Nemzetközi foci

Mascherano beismerte az adócsalást

Peren kívüli megegyezés várható az ügyben.

Az FC Barcelona argentin labdarúgója, Javier Mascherano a bíróság előtt elismerte, hogy 2011 és 2012 között körülbelül 1,5 millió eurót (466,5 millió forint) nem fizetett be a spanyol adóhatóságnak.

A világbajnoki ezüstérmes védekező középpályás az adócsalás gyanúján kívül – az arculati jogaiból származó – eltitkolt jövedelme miatt idézték be. Ezeket az Egyesült Államokban és Portugáliában létrehozott cégek segítségével valósította meg. A bíróság sajtóirodájának közlése szerint a 31 éves játékos beismerte tettét, és mivel már szeptemberben befizette az összeget, és 200 ezer euró kamatot, az ügyészek és az ügyvédek várhatóan peren kívül megegyeznek az ügyében.

Nem Mascherano az egyetlen Barcelona-játékos, akivel kapcsolatban vizsgálódik a spanyol adóhivatal. A négyszeres aranylabdás Lionel Messi, és édesapja ellen több mint két éve indítottak nyomozást adócsalás miatt, mert a gyanú szerint 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót (1,2 milliárd forint) nem fizettek be a spanyol államkasszába.

A szintén a legjobbak között jegyzett Neymar, illetve hozzátartozói számláin szeptember végén 48 millió dollárnyi (13,6 milliárd forint) összeget fagyasztott be a Sao Paulo-i állami bíróság, mert a 23 éves csatár 2011 és 2013 között – még a Santos játékosaként – feltételezhetően mintegy 16 millió dollárnyi adót nem fizetett be.

A Barcelona korábbi elnöke, Sandro Rosell 2014 januárjában mondott le a Neymar átigazolásával kapcsolatban kirobbant adócsalási ügy miatt, amelyben a klubot jelenleg is vezető Josep Maria Bartomeu is gyanúsított.

A spanyol adóhivatal a jelenleg a Bayern Münchenben futballozó spanyol Xabi Alonso ellen ugyancsak eljárást folytat a Real Madridban töltött időszaka alatti adózásával összefüggésben.

Olvasói sztorik