Hírek

A fegyelmezetlenség ára

Három meccsen három debreceni kiállítás, plusz két eltiltás sárga lapok miatt. Ennek mindenféleképpen jelnek kell lennie!

Kapcsolódó cikkek

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

A nyíregyházi 3-0-s vereség után idegenben 4-1-re kapott ki a Debrecen a belga FC Bruges ellen az Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában. Aki csak az eredmény láttán alkot véleményt, könnyen kijelentheti, hogy a magyar bajnoknak esélye sem volt a főtáblára kerülni, pedig a valóság mást mutatott. Egyenlő létszámnál egyenlő partner volt a DVSC, de ahogyan a fehérorosz BATE Boriszov elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágón, úgy ezúttal mindkét meccsen elérte a végzet a hajdúságiakat, mégpedig egy-egy piros lap képében. Nem lehet a játékvezetőket szidni, okolni, hiszen az ítéletek jogosak voltak. A hiba az ön készülékében van – szoktuk mondani tréfásan, és most is ez lehet a helyzet. Valami nincs rendben a debrecenieknél, ami a fegyelmet illeti.

A Rangadó.hu állandó szakértője, Pajkos János, a DVSC korábbi vezetőedzője kerek-perec kijelentette, ilyen butaságot egyszerűen nem lehet elkövetni!

– Nagyon jól kezdte a mérkőzést a Debrecen, és az első húsz percben jól játszott. Sok helyen azt írták, hogy a semmiből lőtt gólt a Bruges, de én nem így látom. A nyíregyházi mérkőzésen is látni lehetett, hogy minden pontrúgást és rögzített helyzetet variációból oldanak meg, ezúttal is tudatos figura után szerezték a vezetőgól – elemezte a látottakat a DEAC Labdarúgó Utánpótlás szakmai igazgatója. – A DVSC képes volt egyenlíteni, de a buta kiállítás megint megpecsételte a sorsát. Utána a belga csapat úgy futballozott, ahogy ilyen helyzetben kell, uralta a játékot, berugdosta a ziccereit, majd visszavett a tempóból, mert a hétvégi bajnoki meccsre tartalékolt.

– Három meccs, három kiállítás… Ez fegyelmezetlenségre utal?
– Ilyen butaságot egyszerűen nem lehet elkövetni! Mindegy, hogy nem nagy szabálytalanság, de sárga lap jár érte. Azt tudni kell, ha ezt nem büntetni sárgával a játékvezető, az ellenőr úgy lepontozza, hogy nem vezethet nemzetközi mérkőzést. Akinek már van egy sárgája, annak ott kell lenni a fejében, hogy nem szabad ilyet elkövetni, mert megbüntetem a csapatomat. Ennek mindenféleképpen jelnek kell lennie! És ne felejtsük, hogy a három kiállítotton kívül Varga József és Korhut Mihály sem játszott, sárga lapok miatt. Mondjuk Vargát szerintem nem szabad ebbe a kategóriába sorolni, mert ő a vehemenciájából adódóan belement az éles helyzetekbe. De mindegy, ez összesen akkor is öt játékos, aki ezen a néhány mérkőzésen kiesett. A játékosoknak elsősorban saját magukban kell rendbe tenniük, hogy egyáltalán alkalmasak-e ilyen szintű csapatban játszani, mint a DVSC. Mint láthatjuk, Nikolov Balázs esetében ezt a kérdést már megválaszolták… Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy ezt a szakmai stáb hangsúlyozta a játékosoknak. A nemzetközi porondon jóval szigorúbbak a bírók, és rendszerint nem a mi javunkra tévednek, mivel kis nemzet vagyunk futballban, sőt finoman szólva néha még ütnek is rajtunk.

– Kiderültek a valós erőviszonyok ebben a párharcban?
– Sajnos nem tudtuk meg, mire képes a Debrecen a belga csapattal szemben, tizenegy-tizenegy ellen. A kiállításig Nyíregyházán is egyenrangú partner volt a Loki, sőt Coulibalyt nem tudták megfogni. Ha mindkét meccsen maradt volna a létszámegyenlőség, most is azt mondom, hogy ugyanolyan esélye volt a DVSC-nek, mint a Bruges-nek. Nagyon sürgősen le kell zárni ezt a fejezetet, mert nem lenne jó, ha mindez kihatna a további szereplésre. A csapatnak meg kellene nyernie ezt a bajnokságot is! A veretlen bajnoki cím után elvárható, hogy meg tudja védeni a címét. Ez nagy teher, nagy felelősség, de ha a sebeiket nyalogatják, abból pontvesztések lehetnek, miközben esetleg ellép a legnagyobb vetélytárs. Úgy vélem, a Videoton inkább az Európa Ligára fog összpontosítani, de nyilván megtesz mindent, hogy a bajnokságot is megnyerje, mert bizonyára inkább a Bajnokok Ligája-selejtezőben indulna jövőre…

Olvasói sztorik