Rangadó

Rangadó

Lezárult a jegyigénylés a nyári Európa-bajnokságra, amelyen a magyar szurkolók végül a korábbinál nagyobb létszámban drukkolhatnak Bernd Storck kapitány együttesének.

2016. 02. 01. 12:57

Nem sokkal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy Ezequiel Lavezzi a többi között egy kínai klubtól kapott ajánlatot.

Az ázsiai bajnokság (tőke)erejét mutatja, hogy az express.ru értesülése szerint egy másik sztárt, a Zenitben játszó Hulkot is megkörnyékezte a helyi Kuangcsu Evergrande.

Hulk klubja azonban hallani sem akar az ajánlatról – a hírek szerint egyből visszautasították a 30 millió fontos ajánlatot.

2016. 02. 01. 11:40

Angol beszámolók szerint az átigazolási időszak utolsó napján a Liverpool is beszáll a Gyenisz Cserisevért folyó harcba. A Real Madrid támadója a többi között a Villareal figyelmét is felkeltette, de úgy néz ki, Angliából is kaphat ajánlatot – amennyiben a madridiak engedélyezik a tárgyalásokat az orosz játékossal.

2016. 02. 01. 11:10

Prasler Thomas az őszi szezonban mindösszesen kilencszer lépett pályára a Vác FC-ben, hatszor kezdőként, míg háromszor csereként, gólt nem szerzett – jelezte a klub honlapja.

Már a felkészülés elején kiderült, hogy Nagy Tibor vezetőedző sem szán kulcsszerepet tavasszal Praslernek, így a több játéklehetőség reményében korábbi klubjába, a német ötöd osztályban, a Lotto Hessenligában szereplő SG Rot Weiss Frankfurt 1901 csapatába igazolt.

2016. 02. 01. 10:41

A magyar labdarúgó-válogatottal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő Izland 3-2-es vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól a kaliforniai Carsonban.

2016. 02. 01. 09:45

A Werder Bremen játékosa Zlatko Junuzovic a Werder Bremen Hertha elleni feltámadásáról adott interjút a www.nwzonline.de portálnak. A játékos természetesen szót ejtett Kleinheisler Lászlóról is, aki miután beállt, a brémaiak három gól lőttek a 3-3-ra végződő meccsen.

– Nagyon jó, hogy több alternatívánk van a padról, hogy van olyan játékos, aki betud szállni. László nagyon dinamikus, és elképesztően kemény a párharcokban. Kemény, nagyon harcol. Összességében jó impulzusokat adott nekünk miután beállt – mondta.

2016. 02. 01. 05:54

Az AC Milan háromgólos győzelmet aratott városi riválisa, az Internazionale felett az olasz bajnokság 22. fordulójának vasárnap esti rangadóján.

A piros-feketék már az első félidőben vezetést szereztek, az Inter a hetvenedik percben büntetőből egyenlíthetett volna, de Mauro Icardi rontott, ezt pedig a Milan újabb két góllal büntette meg.

A Milan immár négy meccse veretlen, az Inter pedig négy találkozó óta nyeretlen a Serie A-ban.

Serie A, 22. forduló:

AC Milan – Internazionale 3-0 (1-0)
Bologna – Sampdoria 3-2 (2-0)
Genoa – Fiorentina 0-0
Napoli – Empoli 5-1 (2-1)
Torino – Verona 0-0
Udinese – Lazio 0-0
Chievo – Juventus 0-4 (0-2)
Szombaton játszották:
AS Roma – Frosinone 3-1 (1-1)
Atalanta – Sassuolo 1-1 (1-1)
Carpi – Palermo 1-1 (0-1)

Az élmezőny állása:
1. Napoli 50 pont
2. Juventus 48
3. Fiorentina 42
4. Internazionale 41
5. AS Roma 38
6. AC Milan 36
7. Sassuolo 33
8. SS Lazio 32

#MilanInter, il match report del #DerbyMilano: https://t.co/RknrwA53x5 #FCIM pic.twitter.com/wNu49IQ0Kt— F.C. Internazionale (@Inter) 2016. január 31.

2016. 01. 31. 23:07

A francia élvonal 23. fordulójában a listavezető Paris Saint-Germain 2-0-ra győzött a Saint-Étienne otthonában. A vendégek mindkét gólját Zlatan Ibrahimovic szerezte a második félidőben.

A párizsi csapat előnye 24 pont a második helyezett Monacóhoz képest a tabellán. A svéd válogatott csatár 19 gólnál jár a bajnokságban.

Zlatan Ibrahimović scores two as French champions Paris go 24 points clear in Ligue 1 after 2-0 away win. #UCL pic.twitter.com/KGsHJt1dTG— Champions League (@ChampionsLeague) 2016. január 31.

2016. 01. 31. 23:01

A Real Madrid hatgólos győzelmet aratott a vendég Espanyol felett a spanyol bajnokság 22. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

A fővárosiaknál Cristiano Ronaldo mesterhármast ért el. Csapata hét mérkőzés óta veretlen, az Espanyol viszont hat meccse nyeretlen a Primera Divisiónban.

Az újonc Las Palmas hátrányból fordítva, a 90. percben szerzett góllal legyőzte a vendég és több mint negyedórán át emberhátrányban játszó Celta Vigót. A hazaiak a forduló előtt az utolsó előtti helyen álltak, sikerükkel azonban feljöttek a tabella 16. helyére.

Cristiano Ronaldo's game by numbers:86% pass accuracy5 shots4 take ons3 chances created1 perfect hat-trick pic.twitter.com/Rk6rUzo38K— Squawka Football (@Squawka) 2016. január 31.

Primera División, 22. forduló:

Real Madrid – Espanyol 6-0 (4-0)
Las Palmas – Celta Vigo 2-1 (1-1)
Valencia – Sporting Gijón 0-1 (0-0)
Sevilla – Levante 3-1 (1-0)
Szombaton játszották:
Real Sociedad – Real Betis 2-1 (2-0)
Villarreal – Granada 1-0 (0-0)
Eibar – Málaga 1-2 (0-1)
Getafe – Athletic Bilbao 0-1 (0-1)
FC Barcelona – Atlético Madrid 2-1 (2-1)
Hétfőn játsszák:
Deportivo La Coruna – Rayo Vallecano 20.30

Az élmezőny állása:
1. FC Barcelona 51 pont/21 mérkőzés
2. Atlético Madrid 48
3. Real Madrid 47
4. Villarreal 44
5. Sevilla 36
6. Athletic Bilbao 34 (33-30)
7. Celta Vigo 34 (33-35)
8. Eibar 33

2016. 01. 31. 22:45

A katari al-Garafa SC vasárnap este bejelentette, hogy szerződést kötött Németh Krisztiánnal. Új megállapodása másfél évire szól.

A magyar válogatott játékos vasárnap már meg is érkezett Dohába, és átesett a szükséges orvosi vizsgálatokon, majd aláírta a szerződését.

Official : Al-Gharafa Sports club sign Krisztian Nemeth from @sportingkc . pic.twitter.com/ads96MG00h— ALGHARAFA SPORT CLUB (@ALGHARAFACLUB) 2016. január 31.

2016. 01. 31. 22:22
Olvasói sztorik