Grúz Tamás jelezte, jól sikerült a szünet alatti felkészülés az angyalföldieknél.
Két férfit két-két év börtönbüntetésre ítélték, négy év próbaidőre felfüggesztve.
Maga volt az elegancia a pályán és a pályán kívül; és az égvilágon mindent megnyert.
Szombaton este a Puskás Akadémia vendégeként folytatja NB I-es szereplését a Szombathelyi Haladás.
– Úgy érzem, hogy mindkét csapat támadólag fog fellépni szombaton, és mindkét csapat győzelemre fog játszani – mondta a Nyugat.hu-nak Mészöly Géza a Haladás edzője. – Éppen ezért nagyon figyelnünk kell a védekezésre is, hogy ugyanolyan hatékonyak legyünk hátul, mint különösen az elmúlt idegenbeli mérkőzéseken. A Puskás Akadémia csapatában nagyon sok egyéniség van, akik mérkőzéseket képesek eldönteni. Sok gyors játékosa van a felcsútiaknak, és nagyon jó erőállapotban vannak. Talán nagyképűség nélkül mondhatom, hogy egy hozzánk hasonló csapatról van szó, amely hasonló erényeket csillogtat, mint a Haladás. Lényeges lesz, hogy ki tud ebből az azonos játékból jobban kijönni. Azt várom, hogy ugyanolyan energiát tegyünk bele a meccsbe, és ugyanolyan eredményesek legyünk, mint az elmúlt fordulókban, valamint támadó felfogásban lépjünk pályára.
A spanyol kapus 2019-ig írt alá a Manchester Unitednél.
A United trénere biztos benne, hogy Ryan Giggs követi őt a kispadon, miközben a játékosok lázadnak a holland edzésmódszerei miatt.
László Csaba szerint a DVSC-t gólokkal, saját magukat pedig három ponttal szeretnék meglepni.
A német ikon a Bayern Münchenben fejezi be 2018-ban.
André Villas-Boas a szezon végén biztosan távozik a szentpétervári csapattól.
A portugál sztárnak gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy megszületett a „Legacy”.
A brazil védő megsérült a válogatottban, nem tud játszani az AC Milan ellen.
Fél évszázada látott rajtot produkálhat a Ferencváros az Újpest elleni rangadón.
Korábban beszámoltunk róla, hogy sérülten érkezett vissza Madridba a brazil válogatott Danilo, és úgy tűnik a Real kolumbia ásza, James Rodríguez is összeszedett egy kisebb sérülést a nemzeti csapatban.
A 24 éves középpályás Peru ellen combsérülést szenvedett, melyet nem kísért vérömleny, így csak körülbelül tíz nap kényszerpihenő vár rá. A 2014-es világbajnokság gólkirálya tehát az Espanyol elleni bajnokin, valamint a Sahtar Doneck elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen sem léphet pályára.
Szombat este egymásnak feszül az Atlético Madrid és a Barcelona a spanyol bajnokság 3. fordulójában. Az elmúlt hetekben Európát és az egész világot foglalkoztató menekültválság a La Liga csapatait is elkezdte érdekelni.
A szombat esti szuperrangadó két klubja összefogást hirdetett és a bemelegítés során a játékosok egy piros színű egyenpólót viselnek majd, amelyen az Ayuda a los Refugiados és a Help the Refugees, azaz „Segítsd a menekülteket” feliratok szerepelnek – írja a 101greatgoals.com.
Az akció megalkotói azt remélik, hogy ez a kis cselekedet is segít abban, hogy az emberek ráébredjenek arra, hogy a helyzetet nem lehet a szőnyeg alá söpörni.
A Real Madrid nemrégiben egyébként egy millió eurót adományozott a menekültek megsegítésére.
A Liverpooltól a nyáron távozó klasszis a stábban dolgozott volna, miközben még játszik is.
A válogatott csatár évi 440 ezer dollárt tesz zsebre a Legia Varsóban.
Újraindul a nagyüzem Európában, légiósaink pedig ismét pályára lépnek a hétvégén.
Őszi gólzápor a harmadosztály szombati játéknapján.
Majd beadta a szögletet… Mindezt 93-ban, egy Fradi–Újpesten. Videó.
Az U20-as világbajnokság társgólkirálya négy évre a svájci FC Sion csapatába igazolt.
Hatodik alkalommal vezet Újpest–Ferencváros bajnoki rangadót a ma negyvenéves Kassai Viktor.