Hírek

Pomper vezette a nyomozókat

A 2003-ban már bundázó focista megfigyelésével kezdte a hatóság, Popeye jelentett róla.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A szerkesztőségünk által ismert – ügyészségi körökből származó – okirati bizonyítékokból kiderül, hogy miután az MLSZ hosszas tétovázás után, a bochumi ügy kirobbanását követően feljelentést tett az ügyészségen, a hatóság Pomper Tibor labdarúgó megfigyelésével, telefonjának lehallgatásával és ismeretségi körének feltérképezésével kezdett neki a munkának.

Pomperről az egyik fedett nyomozó Popeye néven jelentett.

Az ügyészség Pomper Tibor életútját ismerve biztosra ment, hiszen a 2003. május 14-én lejátszott Videoton FC – Budapest Honvéd (1-2) bajnoki mérkőzés után kirobbant bundabotrány miatt már nyolchónapos eltiltással sújtotta a liga fegyelmi bizottsága. Pompert a most folyó nyomozásban két REAC-mérkőzés befolyásolásával tudták meggyanúsítani. Bűnösségét elismerte.

Arról, hogy az ügyészség a másik „bundavonalon” is elindította volna a nyomozást, továbbra sincs információnk. Mint ismert, végig hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi nyomozás a távol-keleti szálat hivatott felgöngyölíteni.

Olvasói sztorik