Magyar foci

Vannak, akiket már kétéves kizárással büntetett az MLSZ a magyar-angol miatt

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Még szeptember 2-án rendezték a Magyarország-Anglia mérkőzést a világbajnoki selejtezősorozatban, amelyet az Eb-döntős vendégcsapat 4-0-ra megnyert a Puskás Arénában. A meccs nem ért véget 90 perc leteltével, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség ugyanis vizsgálatot indított, majd rasszista megnyilvánulások miatt két zárt kapus mérkőzéssel büntette, valamint 200 ezer svájci frank megfizetésére kötelezte az MLSZ-t.

A magyar szövetség erre válaszul közölte, kitiltásra számíthatnak a rendbontó szurkolók. Megkérdeztük a szövetséget, hogy áll az ügy.

Azok a rendbontók, akiket a biztonsági szolgálat a helyszínen azonosított, a sporttörvény rendelkezései alapján, a sportrendezvények látogatásától két évre kizárásra kerültek. Azon rendbontók esetében, ahol a helyszíni azonosítás nem volt megoldható, feljelentésre és hatósági eljárás lefolytatására volt szükség, a rendőrség több forrásból beszerzett bizonyítékok alapján folytatja a nyomozást

– válaszolta kérdésünkre Sipos Jenő, a szövetség szóvivője.

Amennyiben a FIFA fegyelmi döntése jogerőre emelkedik, ahogy azt már korábban is jelezte, az MLSZ polgári peres eljárás keretében a bizonyítottan rendbontókra hárítja a pénzbüntetést.

Az egyik zárt kapus mérkőzést már letöltötte a válogatott, Albániától szinte teljesen üres lelátók előtt kapott ki Marco Rossi csapata, csak albán VIP-vendégek lehettek ott a Puskás Arénában. A második zárt kapus meccsre vonatkozó ítéletet két évre felfüggesztették.

Kapcsolódó
Hogy lehetett hangos szurkolás a stadionban a zárt kapus magyar-albánon?
Riport a nézők nélkül rendezett vb-selejtezőről, amely eleve szomorkásan indult, és akkor még nem is tudtuk, mi lesz a vége.

Az angolok elleni visszavágó miatt is eljárást indított a FIFA. Az 1-1-es döntetlennel véget ért találkozó első félidejében tört ki verekedés a magyar szurkolók szektorában: a rendőrök azért törtek be a lelátó azon részére, mert – brit lapok tudósítása szerint – az egyik drukker rasszista jelzőkkel szidalmazott egy rendezőt, őt akarták előállítani, ebből tört ki a balhé. A szektorban a magyarok mellett lengyel szurkolók is voltak. Szijjártó Péter bejelentése szerint egy magyar és egy lengyel szurkolót vettek őrizetbe.

Kapcsolódó

A magyar válogatott a vb-selejtezős csoportjában a negyedik helyen, és már szinte lehetetlen, hogy kijusson a katari világbajnokságra.

Olvasói sztorik