Hírek

Kű Lajos: a Bruges kemény dió lesz!

Fegyelmezett védekezésre és bátor támadójátékra lesz szüksége Kű Lajos olimpiai ezüstérmes labdarúgó szerint az Európa Liga főtáblájáért küzdő Debrecennek csütörtök este a belga FC Bruges ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kű Lajos, aki három bajnoki címet nyert a belga együttes játékosaként, azt mondta: a Bruges erősebb csapat, mint a szintén belga Gent, melyet a Videoton búcsúztatott 4-0-s összesítéssel az előző fordulóban. Az egykori kiváló labdarúgó, aki 1972-ben az olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnoki negyedik válogatottnak is tagja volt, kifejtette: ezzel együtt is lehet esélye a hajdúsági együttesnek.

– Jól ismerem a trénerüket, Georges Leekenst, pont akkor játszott a Bruges-ben, amikor én – mondta a Duna Televíziónak a 64 esztendős Kű Lajos, aki 1978-ban BEK-döntőben szerepelt a csapattal. – Kőkemény hátvéd volt, nagyon jó edző lett belőle. Érti a dolgát, és jó a csapata. A fociban minden megtörténhet, a Debrecen jó csapat, nem szabad félnie senkitől!

A DVSC csütörtökön 20:30-tól Nyíregyházán fogadja a belga bajnokságban négy forduló után listavezető FC Bruges-t az Európa Liga-selejtező utolsó, negyedik fordulójának első mérkőzésén. A találkozót a Duna TV közvetíti – írja az MTI.

Olvasói sztorik