Rangadó

Rangadó

A Liverpool csütörtökön 1-0-ra győzött az angol Ligakupában, és bejutott a következő körbe. A mérkőzés hőse a magyar Bogdán Ádám volt.

A magyar kapusnak négy alkalommal is nagyot kellett védeni a Bournemouth ellen.

– Hogy melyik volt a legnehezebb? Az első. Az egy jól kivitelezett védés volt, ráadásul a meccs elején, éppen emiatt fontos is volt, mert rossz irányba mozdíthatta volna el a találkozót.
Az első védés lélektanilag mindig fontos a kapusnak, lendületet és önbizalmat nyerhet belőle,
és a csapatnak is egy jelzés, hogy kapjuk össze magunkat. A szabadrúgásnál sem volt könnyű dolgom, mert szétrebbent a sorfal, és köztük rúgta el a labdát, de nem pánikoltam – mondta Bogdán az Origónak.

A kapus a lapnak azt mondta, hogy a csapat új edzője, Jürgen Klopp nem csak pózol a kispad mellett.

– Klopp ugyanazt adja nekünk az öltözőben, amit az emberek látna tőle a meccseken. Nem fojtja magába az érzelmeit, közvetlen, és nem köntörfalaz. Az edzések elég intenzívek, és a játék is, amit elvár a csapattól. Nekem Rodgersszel sem volt bajom, az edzések nála is nehezek voltak, most is azok, és ugyanazért küzdök most is, mint akkor. A játékos feladata, hogy alkalmazkodjon, és megcsinálja, amit az edző követel – mondta.

2015. 10. 30. 06:29

A DVTK hivatalos honlapjának adott hosszabb lélegzetvételű interjút Novothny Soma. A csatárt a Napoli adta kölcsön az NB I-es csapatnak.

– Az SSC Napoli Primavera-csapatban kezdtem, ott nagyon jól ment a játék. Ezt követően többször edzettem az első csapattal és háromszor velük csináltam végig a felkészülést (kétszer Walter Mazzari, egyszer Rafael Benitez irányításával). Már csak ezért megérte Nápolyba mennem. Bajnokin azonban nem mutatkozhattam be Nápolyban, mert Olaszországban szokásos módon kölcsönadtak, és megtapasztalhattam, mi a különbség a Serie A és a Serie C között. A harmadosztályban minden csapat szeme előtt a „csak gólt nem kapni” elve lebeg, a gólszerzés pedig többnyire kimerül abban, hogy egy pontrúgás után csak lesz valami, ami nem az én stílusom. Egyedül az FC Südtirol volt egy kissé játszósabb csapat, ott fél év alatt lőttem is négy gólt, ebből vontam le azt a következtetést, hogy országot kell váltanom. Volt érdeklődés Angliából és Belgiumból, de ahogy mondtam, a DVTK mellett döntöttem – beszélt a honlapnak a hazatéréséről a csatár.

2015. 10. 29. 14:05

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetője 90 napos felfüggesztése ellenére úgy véli: a jelöltek közül ő a legalkalmasabb arra, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke legyen.

– Teljes alázattal úgy gondolom, én vagyok a legalkalmasabb a szervezet vezetésére” – nyilatkozta egy csütörtöki interjúban a játékosként Európa-bajnok Platini. Hozzátette: meg akarják akadályozni, hogy versenybe szálljon az elnöki posztért, mert tudják, hogy nagyon jó esélye van a győzelemre.

A 60 esztendős sportvezetőt október 8-án tiltotta el a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől a FIFA etikai bizottsága, mert korrupció gyanújával nyomozást folytat ellene a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot (575 millió forint) kapott a FIFA elnökétől, a szintén felfüggesztett Joseph Blattertől 2011 februárjában.

– A legvégsőkig el fogok menni, hogy megvédjem magam. Ugyan jelenleg nem kampányolhatok, de én akkor is jelöltnek tartom magam” – tette hozzá Platini. – Olyan érzésem van, mint egy középkori lovagnak egy várkastély előtt. Próbálok bejutni, hogy kimentsem a labdarúgást, de helyette forró olajat öntenek a fejemre – mondta.

A FIFA etikai bizottsága ellenőrizni fogja a hétfő éjféli határidőig érvényes jelentkezést benyújtó pályázók feddhetetlenségét, s a jelentkezők ezt követően válnak hivatalosan is a február 26-án esedékes voksolás jelöltjeivé. Platini mellett további hat jelölt – Gianni Infantino, az európai szövetség (UEFA) főtitkára; a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnöke; Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese; Ali bin al-Husszein jordán herceg, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja; Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember; valamint a libériai Musa Bility – versenghet a FIFA elnöki posztjáért.

2015. 10. 29. 13:08

Az NB I 14. fordulójában az MTK szombaton 18 órakor fogadja a Haladás. Az már biztos, hogy a hazaiak támadója, Hrepka Ádám nem játszhat a meccsen, ezt az MTK Facebookja jelentette be, a hírhez pedig egy képet is mellékeltek, amin a támadó csak mankó segítségével képes járni. Hrepkát a Békéscsaba elleni keddi kupameccs első félidejében kellett lecserélni, mert rúgást kapott a jobb lábára.

2015. 10. 29. 12:45

„Négy nap alatt rúgtunk hét gólt, ketten viszont – remélhetőleg csak rövid időre – kidőltek a sorból. Balázs Benjamin még a Vasas elleni bajnokin (2-0) sérült meg, Kabát Péter pedig a Zalagerszeggel játszott Magyar Kupa-meccsen (0-5) kért cserét alig 10 perc elteltével. A jelek szerint egyikük sérülése sem komoly, de valószínűleg nélkülük lépünk pályára szombaton Békéscsabán” – írja az NB I-es Újpest Facebook-oldala.

2015. 10. 29. 12:38
Olvasói sztorik