Dárdai Pál fiát szerződteti egy Bundesliga-csapat
A legfiatalabb Dárdai fivér szintet lép.
Pep Guardiola csókot dobott De Bruynének, majd a City bedarálta ellenfelét
Egy félidőn át reménykedhettek a Liverpool és az Arsenal rajongói.
Csökkentették a török csapat a büntetését, amelynek szurkolói a Fenerbahce játékosaival verekedtek
Ha eddig dühösek voltak az isztambuliak, a szövetség most még öntött egy kis olajat a tűzre.
Egy perc sem kellett egy focistának, hogy öngólt szerezzen
Ráadásul látványos bénázással sikerült elkövetni.
Amíg Dárdai távozását vizionálja a német sajtó, a Hertha bravúros hajrágyőzelmet aratott
A berlini csapat úgy verte 3-2-re a Paderbornt, hogy a 84. percben még vereségre állt.
Meghalt az Újpest háromszoros bajnok futballistája, Schumann Péter
Április 24-én lett volna 70 éves.
Otthon szenvedett KO-vereséget az Újpest
50 percig jól tartotta magát a fővárosi csapat, majd belefutott egy nagy ZTE-pofonba.
Ha megkapja a behívót, indul a frontra az Arsenal labdarúgója
Szerinte egyértelmű, mit kell tennie.
Csányi Sándor: Aki labdát lát, azt gondolja, ért a futballhoz
Az MLSZ elnöke a sportág Telkiben zajló közgyűlésén sok más mellett kiemelte, 8 milliárd profitot termelt a szövetség, és kormánygaranciával beadták a BL-pályázatot.
A Honvéd FC tulaja hajszálnyira áll a klub eladásától
Folyamatosak a tárgyalások, az átvilágítás is megtörtént, ám azt egyelőre nem látni, mikor záródhat le a Budapest Honvéd FC értékesítése.