Az elmúlt évek meglepetés BL-szereplői közül többen is sanyarú sorsra jutottak mára.
A 62 éves norvég Age Hareide lett Morten Olsen utódja.
A Szöllősi György által jegyzett Puskás Ferenc-életrajz angol fordítása is szerepel a londoni Guardian napilap által összeállított listán, 2015 legjobb sportkönyvei között.
Az újság honlapja néhány mondatos ismertetést adott a kiválasztott 25 kötetről, s a „Madrid, Magyars and the Amazing Adventures of the World’s Greatest Goalscorer” (Madrid, magyarok és a világ legnagyobb góllövőjének csodálatos kalandjai) című művet úgy foglalja össze: rövid biográfia a magyar géniuszról.
A Puskás Intézet igazgatójának könyvét október közepén mutatták be a glasgow-i Hampden Parkban található Skót Futballmúzeumban – ahol egyben leleplezték Puskás Ferenc emléktábláját –, majd október 30-án került a brit könyvesboltok polcaira. A könyvet Andrew Clark és Matthew Watson-Broughton fordította angolra.
A topbajnokságok legjobb góllövője idén a Borussia Dortmund támadója, Pierre-Emerick Aubameyang. A gaboni támadó minden sorozatot figyelembe véve 23 tétmérkőzésen 25 találatnál jár, így nem csoda, hogy rengeteg klub figyelmét felkeltette. Korábban lehetett hallani a Chelsea, a Barcelona és a Manchester United érdeklődéséről, most pedig az olasz Tuttosport egy újabb klub nevét említi.
A lap szerint a francia Paris Saint-Germain is szeretné a soraiban tudni a kiváló formában lévő csatárt. A párizsiak támadósorára valóban ráférhet a frissítés, hiszen már hónapok óta cikkeznek Lavezzi, Cavani, és már Lucas távozásáról is, a 34 éves Ibrahimovics pedig nem lesz már fiatalabb. Annyi bizonyos, hogy a Dortmundnak fel kell kötnie a gatyáját, ha meg akarja tartani gólvágóját.
A kormány is támogatja a bizottság indítványát.
A Chelsea fenegyereke ezúttal Iker Casillasba rúgott bele.
Neymarról eddig is lehetett tudni, hogy szereti a tetoválásokat, és imád varratni magára, de eddig csak a családtagjait örökíttette meg a bőrén, most a gyerekkoráról emlékezett meg, s ezen az alkotáson már ő is szerepel. A brazil zseni az új tetoválásán mezítlábas utcagyerekként látható. A Barcelona Bajnokok Ligája-győztes labdarúgója a régi időkre emlékezett, hiszen anno a szegénynegyedben nőtt fel.
Mint az az alkotáson látszik, már akkor is arra gondolt, hogy Bajnokok Ligája-győztes futballista lesz és igazi otthont is a magáénak tudhat majd. Az álmai mind megvalósultak, hiszen a világ egyik legjobb futballistája lett az egykori utcakölyök. A tetoválásról a készítője, Miguel Bohigues osztott meg egy képet Instagram oldalán.
Megszólal Tarlós István, Koós János, és még sokan mások…
FRISSÍTVE: állítólag öt német klub is érdeklődik iránta.
Koplárovics Béla nem lesz ott a legendás zalaegerszegi csapatban.
A holland edzőnél Schweinsteiger volt a bűnbak.
Csütörtök este dől el, hány magyar játékos lesz az Európa Liga egyenes kieséses szakaszában.
Csak 14 százalék vinné el máshova az Európa-bajnokságot.
Az év végéig nem számíthat támadójára az angol csapat.
Sikeres vállműtéten van túl a Manchester United védője.
A Bajnokok Ligája öt még kiadó helyét a Roma, az Arsenal, a Chelsea, a Dinamo Kijev és a Gent szerezte meg.
Nemanja Nikolics után újabb Videoton-játékost szerződtethet a lengyel élcsapat.
A fordulatos keddi mérkőzések után szerda este is hatalmas küzdelemre van kilátás a továbbjutó helyekért.
A Bajnokok Ligája 1992 óta íródó történelmének legnagyobb vereségét szenvedte el a Malmö.
Úgy tűnik, hogy ígérgetés heteiben járunk, a minap egy Palmeiras szurkoló brazil hölgy szabadult meg ruhájától, amiért kedvenc csapata megnyerte a kupát, ezúttal egy újabb nehézbombázó dobta le a textilt. Suzy Cortez 2015-ben megnyerte Brazília legszebb fenekének díját, a rendkívül komolyan vehető „Miss BumBum-díjat”. A kisasszony tett egy könnyen betartható ígéretet: ha a Sao Paulo Libertadores-kupa indulást érő helyen végez, akkor levetkőzik. A klub a bajnokságban negyedik lett, így selejtezővel ott lehet a kupában, a ruhadarabok pedig lekerültek…
Bár a Debreceni VSC-TEVA keretében öt kapus is megtalálható Bozidar Radosevics, Verpecz István, Nenad Novakovics, Balogh János és Slakta Balázs személyében, a Loki edzéseit ezekben a napokban egy fiatal hálóőr, a húszéves Gelei Vince is látogatja – számolt be a Hajdú Online.
Mint ismert, Balogh János gerincsérvműtét után lábadozik, ezért ő még nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, Novakovicsnál pedig tavasszal érproblémát fedeztek fel, meg is műtötték a sérült lábát, a rehabilitációja neki is hosszabb időt vesz majd igénybe.
Szintén rossz szájízzel gondolhat vissza az idei őszi szezonra Verpecz, akinek leszakadt egy porc korábban a térdében, ő sem kerülhette el a műtétet és a több hetes kihagyást, mostanra azonban már egészséges, egyelőre a kispadon kapott helyet a legutóbbi bajnoki mérkőzéseken.
Mivel Slaktával eddig komolyan nem számoltak az első csapatnál, a nyáron az NB II-es Balmaz Kamilla Gyógyfürdőtől leigazolt horvát Bozidar Radosevics lépett elő első számú kapuvédővé a DVSC-ben. Ő, úgy tűnik, bejátszotta magát az együttesbe, általában megbízható teljesítményt nyújt a bajnokságban és a Magyar Kupában is.
Gelei az NB III-as BKV Előrében véd, korábban megfordult a Ferencváros utánpótlás csapatában és a Diósgyőri VTK-ban is. A lap információi szerint Geleit beajánlották a Lokihoz, ezért pár napig a hajdúságiakkal készül, és a trénerek felmérik, mire képes.