eto.hu
Magyar foci

Sok magyar fiatal jutott el a topligák küszöbére, de kevésnek jött össze az áttörés

Az AC Milan hétfőn szerződtette a Győri ETO 17 éves hátvédjét, Kerkez Milost. Az elmúlt években sok magyar fiatal játékos jutott már topcsapathoz, vagy topbajnokság közelébe, de nem mindegyikük mutathatta meg magát a legjobbak között. Körkép az elmúlt tíz év magyar fiataljairól.

Hétfő este bejelentette az NB II-es Győri ETO, hogy a csapatban 18 tétmérkőzésen pályára lépő Kerkez Milost szerződtette az AC Milan.

Kapcsolódó
Szerb-magyar tinédzsert szerződtetett az AC Milan
A Győri ETO játékosát a Juventus is szerette volna megszerezni.

A szerb-magyar kettős állampolgárságú futballista a vajdasági Újverbászon kezdett focizni, innen került a Hajduk Kulához, majd 14 éves korában a Rapid Wienhez. A győriek beszámolója szerint mivel nem volt könnyű eset, inkább otthagyta a Rapidot és a Fehér Miklós Akadémiához került.

A váltás jól sült el, Kerkez mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, végül 16 bajnokin és két Magyar Kupa-mérkőzésen jutott szóhoz Győrben, emellett a magyar U18-as válogatottban is megmutathatta magát.

Az ETO-nál nemcsak jobb futballista lettem, de a fejem lágya is benőtt. Ezt főként annak az időszaknak köszönhetem, amikor a vírus alatt, a hotelben több héten keresztül együtt lehettem a felnőtt csapattal, Priskin Tamáséktól nagyon sokat tanultam szakmailag és emberileg egyaránt. Kijelenthetem, az ETO-család lett a második családom, soha nem fogom elfelejteni, amit itt kaptam

– fogalmazott a fiatal balhátvéd.

Kerkez klubváltása annyiban nem volt váratlan, hogy az ETO már január 21-én közzétette, hogy a Juventus próbajátékra hívta a védőt, ám a klub nem engedte el alapemberét. Ehelyett olasz játékosmegfigyelők érkeztek Győrbe és nyilvánvalóan tetszett nekik, amit láttak, mert a 126-szoros olasz válogatott Paolo Maldini, az AC Milan jelenlegi sportigazgatója is kinézte Kerkezt. Talán épp a sportigazgató személye adta a pluszt az egyébként Juventus-szurkoló focistának a döntéshez.

„Kisgyerekkorom óta a zebráknak szorítottam, de most biztosan változni fog a helyzet, remélem a Milan megtartja az első helyét a mostani bajnokságban. Azon véleményemen viszont szerencsére nem kell változtatnom, hogy szerintem Paolo Maldini minden idők legjobb balhátvédje” – idézte az ETO honlapja a távozó játékosát.

Maldini mellett a másik húzóerő az ígéret lehet, amely szerint Kerkezzel az első csapatban számolnak Milánóban, így a következő szezonban már Theo Hernández mellett a magyar játékos lehet az együttes balhátvédje. A Milan-rajongók szerint egyébként is hasonlóan támadó szellemben futballozik Kerkez, mint Hernández.

Kerkez Milos szerencsére nem az első olyan magyar focista, aki pályája kezdetén topcsapatba, vagy a legjobb bajnokságok csapataihoz szerződött. A végeredmény azonban nagyon változó, ezért érdemes átnézni, az elmúlt tíz évben kik jutottak hasonló lehetőséghez.

Olaszországban két magyar is bemutatkozott már

Adja magát a párhuzam Kerkez esetében, hogy Tamás Krisztián is az AC Milanba igazolt 2014-ben, csak éppen a Honvédtól. A sikeres próbajáték után szerződtetett balhátvéd egy évig az utánpótláscsapatban szerepelt, majd megfordult az olasz Varesében és Speziában, valamint a cseh Slavia Prahában is, mielőtt 2017-ben hazatért volna. Azóta is az NB I-ben játszik.

Hat és fél éve futballoztam kint, úgy éreztem, ennyi már nagyon sok. Ráadásul nem úgy sikerültek a dolgaim, ahogy korábban gondoltam, nem kaptam sok lehetőséget, keveset játszottam, mindenképp váltani akartam. Az olasz foci rendkívül taktikus, nagy hangsúlyt fektetnek a védekezésre, sokat lehet tanulni belőle. Ebből a szempontból örülök, hogy ott futballozhattam

– mondta Tamás a Kisalföldnek. Az elmúlt három és fél évben a 25 éves hátvéd megfordult Gyirmóton, a Vidiben, a Zalaegerszeg és a Honvéd csapataiban is, összesen 55 NB I-es és 9 Magyar Kupa-meccse van.

Még egy milanos magyar volt az elmúlt évtizedben Filkor Attila személyében, igaz őt már 22 éves korában szerződtették és soha nem játszott tétmeccsen a csapatban, mert mindig kölcsönadta őt a klub. Azt megelőzően az Internél volt a játékengedélye, két kupameccsen pályára lépett az első csapatban. Most Budafokon focizik.

Nem csak milánói játékosmegfigyelők szúrtak ki magyar játékosokat: 2019-ben a Juventus igazolta le Senkó Zsombort. A még most is csak 18 éves kapus áprilisban lesz két éve, hogy a Juvénál véd, pályára léphetett már az U19-es és az U23-as csapatban is, sőt a felnőttekkel is edzett már közösen. Szintén 2019-ben csatlakozott a Parma utánpótlásához két 18 éves MTK-játékos, Kosznovszky Márk és Balogh Botond. A középpályás az U19-es csapatot erősíti, Balogh viszont az Olasz Kupában és a Serie A-ban is bemutatkozott már.

Kapcsolódó
18 éves magyar focista debütált az Intert meglepő olasz csapatban
Balogh Botond csapata percekre volt a még nagyobb szenzációtól.

Bemutatkozott az olasz élvonalban Horváth Krisztofer is, akinél 2015-ben nyirokmirigydaganatot diagnosztizáltak. A Zalaegerszeg fiatalja előbb legyőzte a betegségét, majd teljesítményének hála a SPAL utánpótlásához került kölcsönben. Miután végleg megszerezték az olaszok, 2020 júliusában a Torino elleni bajnokin debütált. Ezután még két Serie A-mérkőzés jutott számára és bár csapata kiesett, Horváth átigazolt a Torinóba, vagyis még élvonalbeli játékosnak mondhatja magát, de az idényben csak egyetlen percet játszott, a Virtus Entella elleni Olasz Kupa-meccsen cserélték be.

Hutvágner Gergelynek még nem jött össze a debütálás, pedig a kispadra háromszor is leülhetett a Sampdoriánál. A most 20 éves kapus 2016-ban a Manchester Unitednél is volt próbajátékon, végül mégis az olaszok szerződtették. Három év alatt 42 meccsen szerepelt a Samp korosztályos csapataiban, de 2019-ben a Siófok vette kölcsön, egy évvel később pedig végleg az NB II-es csapathoz került. Ma már az NB I-ben szerepel Kovácsik Ádám is, akit a Ferencváros utánpótlásából nézett ki magának a Reggina 2010-ben. Az olaszoknál a másodosztályban bemutatkozott, majd három kölcsönadás után a Fehérvárba szerződött.

Olaszország egyébként jó példája annak, hogy önmagában egyik klub sem garancia a sikerre. A Palermo 2016-ban úgy vette meg Balogh Norbertet a Debrecentől, hogy a magyar Cavaninak nevezte a tulajdonos, végül mégsem vált be Szicíliában. Az egy évvel később kölcsönben érkező Sallai Roland viszont megalapozta a karrierjét és előbb az APOEL, majd a Freiburg játékosa lett.

Két magyart igazolt a közelmúltban a Bologna is, Nagy Ádám biztató kezdés után kiszorult a csapatból, de kudarcot nem vallott a Serie A-ban sem. Az MTK-tól vásárolt Schäfer András viszont nem váltotta be a reményeket Bolognában, Dunaszerdahelyen viszont olyan jól játszik, hogy a válogatottba is bekerült. Szerdán pedig új magyarral bővült a klub, a Honvéd akadémiájáról elhappolták Bartha Botondot.

Kapcsolódó
Olasz csapathoz igazolt a Honvéd tinije
Ötszörös olasz válogatott lesz az edzője új csapatában.

Angliában a kapusok dominálnak

Nagy felhajtás övezte egy másik győri növendék külföldi bemutatkozását. Onódi Ákos 2018-ban igazolt az Aston Villába, ahol az utánpótláscsapatokban rendre remekelt, az előző szezonban az idény védését is ő mutatta be az U18-as bajnokságban.

A nagy szenzáció mégis idén januárra maradt, mivel az Aston Villa felnőttcsapatán végigsöpört a koronavírus, így az ifijátékosoknak kellett kiállniuk az FA Kupában a Liverpool ellen. Onódi Ákos is ott volt, nyolc remekbeszabott védéssel mutatta meg, mire képes, az angol és a magyar média is napokig cikkezett róla.

Kapcsolódó
Hiába a magyar kapusbravúrok, legyőzte a Liverpool a Villát
A 60. percben még döntetlenre állt az FA-kupa mérkőzés, Onódi Ákos nem vallott szégyent.

Egy másik magyar kapus, Hegyi Krisztián is Angliában készül a bemutatkozásra, ám erre egyelőre még várni kell. A korosztályos csapatokban viszont sok lehetőséghez jut, az U23-as együttesnél már kétszer is a kapuba állhatott, de az U18-asoknál számít alapembernek. Az ő egyik bravúrja is jelölt volt az év védése címre, amelyet végül Onódi nyert meg.

Nem mindenkinek vált be a korai angol szerződés. A jelenleg Ferencvárosnál kevés lehetőséget kapó Szerető Krisztofer 2016-ban igazolt az akkor még Premier League-es Stoke Cityhez, ahol az U18-as csapatban 37, az U23-as együttesben 14 meccsen jutott szóhoz. Hiába lőtt azonban tíz gólt, nem maradt az angoloknál, hanem a Fradiba igazolt, ahol keveset van pályán, így főleg a másodosztályú Soroksárban jut szóhoz az idei szezonban.

Ugyancsak Stoke-on-Trentben kötött ki 2018-ban Deczki Máté is, aki az U18-as korosztályban 25 meccsen védett, de 2019 nyarán Ajkára szerződött, jelenleg pedig a harmadosztályú Veszprém kapusa. A Stoke City-ben azonban Gyollai Dániel volt az első magyar, aki megfordult, mivel 2013-ban került az angolokhoz. Az utánpótláscsapatokban 45 meccsig jutott, több alkalommal leülhetett a felnőtt együttes kispadjára is, végül 2019-ben mégsem hosszabbítottak vele a klubnál. Előbb a Wigan Athletic játékosa lett, majd a Peterbrough United szerződtette, a harmadosztályú csapatban eddig hat mérkőzésen lépett pályára.

Ausztria a legsikeresebb, de Spanyolország, Portugália és Hollandia is vitt már magához magyar tehetséget

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy a Ferencvárostól Benficába igazoló Csoboth Kevin komoly áttörést érhet el Portugáliában. A támadó 2016 óta végigjárta a korosztályos csapatokat és legtöbbször arról lehetett hallani, hogy elégedettek vele a Benficánál. Nyáron viszont lejár a szerződése és csak akkor hajlandó hosszabbítani, ha több játékperc jut neki, a súrlódásból pedig nem jött ki jól, a jelek szerint kitehették a tartalékcsapat keretéből is.

Nagy izgalmat okozott 2017-ben, amikor Schön Szabolcs a Budapest Honvéd akadémiájáról az Ajax Amszterdamhoz került. A magyar szélső 38 mérkőzésen jutott szóhoz az U19-eseknél, ezeken lőtt három gólt és kiosztott hét gólpasszt. Mégis úgy döntött, hogy a felnőttek között akar szerepelni, így a hollandok kérése ellenére is hazatért, az MTK-ban pedig alapemberré vált, 43 találkozón tíz gól és hét assziszt a mérlege.

Kapcsolódó
Schön Szabolcs: A pályán nincsenek haverok, ez itthon még nem természetes
Két évet töltött Hollandiában, majd váratlanul szerződést bontott, egy héttel később pedig már pályára is lépett az MTK mezében. A klubváltásról, az elmúlt két évről kérdeztük az NB I-be szerződő 18 éves szélsőt.

Nem sült el ilyen jól Tajti Mátyás hazatérése. A 22 éves középpályás 2014-ben került ki a legendás barcelonai akadémiára, a La Masiára, ekkoriban minden magyar szurkoló várta, hogy mi lesz vele a Barcánál. Két év múlva csapatot váltott, majd miután a Malága utánpótlásában is eltöltött két évet, a Diósgyőrben mutatkozott be az NB I-ben. Ezután a lengyel Zagłębie Lubinnél mindössze három meccsen jutott szóhoz, a mostani szezonban nyolc mérkőzésen egy gólpassz a mérlege a ZTE-ben.

Az utóbbi években Ausztriában is egyre több fiatal magyar tűnik föl. Szoboszlai Dominik berobbanása ma már tudjuk, milyen sikersztori. Az RB Leipzig játékosa 2017-től szerepelhetett a farmcsapatnak számító Lieferingben, majd apránként beverekedte magát a Salzburgba is, ahol a Bajnokok Ligájában góllal debütált. A magyar válogatott húzóembere segített a csapatnál Bukta Csabának is, aki 2018-ban került Debrecenből a Red Bull-családhoz, a Lieferingben 27 meccsen kilenc gólig és tíz gólpasszig jutott. Jelenleg az Altach kölcsönjátékosa, három bajnokin cserélték már be. A Lieferingben játszik Major Sámuel is, a debreceni tehetséget 2017-ben szerezte meg a Red Bull-család, a 19 éves középpályás 2020 óta szerepel a farmcsapatban.

Johann Schwarz/SEPA.Media /Getty Images Szoboszlai Dominik Salzburgban bemutatkozott és gólt lőtt a Bajnokok Ligájában, Európa egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon. Sokan az ő útját járnák.

A 2015-ben Győrt elhagyó Mester Csaba is megfordult Salzburgban, ám ő 2018 óta az Austria Wient erősíti. A korosztályos csapatokban 26 találkozón öt gólt szerző csatárnak júliusban súlyos sérülése volt, de Bécsben nem mondtak még le róla. Az osztrák fővárosban kapott lehetőséget Szántó Tamás is, a soproni tehetség 2010-ben már a Rapid Wient erősítette, szépen végigjárta az utánpótlácsapatokat, majd 2016. július 31-én egy Altach elleni bajnoki a 63. percben debütált csereként. Azóta 46-szor szerepelt a csapatban, sajnos több sérülés is hátráltatta a pályafutását, jelenleg is a visszatérésén dolgozik.

Szintén a Rapidban lépett pályára első felnőtt meccsén Szalai Attila is. A nemrégiben a Fenerbahcéhoz igazoló hátvéd 2012-től már az osztrák klub utánpótlásában szerepelt, 2016 május 14-én mutatkozott be egy Admira elleni 1-1-es bajnokin. Ezután a Mezőkövesdhez igazolt, ahol olyan jól szerepelt, hogy elvitte a ciprusi Apollón Limasszol, amellyel az Európa Ligában is szerepelt. Így figyelt fel rá Marco Rossi, aki a válogatottba is beépítette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.