Hírek

VIDEÓ: megjelent a Piros-fehér-zöld – futballinduló Pest megyéből című dal

Az EDDA Művek szerzeménye 40 település és sportklub összefogásának köszönhetően valósult meg.

A Pest megyei futballvezetés köreiből származó ötlet alapján Pataky Attila és Gömöry Zsolt – az EDDA Művek tagjai – zenei munkásságnak köszönhetően elkészült a Pest megyei futballinduló, a „Piros-fehér-zöld”. A produkció közel negyven megyei település és sportklub összefogásának köszönhetően valósult meg.

A dalt szerdán délben, a nyáron elkészült modern, minden igényt kielégítő Dabasi Utánpótláscentrumban mutatták be a megye labdarúgó-társadalma, valamint a sajtó képviselői számára.

A sajtótájékoztató fotóalbuma ide kattintva látható!

Közel négy évvel ezelőtt fogalmazódott meg a gondolat, hogy az egyébként is kiemelkedő aktivitást mutató Pest megyei labdarúgás népszerűsítését egy közös induló még tovább erősíthetné. Az elhatározást a temérdek feladatok miatt csak lassan, de aztán idővel annál biztosabban követték a tettek, mígnem idén májusban a felkérés eljutott az EDDA Művek két frontemberéhez, akik örömmel vállalták az alkotói munkát.

A projektet közel 40 megyei önkormányzat és futballklub, Pest Megye Kormányhivatala, Pest Megye Önkormányzata, a Sportszelet című közép-magyarországi sportlap és megannyi cég támogatta, így létjogosultsága egyértelműen bizonyosságot nyert.

Innentől a szerzőpároson múlt, mikorra készülnek el legújabb szerzeményükkel. Az egyedi gondolatvilág és a labdarúgó-válogatott sikeres nyári Európa-bajnoki szereplése kellően inspirálta őket, így augusztusra megszületett a dal – tájékoztatott az MLSZ Pest megyei igazgatósága.

A produkcióról további érdekességek találhatók a dal Facebook-oldalán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik