Hírek

Mint ismert, a Vasas FC október 29-én szombaton 18 órától utoljára lép pályára az Illovszky-stadionban. Az ellenfél a Videoton lesz az OTP Bank Liga 14. fordulójában. A mérkőzésre a jegyek ezúttal ingyenesek, névre és helyre szólóak, de fontos, hogy regisztrációhoz kötöttek, ezért arra kérik a szurkolókat, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel elővételben gondoskodjanak a belépőkről, amelyek megváltására a szokásos opciók állnak rendelkezésre - írja a Vasas hivatalos honlapja. A stadionbúcsúztatón folyamatos programokkal várják a szurkolókat már 14 órától, többek között múltidézés Vasas-legendákkal, sörsátor, ugrálóvár, a meccs szünetében pedig szurkolói tizenegyesrúgó-versenyt rendeznek, amelynek győztese kapcsolja le a stadion fényeit.
2016. 10. 24. 12:52
Udinese-Pescara 1 Luigi Delneri ma mutatkozik be hazai közönség előtt az udinei kispadon - szerintünk sikerrel veszi az első akadályt! Gyengén kezdte az idei kiírást a friuliai alakulat. A csíkosak beragadtak a rajtnál, mindössze 7 pontjuk van (2-1-5), a válogatott szünet alatt pedig a tulajdonos elérkezettnek látta az időt az edzőváltásra. Érkezett Luigi Delneri, aki rutinjával, tapasztalatával és szakértelmével megfelelő megoldás lehet a gárda összekalapálására. Mert azért annál több van ebben a keretben, mint hogy a kiesés ellen küzdjön. A Dacia Arénában 1-1-2-es mérleggel szerénykednek Pericáék, csak a halovány Empolit sikerült legyőzniük. A játék is pocsék volt heteken keresztül, a múlt szombaton viszont a Juve vendégeként egészen jól futballoztak de Paulék. A végén ugyan kikaptak (2-1), de azért ráijesztettek a bajnokra. Lesznek fontos hiányzói a társulatnak, Lodi, Badu, Kone, Faraoni és Ewandro sérült, tehát minden csapatrészben maradnak ki rutinos futballisták. A delfinek is 7 egységnél járnak, egyetlen "sikerüket" azonban csak a zöld asztalnál érték el a Sassuolo vendégeként. Oddo mester együttese 1-4-3-as összmérleggel rendelkezik, vendégségben pedig 1-1-1 a soruk. A kékek igyekeztek erősíteni a nyáron, Pepe, Aquilani és Bizzarri személyében jó pár rutinos futballistát csábítottak a klubhoz - egyelőre azonban nem jönnek az eredmények. A formájuk nem az igazi, legutóbb a Samppal otthon remiztek, előtte a Chievp nyert nála simán. A vendégeknél is lesznek kimaradók, Coda eltiltását tölti, Gyömbér és Manaj sérült - ez három kezdőjátékos, két belső bekk... Az az érzésünk, hogy Delneri felrázza a csíkosakat, és a brigád otthon tartja a három pontot. Tippünk így: 1-es! Torino-Lazio +2.5 Gólokból nem lesz hiány a meccsen Két élcsapat találkozik ma Torinóban. A bikák 14 egységgel a 4. helyen tanyáznak, otthon 3-1-0-ás sorukhoz 10-3-as gólkülönbség társul - érdekesség, hogy csak az Empoli úszta meg a verést, a Roma, a Fiorentina és a Bolodna is beleszaladt a késbe. A bordók formája parádés, szeptember eleje óta nem kaptak ki, az utolsó három bajnokijukat pedig behúzták Mihajlovics mester fiai. A támadójáték nagyon rendben van, hétfőn ennek a Palermo látta a kárát. Betalált végre Ljajic is, a kreatív irányító kétszer is eredményes volt. Benassiék over/under mutatója 6/2. A 4-3-3-as felállás passzol a kerethez, amelyből két balbekk hiányzik (Molinaro, Avelar), viszont a fiatal Barreca megoldja ezt a posztot. A Lazio is 14 pontnál jár, és Simeona Inzaghi legénysége is jó formának örvend: három bajnoki óta nem találtak legyőzőre a rómaiak, igaz, legutóbb majdnem megszakadt a sorozatuk, ám a ráadás ráadásában Immobile büntetőből egyenlített a Bologna ellen (1-1). A társulat rengeteg helyzetet dolgozott és hagyott ki - ezen mindenképpen javítania kell a kékeknek. Parolóék vendégként sem gyengék, Udinében és Bergamóban nyertek, a Chievónál remiztek, csak a Milantól szenvedtek vereséget. A keret nem lesz teljes, elsősorban a védelemmel lesznek gondok. Lukaku és Bastos sérült, Radu pedig eltiltott lesz ebben a csapatrészben. Rajtuk kívül a védekező középpályás Biglia marad még ki. Mindkét fél felvállalja a nyílt játékot, és ez várható ma is. Helyzetekből és gólokból nem lesz hiány, három találatot tuti, hogy összehoznak a felek. Tippünk így: +2.5!
2016. 10. 23. 12:09
A Sport Mediaset információi szerint az olasz Inter ajánlatot készül tenni a Manchester City kegyvesztett védőjéért, Vincent Kompany-ért. A sérülékeny csapatkapitány Pep Guardiola érkezése óta nagyon kevés szerephez jutott, az idei szezonban csupán egy Ligakupa meccsen játszott. A 30 éves belga válogatott védő szerződése csak 2019-ben jár le, de az Inter már januárban megszerezné. A rutinos hátvéd piaci értéke 30 millió euró körül mozog.
2016. 10. 23. 11:21
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága október 20-i ülésén az alábbi határozatokat hozta. NB I - A Paksi FC Kft. írásbeli figyelmeztetésben részesült a jegyértékesítéssel kapcsolatos szabályok megsértése miatt; - Az Újpest 1885 Futball Kft.-t 100.000 Ft.- pénzbüntetés megfizetésére ítélte a FEB szurkolói megbotránkoztató magatartása miatt; - A Szombathelyi Haladás Kft.-t 200.000 Ft.- pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a FEB szurkolói megbotránkoztató magatartása valamint tárgy bedobása miatt; - Diósgyőr FC Kft. 150.000 Ft.- pénzbüntetés kapott, szurkolói megbotránkoztató magatartása miatt; - Vasas FC Kft. 50.000 Ft.- pénzbüntetés büntetést kapott, szurkolói megbotránkoztató magatartása miatt; NB III - Komlói Bányász SK sportszervezet 50.000 Ft.- pénzbüntetést kapott, tárgy bedobása miatt; - Pécsi Nonprofit Sport Zrt.-t 50.000 Ft.- pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a FEB, szurkolói megbotránkoztató magatartása miatt.
2016. 10. 21. 16:38
Városi rangadót rendeznek vasárnap Bécsben, a Rapid hazai pályán fogadja az Austria Wient. A találkozó előtti, pénteki sajtótájékoztatóról élőben számolt be a zöld-fehér klub hivatalos Twitter-csatornája, melyből kiderült: a bécsiek 2021-ig szerződést hosszabbítottak Szántó Tamással. A fiatal magyar kontraktusa 2019 nyarán járt volna le a Rapidnál, ezt tolták ki újabb két évvel. Szántó tizennyolc évesen, 2014-ben kapott ötéves profi szerződést a klubtól, ahol az idei szezonban egyre meghatározóbb szerepet tölt be. Kilenc Bundesliga-mérkőzésen két gól és ugyanennyi gólpassz a mérlege, az Európa Liga csoportkörében pedig már két találkozón szóhoz jutott. Andreas #Müller: "Mit Größer Freude können wir die Vertragsverlängerung von Tamas #Szanto bis 2021 verkünden." #scr2016 pic.twitter.com/Go4asid4d4— SK Rapid Wien (@skrapid) 2016. október 21.
2016. 10. 21. 15:19
A Teqball Kft. és a Ferencváros labdarúgócsapata hosszútávú támogatói szerződést kötött, amely alapján előbbi pénzzel és sporteszközzel is segíti a bajnoki címvédő klubot. - Bízunk benne, hogy a Teqball hozzásegíti az FTC-t a hazai és nemzetközi sikerekhez. A játékosok még technikásabbak lesznek a teqballnak köszönhetően - jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón Nemes Tamás, a Docler cégcsoport - amelyhez a Teqball Kft. tartozik - kommunikációs vezetője. Orosz Pál, az együttest működtető gazdasági társaság vezérigazgatója szerint az FTC mindig is innovatív klub volt, egyúttal kiemelte, ezúttal nemcsak az új támogatónak örülnek, hanem annak is, hogy a játékosok is fejlődhetnek a megállapodás által. Külön köszönetét fejezte ki, hogy a Teqball egy kevésbé sikeres időszakban állt a bajnokságban jelenleg negyedik csapat mögé. Az anyagi támogatásról nem nyilatkozott. - Azt szeretnénk, ha akár az összes NB I-es együttesnél használnák a teqballt a játékosok technikai fejlesztésére - mondta Borsányi Gábor, a magyar fejlesztésű játék kreatív ötletgazdája. Thomas Doll vezetőedző arról beszélt, hogy mint volt labdarúgó és jelenlegi tréner is remek lehetőséget lát a teqballban, amely mind a regenerációban, mind a technikai képességek fejlesztésében segítheti futballistáit. - Nem csodálom, hogy Ronaldinho szereti ezt a játékot - utalt a brazil sztárnak a sporteszköz népszerűsítésében nyújtott szerepvállalására a német szakember, aki szerint ez a játék a koncentrációt is nagyban fejleszti azáltal, hogy a pingpongasztalhoz hasonló játéktér felülete hajlított, így nehezebbé teszi a labda pattanás utáni ívének kiszámítását. A teqballt egy hajlított pingpongasztalon játsszák a lábteniszhez hasonlóan, ketten, négyen, vagy speciális szabályok között akár többen is.
2016. 10. 20. 16:19
Bemutatták a Futball Eb 2016 - Az éjjel soha nem érhet véget! címmel a magyar labdarúgó-válogatott Eb-szerepléséről szóló könyvet csütörtökön. - A portugálok elleni, utolsó csoportmeccs után kattant be, hogy gazdaságilag is megérheti egy könyv megjelentetése, illetve ez a csapat is megérdemli a megemlékezést. Sose lehet tudni, mikor lesz legközelebb ilyen alkalom - mondta a sajtótájékoztatón a kötetet szerkesztő Galambos Ádám. A szerzők közül Somogyi Zsolt arról beszélt, hogy nagy élmény volt megírni ezt a könyvet. Elárulta, nem arra törekedtek, hogy az összes játékos azt mesélje el, mekkora élmény volt számukra belépni a stadionokba, inkább olyan sztorikra voltak kíváncsiak, amelyeket még a legvérmesebb szurkolók sem ismernek. - Nemcsak a játékosok csöppentek bele valami olyanba, amit sosem tapasztaltak, hanem a szövetség is. Ez nagy kihívás volt - mondta Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke, aki hozzátette, jelentősen megnőtt az érdeklődés a nemzeti együttes iránt, amit az a rengeteg hazai és külföldi megkeresés is jelez, amelyekben aláírásokat, fotókat kérnek a szövetségtől. Megjegyezte, rég fogyott el az összes jegy olyan gyorsan a válogatott hazai meccsére, mint az októberi, Svájc elleni esetében, ami szerinte annak a jele, hogy rég volt ennyire közel egymáshoz a csapat és a szurkolók. A 208 oldalas, színes fotókkal illusztrált könyv nemcsak a magyar játékosokat és a meccseket mutatja be, hanem a sikeresen megvívott selejtezősorozatot is, illetve az egész Eb-re kitekintést tesz. A G-ADAM Stúdió kiadásában megjelent kötet ára 4990 forint.
2016. 10. 20. 16:11
Szerda késő délután rendezték az ifjúsági Bajnokok Ligája felsőházi rájátszásának visszavágóit, amelynek tétje a legjobb tizenhat közé kerülés volt. Az odavágón a Puskás Akadémia U19-es csapata 1-1-es döntetlent ért el Felcsúton a görög PAOK ellen. Honfitársaink a Tóth Balázs - Retyi, Kertai, Bokros, Keszi - Tóth K., Tóth Bence, - Kováts, Óvári, Keményffy - Szabó B. kezdő tizeneggyel futottak ki a Kaftanzoglio Stadion gyepére. Az első játékrészben nagyobb fölényben játszottak a görögök, összesen hétszer próbálkoztak lövéssel, míg a Puskás Akadémia csupán kétszer, ezek közül pedig egy sem talált kaput. A második játékrészben már nagyobb vállalkozó kedvvel fociztak a vendégek, de gólt sajnos így sem sikerült szerezniük, gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó. Ez a 0-0 pedig azt jelentette, hogy a PAOK jutott tovább a következő körbe az idegenben lőtt góljának köszönhetően.
2016. 10. 19. 18:52
Megsérült Szolnokon a Szpari fiatal támadója, Dragóner Filip, aki így biztosan kihagyja a Puskás Akadémia elleni hétvégi meccset. A nyírségiek házi gólkirálya ugyan végig játszotta az előző mérkőzést, de a találkozó után rögtön orvosi vizsgálatra utazott a fővárosba. - Fájdalmat éreztem a jobb combomnál, ezért ultrahanggal megnézték az orvosok. Egy kisebb szakadást diagnosztizáltak. A héten naponta kétszer voltam eddig vákumos és lézeres kezelésen Budapesten, és csütörtökön térek vissza Nyíregyházára. Sajnos az biztos, hogy szombaton a Puskás Akadémia ellen nem léphetek pályára, Kisvárdán viszont mindenképp szeretnék már játszani - mondta Dragóner Filip. Harsányi Zoltán is kisebb sérüléssel bajlódott, így ő is hagyott ki tréninget, de ma már a keret többi tagjával készült, mint ahogy Máté Péter is. A védő folyamatosan nyeri vissza erejét, de még nincs bevethető állapotban. Jó hír viszont, hogy Tamási Zsolt eltiltása lejárt, rá számíthat Mátyus János, és ezúttal lapok miatt senkinek nem kell kihagynia majd a mérkőzést - olvasható a Nyíregyháza Spartacus Facebook-oldalán.
2016. 10. 19. 14:01
Mint ismert, Lázár Bence, az Újpest korábbi futballistája 23 évesen hagyta abba a profi focit komoly egészségügyi problémák miatt. Lázár ezután a Sport TV-nél a szakkommentátori szerepkörbe kóstolt bele, de egy idő után ezzel is fel kellett hagynia. A korábbi focista azonban ismét visszatért a képernyőre - derül ki a Sport TV közleményéből. Az Újpest korábbi futballistája pályafutása kényszerű befejezése után, mintegy másfél évvel ezelőtt kezdett el szakértőként dolgozni a Sport TV-ben, elsősorban a spanyol labdarúgással kapcsolatos műsorokban. A szerkesztőség gyorsan megkedvelte vidám természete és elképesztő szakértelme miatt, ám hamarosan nagyon rossz hírt kaptunk: egy szörnyű betegség miatt Bence tartós orvosi kezelésre szorult. Tartottuk vele a kapcsolatot, és mindig bíztunk a visszatérésében, ami végre eljött: a vasárnap esti Villarreal - Celta Vigo találkozón Bence újra megjelent a képernyőn, ráadásul az egyik legjobb barátja, Petur Andris által vezetett műsorban. Isten hozott, Bence! - áll a Sport TV közleményében.
2016. 10. 16. 22:03
Göteborg-Gefle (0-1) 1! A házigazda otthon nem ismer kíméletet, a kiesőjelöltet is kivégezheti... A Göteborg jó eséllyel lemarad az idén a dobogóról. A kék-fehérek a 25. fordulót követően a 4. helyen állnak, 42 pontjuk döntő többségét viszont odahaza szerezték, mérlegük 9-2-1. A formájuk meglehetősen szeszélyes, mert míg a Gamla Ullevi-ben remekelnek Jörgen Lennartsson fiai, addig a túrákon sokkal kevésbé eredményeket - legutóbb a bajnokságban a Kalmarnál kapituláltak (4-2). A vereség után a kupában vigasztalódtak Hysenék, egy hatost rúgtak egy kiscsapatnak, így jutva tovább a harmadik kanyarba. A keretben vannak hiányzók, méghozzá a támadósorban van két sérült center. A Gefle 16 ponttal a 15. helyen áll, jó eséllyel búcsúzik az élvonaltól a gárda, mivel hat egység a lemaradása az osztályozós pozícióban lévő Helsingborgtól. A klub mindent megpróbált, a gyenge rajt tuán a nyáron edzőt váltott, jött Thomas Andersson a padra, de vele sem sikerült a megújhodás. AZ elmúlt hetekben azért két döntetlen összejött, de ez még mindig édes kevés az üdvösséghez. Vendégként 2.2.8.as mérleget hozott össze, gólkülönbsége a tőrákon 11-25. Egy kezdő bekk eltiltását tölti majd, a középpályán pedig egy sérült marad ki. A Göteborg minden bizonnyal lemarad a dobogóról, ám otthonában nem nagyon ismer kegyelmet. A Gefle kerete lényegesen gyengébb - tavasszal 6-2-re nyertek a kék-fehérek idegenben is, az előző két kiírásban pedig 3-0-ra és 4-0-ra győzött a Göteborg. Ma is meglesz a kétgólos differencia, természetesen a hazaiak javára. Tippünk tehát hendis hazai! Ajax Tartalék-De Graafschap +2.5! A holland másodosztályban az Ajax második csapata 16 pontos, a játéknap előtt a 8. helyen állt, de egy győzelemmel a második pozícióba léphet előre. Otthonában nagyon erős, 4-1-0-ás mérlegéhez 22-5-ös gólkülönbség társul! A formája hullámzó, a hazai siekreket idegenbeli botlások váltogatják. A De Graafschap rosszul kezdte a bajnokságot, 9 fellépésen 10 egységet szerezve csak a 16. a tabellán. Idegenben egyszer ikszelt, háromszor kikapott. A kék-fehérek rossz passzban vannak, az utolsó öt meccséből négyet elveszített. Ma sem a vendégek az esélyesek, de a gólokban biztosabbak vagyunk. Az Ajaxnak 7/2, a vendégeknek 6/3 az over/under mérlege. Tippünk így: +2.5!
2016. 10. 16. 21:44
Olvasói sztorik