Hírek

Fokozott rendőri biztosítás Nyíregyházán

Biztonsági szempontból kiemelt kockázatúnak minősítette a rendőrség a Debrecen–Bruges meccset.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Európa Liga rájátszásának első mérkőzésére csütörtökön 20:30-tól kerül sor, Nyíregyházán. Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-nek elmondta: a rendőrség nagy erők bevonásával biztosítja majd a stadiont, valamint azokat a közlekedési útvonalakat, amelyeken a szurkolók a sportlétesítménybe érkeznek, illetve onnan távoznak.

A főhadnagy tájékoztatása szerint a fokozott ellenőrzés célja a közterület és a közlekedés rendjét veszélyeztető jogellenes cselekmények megelőzése. Hozzátette, a mérkőzés napján 12 órától 24 óráig fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítaniuk a drukkereknek a város teljes belterületén. Rendőrségi ellenőrzés lesz a Debrecen és Nyíregyháza közötti 4-es számú főút 268. kilométerszelvényénél is, emiatt időszakos forgalomkorlátozás és útszűkület lassítja majd a forgalmat. A stadion környékén 5:30-tól 23 óráig útlezárásokra kell számítani.

A debreceniek az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) előírásának megfelelő stadion híján fogadják Nyíregyházán riválisukat, a belga FC Bruges csapatát az Európa Liga-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első mérkőzésén.

Olvasói sztorik