Hírek

Détári nem ment el a saját könyvbemutatójára

Rendhagyó volt a Détári – Az utolsó magyar világsztár című kiadvány sajtóeseménye.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Pénteken néhány mondat már napvilágot látott a Détári Lajosról szóló könyvből, kedden pedig megtartották a kiadvány ünnepélyes bemutatóját is az egyik Duna-parti luxusszállodában. A jelentős médiaérdeklődés miatt a különterem szűknek bizonyult.

Az eseményre eljött a Honvéd korábbi legendás játékosa és edzője, Komora Imre, továbbá Bognár György, Nyilasi Tibor és Lipcsei Péter is. A kezdés negyed órát csúszott, mert a címszereplő késett, sőt a folytatásban sem érkezett meg. A szervezők és a szerzők hosszasan exkuzálták magukat, ettől függetlenül nem derült ki világosan, hogy mindez egy ötletes PR-fogás volt-e, vagy az ellentmondásos megítélésű Détári újabb különös húzása.

Az eseményen felszólalt Komora Imre, aki nem csak Détári egykori edzője, mentora, hanem apósa is volt.

– Ha valaki ismeri Dömét, én igen. Játszottam Bozsikkal, Alberttel és Göröccsel is, akikről mindenki elmondta hogy világklasszis játékos. Tehát amikor megpendítettem, hogy Döme világklasszis, könnyű volt az összehasonlítási alap. Ő mindent tudott, amit a futballról tudni kell – mondta Komora Imre. – Döme kiszámítatlan. És ki a kiszámíthatatlan? A zseni, akit nem lehet követni! Mi, földi halandók tudomásul vesszük ezt, de nagyon sajnálom, és elnézést kérek az ő nevében is – ha nem a gyorsvonattal találkozott valahol –, hogy nem jelent meg. Kérem, szerényen és tisztességgel fogalmazzák meg a jelzőket vele kapcsolatban.

Az utolsó magyar világsztár (részlet)

Alig múltam huszonnégy, amikor elvitt volna a Barcelona, ám az illetékes elvtársak nem engedtek el, mert kevesellték az egymillió dolláros ajánlatot. Nem sokkal később egyikük mosolyogva megkérdezte tőlem: Döme, az Eintracht Frankfurtba vagy a Monacóba akarsz menni? Mondtam, hogy a Monacóba. Néhány nap múlva közölték velem, hogy mehetek – a Frankfurtba. Így indult a külföldi karrierem. Aztán fantasztikus sikerekkel, csodás élményekkel végződött.

És mégis… Nem tagadom, még ma is van bennem keserűség. Hiszen ha belegondolok, hogy a Barca kétszer, a Juventus úgyszintén kétszer csábított, a Milanhoz pedig előszerződésem volt, akkor… Noha odahaza hét vastag album őrzi a rólam megjelent cikkeket, immáron az ötvenen túl arra jutottam, talán egy könyvet is megér a történetem. Elmesélem hát, hogyan jutottam az Állami lakótelep szoba-konyhás lakásától a luxusig, a futballtól a pingpongig (és vissza), az Aszfaltútépítőktől a világválogatottságig, no és az aljas rágalmaktól az egytől egyig megnyert perekig. Nincs tabu, őszintén beszélek az utamat sokáig egyengető apósomról, Komora Imréről, továbbá Mezey Györgyről, Mexikóról, gólokról, lövőcselekről, felejthetetlen győzelmekről és persze az örökké fájó kudarcokról. Más szóval, mindenről és mindenkiről. Különösképpen magamról. Elöljáróban csak annyit: bár az első igazolásomon nem ez áll, a nevem Détári Lajos…

Olvasói sztorik