, hiszen az Újpest bennmaradt az élvonalban. Megadtam azt a lehetőséget, hogy tudják tovább építeni a klubot, ami szerintem nagyon jó irányba megy, de semmiféleképpen nincs harag! Sportember vagyok, akinek ebben kell élnie. Egyszer fent, egyszer lent…

– Mostanság mivel foglalkozik?
– Frissítem magam, megnéztem jó néhány meccset, figyelem az újdonságokat, és most kezdek új csapatot keresni magamnak.

– Hogy tetszik a megújult Újpest?
– Lehet látni, hogy abból a csapatból, amelyet én irányítottam, csak négy játékos maradt: Balajcza, Remili, Kabát és Balogh Balázs, a többiek új játékosok vagy visszatérők, akikről lehet látni, hogy iskolázott futballisták és tudják a dolgukat. Az edző által kért taktikán dolgoznak napról napra, ami mindenféleképpen befolyásolja azt, hogy milyen stílusban játsszák a meccseket. Ezenkívül a pályák is fel vannak újítva, a centerpálya és az edzőpályák is, ami szintén segít abban, hogy minőségi futballt lehessen játszani.

– Lehet már látni, hogy ez a csapat hogyan teljesíthet a bajnokságban?
– Szerintem a magyar bajnokság évről-évre erősebb, azzal, hogy jobb játékosokat, minőségi labdarúgókat hoznak, illetve nevelik a fiatal magyar játékosokat. Ebben a pillanatban nehéz lenne megmondani, hol végez majd az Újpest, a Fradi meg a többiek. Majdnem olyan ez, mint a Premier League, hogy bárki legyőzhet bárkit, ami mindig meglepetést tartogat. Nem lesz olyan egyszerű most megnyerni a bajnokságot, mint mondjuk két-három évvel ezelőtt. Szerintem érdekes lesz, és sok jó mérkőzést láthatunk ebben az évben.

Olvasói sztorik