Kiemelt hírek

Újonc edzővel pótolják Mészölyt!

A szerb-angol kettős állampolgárságú Zoran Szpisljak váltja Újpesten a menesztett Mészöly Géza vezetőedzőt.

Kapcsolódó cikkek

A sportnapilap internetes oldala megírta, hogy a játékosoknak már bemutatták az új szakvezetőt, aki felnőtt csapatot először irányíthat. A 46 éves Szpisljak korábban Herczeg András pályaedzőjeként Debrecenben dolgozott.

A bácskatopolyai szakember labdarúgó-karrierje Zágrábban indult, de a délszláv háború miatt Nagy-Britanniába menekült, és itt kezdett edzősködni. Elsősorban akadémiákon dolgozott utánpótláscsapatokkal, többek között a Tottenhamnél, a Southmaptonnál, tagja volt a Cardiff City szakmai stábjának, dolgozott a walesi utánpótlás-válogatottnál és a skót U20-csapatnál is.

Herczeg András segítőjeként került a DVSC-hez, ahol kitöltötte hároméves szerződését, majd 2010 decemberében elhagyta a klubot. Szpisljaknak az újpesti lesz az első vezetőedzői megbízatása.

Olvasói sztorik