Hírek

Az utolsó pillanatig kiéleznék

A magyar teremlabdarúgó-válogatott vasárnap 18 órától Gyöngyösön játszik világbajnoki pótselejtezőt a szerbekkel.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A mieink decemberben, a gyöngyösi selejtezőn harcolták ki a további szereplés jogát, majd az idei Európa-bajnokságon rendezett sorsoláson az is eldőlt, hogy a szerbekkel játszanak oda-visszavágós alapon a thaiföldi világbajnoki részvételért.

A válogatott múlt héten a norvégokkal játszott két mérkőzést, a főpróba után Frank Tamás szövetségi kapitány csak részben volt elégedett a látottakkal.

– A norvégok elleni meccsen a négy félidőből hárommal viszonylag elégedett lehetek, a második találkozón azonban három-nulla után a játékosok úgy érezték, megnyerték a mérkőzést, a norvégok pedig kihasználták ezt, és egyenlítettek – mondta az MLSZ honlapján Frank Tamás. – Az viszont mindenképpen pozitív visszajelzés volt számomra, hogy emberelőnyös szituációban higgadtak maradtunk, és a hajrában eredményesek tudtunk lenni. Felemás érzéseim vannak a két találkozó után, mert taktikailag nem igazán tudtunk fejlődni, a norvégok ugyanis szervezettségben és játéktudásban gyengébbek voltak, a szerb válogatott a játék minden elemében sokkal magasabb szintet képvisel.

A szerbek az idei Európa-bajnokságon három szoros meccset játszottak magasan jegyzett ellenfelekkel szemben, Azerbajdzsánt legyőzték, az oroszok és a portugálok pedig csak nagy nehézségek árán kerekedtek fölül ellenük.

– Alaposan elemeztük a szerbek meccseit, és azt láttuk, hogy egy taktikailag érett, mentálisan rendkívül erős ellenfél vár ránk – folytatta Frank Tamás. – Riválisunk jelenleg előttünk jár, ráadásul nekünk nem igazán ízlik a játékstílusuk, de az is igaz, hogy ők sem szeretik a mi stílusunkat. A hazai meccs eredményét illetően nincsenek elvárásaim, az a célunk, hogy két olyan meccset játsszunk, hogy az utolsó pillanatig kiélezett maradjon a csata.

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Balázs Zoltán (Rába ETO), Reveland Zoltán (Üllő FC Cső-Montage)
Mezőnyjátékosok: Tóth Szabolcs, Németh Péter, Dávid Richárd (Colorspectrum Aramis), Csopaki István, Gyurcsányi Zsolt, Dróth Zoltán (Rába ETO), Lovas Norbert, Trencsényi János, Nagy Tamás (Mezei-Vill FC Berettyóújfalu), Sámson Zoltán (Vasas 1988 Déli Futsal)
Olvasói sztorik