Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Focialista forradalom címmel a közelmúlt magyar történelmének egyik elhallgatott, kevesek által tudott epizódjáról írt regényt Benedek Szabolcs. A sztori az 1954 nyarán elvesztett labdarúgó-világbajnoki döntő utáni budapesti zavargásokon alapul. A negyvenéves, József Attila-díjas írónak a most megjelent Focialista forradalom a 18. kötete.
– Több mint tíz éve szembesültem először azzal, hogy a Puskás-féle Aranycsapat berni veresége után a magyar fővárosban a csalódott emberek utcára vonultak és rendbontás volt – mondta Benedek Szabolcs az MTI-nek. – A Szolnokon megjelenő Eső című irodalmi lapnál 2001-ben készítettünk egy futballtematikus számot, és az azóta elhunyt Ember Mária egy esszét küldött be erről a témáról. Ő az ötvenes években újságíró volt, a Belvárosban lakott és látta a megmozdulásokat. Úgy tudom, az ő írása, ami akkor az Esőben megjelent, volt az első igazán átfogó feldolgozása ennek az eseménynek.
Az addig hosszú éveken át veretlen magyar labdarúgó-válogatott 1954. július 4-én nagy meglepetésre 3-2 veszített a svájci világbajnokság döntőjében a Német Szövetségi Köztársaság ellen. A döntőt országszerte rádión hallgatták az emberek, sőt, ahogy a regényből kiderül, a Népstadionban mintegy negyvenezren a kihangosítva a lelátókon követték az eseményeket.
A meccset követően mintegy tízezren vonultak Budapest utcáira (a Libri Kiadónál megjelent regényben a szereplők egy része is), sokan a Ferencvárost (a kommunista rendszer idején háttérbe szorított, Kinizsivé átkeresztelt csapatot) éltették, kirakatokat törtek be, magyarázatot követeltek a sérült Puskás játékára, és Sebes Gusztáv szövetségi kapitányt pocskondiázták az összeállítás miatt. Az Aranycsapatot szállító vonat szinte titokban érkezett haza, a retorzióktól tartó játékosok a tatai edzőtábor érintésével valósággal hazaszöktek. A regény szereplőinek története ebben a közegben bontakozik ki.
A kis magyar focialista forradalom kifejezést az akkori népnyelv találta ki. Az író megjegyezte: a történteket annak idején itthon elhallgatták, a külföldi médiumok, köztük a BBC azonban beszámoltak róla.
– Ember Mária esszéje nagyon megfogott, már akkor elhatároztam, hogy egyszer foglalkozni fogok a témával – fejtette ki az író. – Először egy színdarabot próbáltam írni belőle, ami a regényben is az egyik helyszínként szolgáló pesti bérházban játszódott. Később a színdarabot dolgoztam át regénnyé. Nagyon kevés dokumentum maradt fenn, alapvetően a Budapest Fővárosi Levéltárban fellelhető, korábban titkosított rendőri jelentésre támaszkodtam, ami mindössze 5-6 oldalas és az akkori zavargások néhány napjának rövid összefoglalója. Néhány évvel ezelőtt egy napilapban is megjelent egy írás Majtényi György történész tollából, ami szintén Ember Mária egykori esszéjére támaszkodott.
Benedek Szabolcs elmondta, találkozott az 1954-es események egyik szemtanújával is, aki például azt állítja, hogy ő törte be Sebes Gusztáv lakásának ablakát. A tüntetők és a rendőrök között valószínűleg összecsapásokra is sor került, a rendőri jelentések szerint a focialista forradalom miatt mintegy négyszáz embert tartóztattak le. „Nincs nyoma az akkori ítéleteknek, az indoklásokat sem tudjuk”.
A szerző csak érzékelteti, hogy az 1954 nyári esemény az 1956-os forradalom egyfajta előjátéka volt.
– Alaposabb forráskutatást igényelne, hogy az ötvennégyes események vezettek-e az ötvenhatos forradalomhoz – magyarázta Benedek. – Mindenképpen vannak párhuzamok, ötvennégyben is a rádióhoz vonultak először az emberek, hogy beolvassák követeléseiket, rá két évre is így történt. Ami nagyon érdekes, hogy a rendőri jelentések szerint nem tudták eldönteni, mit tegyenek a tömeggel szemben, oszlassanak, lőjenek-e, és kiderül a dokumentumokból, hogy fegyverük sem volt elég a rendőröknek. Két évvel később már az elején lőttek a tömegbe.
Szerinte az 1954-es zavargásokat is az elkeseredettség váltotta ki, még ha akkor a tömeg nem is fordult a politikai vezetés ellen. Hozzátette, hogy az ötvenes években komoly szerepe volt a labdarúgásnak a társadalomban, az emberek a meccseken nyugodtan ordítozhattak, kiabálhattak, és nemzeti zászlót is lehetett lobogtatni.
– A diktatúra által eredményezett elfojtások ilyenkor tudtak eltűnni, ráadásul a válogatott nagyszerűen játszott, az embereknek közösségi örömforrást, a valahová tartozás érzését jelentette. A berni vereséggel ezt veszítették el, ez vitte őket az utcára – vélekedett Benedek Szabolcs.
A regény végén az 1954-es események egyik szereplőjét az 1967-es nyilas perben ítélik el. „Ez valóban csak fikció, nincs összefüggés a kettő között, egy televíziós dokumentumfilm adta az ötletet”.
Benedek Szabolcs elmondta, hogy az 1954-es események után nem sokkal, szeptemberben újra pályára lépett a magyar labdarúgó-válogatott, és százezer ember éltette a focistákat, köztük Puskást a Népstadionban.
– A berni vereségbe végül egy ember bukott bele, Feleki László, a Népsport főszerkesztője, mert úgy ítélték meg, hogy a sportlap túlzott elvárásokat támasztott a játékosokkal szemben, és ez okozta az elkeseredést – közölte Benedek Szabolcs, a Focialista forradalom szerzője.
