Hírek

Feljelentés a zászlóégetés miatt

Az RMDSZ szerint börtönben a helyük a magyar zászlót elégető román szurkolóknak!

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata bűnügyi keresetet nyújtott be az ügyészséghez amiatt, hogy hétfőn, március 18-án, a kolozsvári CFR és a Rapid Bucuresti bajnoki mérkőzésén a vendégcsapat szurkolói elégettek egy magyar zászlót. Ezen kívül az RMDSZ ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen, és a Román Labdarúgó Szövetségnél – áll a párt honlapján.

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tájékoztatása szerint a kolozsvári ügyészséghez intézett feljelentésében a büntető törvénykönyv 317. cikkelyére hivatkoznak, melynek előírásai alapján bármilyen etnikai, nemzetiségi, vagy vallási diszkriminációra való uszítást hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy pénzbírsággal sújtják.

A főtitkár elmondta, hogy a rendőrségre benyújtott panaszban a 2008. évi 4-es számú törvény 10. és 20. cikkelyének előírásaira hivatkoznak, miszerint tilos a sportrendezvényeken résztvevő szurkolók bármilyen jellegű szélsőséges megnyilvánulása, illetve büntetendő a diszkriminatív, faji és nemzeti gyűlöletre uszító feliratok használata.

Az RMDSZ felszólítja a Román Futball Szövetség vezetőségét, hogy vizsgálja ki a mérkőzésen történteket, valamint tegye meg a szükséges intézkedéseket és indítson fegyelmi eljárást a vendég klub szurkolói ellen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik