NB I

A bajnokság szégyenfoltja volt

Ifj. Bene Ferenc, a Lombard FC vezetőedzője szerint szombaton rosszkor voltak rossz helyen.

Kapcsolódó cikkek

Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán!

Ne szépítsük: szombat este a játékvezető megverette a Pápa csapatát a Ferencváros otthonában! Nem biztos, hogy bírói közreműködés nélkül a fővárosiak nem győzték volna le a Lombardot, de hogy optimális körülmények között mi történt volna, azt már sosem tudjuk meg. Németh Ádám gyorsan elintézte a meccset, hiszen a hatodik percben adott egy véleményes szabadrúgást a hazaiaknak, amelyből az első gól született, majd tíz perccel később jött egy kamutizenegyes, megspékelve egy kiállítással. Mindezek ellenére a szünetig még tartották magukat a vendégek (2-1), de a végét nem bírták, és 4-1-re kikaptak.

Néhány órával később a pápaiak vezetőedzője az MTK–Pécs meccsen tűnt fel. Noha jó kedélyűnek tűnt, beszélgetésünk során kiderült, nagyon nehezen emészti meg a történteket. Ifj. Bene Ferenc a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a magyar bajnokság egyik szégyenfoltjának tartja az FTC elleni találkozót, és bízik benne, hogy a továbbiakban egyenlő mércét kapnak majd.

– Hogy tetszett a gólnélküli MTK–Pécs mérkőzés annak tükrében, hogy a következő fordulóban éppen a fővárosiakat fogadja a Pápa?
– Nagy taktikai csata volt, úgy gondolom, hogy a Pécs egy halvánnyal közelebb állt a győzelemhez, de ezen a szinten, amelyik csapat jobb állapotba kerül, vagy több minőségi döntést hoz elől, az tud meccset nyerni. Most egyik oldalon sem akadt ilyen játékos – értékelt a Rangadónak ifj. Bene Ferenc.

– Ilyenkor röntgenszemmel, elemezve nézi az edző a következő ellenfelet?
– Nyilván keresi az ember az ellenfél erős oldalait és gyenge pontjait. Az MTK évek óta hasonló stílusban futballozik, tehát ott nincsenek újdonságok. Természetesen ismerjük a mezőnyt, de minden játékosra árgus szemekkel figyel az ember, hogy mit lehet elővételezni a következő hétre.

– Beszélgetésünk pillanatában még nem telt el huszonnégy óra a Ferencváros elleni mérkőzésük óta. Képes már higgadtan értékelni a történteket?
– Természetesen lehet. Szombaton sem volt bennem indulat, inkább szomorúság, meg csalódottság, és továbbra is azt tudom mondani, hogy a magyar bajnokság egyik szégyenfoltja volt az a nap, és rosszkor voltunk rossz helyen. Ennyit tudok mondani, és fenntartom a szombati véleményemet. Ezzel párhuzamosan kettőzött erővel fogunk a következő hétre készülni, már csak dacból is, hogy ne lehessen ezt megcsinálni velünk hosszútávon. Nagyon bízom benne, hogy a jövő héten egyenlő mércét kapunk!

– A győzelem hazai pályán mindenképpen fontos és szükséges lenne, hiszen lendületet adhatna…
– Úgy gondolom, hogy a Videoton elleni döntetlen sikernek számít, illetve a Paks elleni döntetlen sem kudarc, tehát azt mondom, jól indultunk. A Ferencváros elleni mérkőzés is döntetlenkörüli lett volna, hogyha hagynak minket futballozni. Úgy gondolom, nem vagyunk rossz úton, de természetesen az első sikerre nagyon nagy szükség van. Az adna igazán lendületet, azért is dolgozunk, hogy ez meglegyen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik