Hírek

A főtábla küszöbére juthat a DVSC

A Debrecen kedd este fontos mérkőzésen fogadja a fehérorosz BATE Boriszovot.

Kapcsolódó cikkek

Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán!

A Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóját Nyíregyházán rendezik. A párharc győztese bejut a főtábla előtti utolsó fordulóba, ahonnan legrosszabb esetben is az Európa Liga főtáblájára lehet kerülni – áll az MTI előzetesében.

Az idegenbeli első mérkőzésen jó játékkal 1-1-es döntetlent ért el a magyar bajnok, amely így kedvező pozícióból várhatja a találkozót. Boriszovban a csereként beállt Sidibe révén a 67. percben szereztek vezetést a hajdúságiak, majd a 93. percben éppen róla pattant a labda Verpecz kapujába. Ezzel az öngóllal egyenlített a fehérorosz együttes, amely az elmúlt években többször is szerepelt a BL főtábláján. Idegenben lőtt góljával a Debrecen van előnyösebb helyzetben, hiszen már egy 0-0-s döntetlen is továbbjutást érne számára.

Kondás Elemér vezetőedző Kulcsár Tamást kivéve pihentette kulcsjátékosait szombaton, a kaposvári bajnoki mérkőzésen, amelyen így vereséget szenvedett a tartalékos címvédő. A DVSC több mint egy év elteltével, a 2010–2011-es idény zárófordulóját követően kapott ki ismét a hazai pontvadászatban.

– Mindenképpen frissíteni kellett a csapaton – mondta a szakember a klub honlapján. – Szerettük volna megadni az esélyt, hogy legalább ugyanolyan állapotban várjuk a visszavágót, mint a BATE Boriszov, amelynek hétvégén nem volt mérkőzése. Rengeteget utaztunk az elmúlt időszakban, ezt is figyelembe kellett venni. A nulla-nulla is nekünk kedvezne, de erre játszani veszélyes lenne, ezért úgy lépünk pályára, hogy győzelemre játszunk.

Kondás Elemér vezetőedző Selim Bouadlával kapcsolatban elmondta, hogy sérülése már a múlté, egyre jobb állapotban van, és előbb-utóbb lehetőséget kap, de majd később dől el, erre már a BATE ellen sor kerül-e. Roguy Meyé fáradásos törést szenvedett a sípcsontjában, még mindig viseli a gipszet. A szalagszakadást szenvedett Nenad Novakovicsra és Farkas II Balázsra hosszú kihagyás vár, Varga József pedig eltiltás miatt nem szerepelhet a beloruszok ellen.

A 20:30-kor kezdődő összecsapás játékvezetője az izraeli Liran Liany lesz. A mérkőzést az m2 televízió élőben közvetíti.

Olvasói sztorik