Rangadó

Rangadó

A Premier League 29. fordulójában egygólos vereséget szenvedett idegenben a Manchester United. A vörös ördögök a 26. perctől Mata kiállítása miatt emberhátrányban játszották végig a mérkőzést, amit a hazaiak ki is tudtak használni. A három pontot érő gólt Salomon Rondón szerezte a 66. percben. A manchesteriek vereségükkel lecsúsztak a hatodik helyre, így jelenleg még Európa Ligát érő helyen sem állnak, a Bajnokok Ligája pedig egyre csak távolodik.

2016. 03. 06. 18:51

A világklasszis szélső a holland Groningennél kezdte a pályafutását, ahonnan most egy nem mindennapi felvétel látott napvilágot . Arjen Robben már 15 évesen is cselkirály volt, az alábbi videóban pedig be is mutatja akkori kedvenc trükkjét, amit csak a „ varázslatos Robben-csel” néven emlegetett.

2016. 03. 06. 16:55

Carles Puyol ismét magára ölti a gránátvörös-kék mezt, és visszatér a gyepszőnyegre a Barcelona színeiben, miután a klubot képviselő Legends elnevezésű csapatban játszik április elején Mexikóban a Qerétaro ellen. Puyol még 2014 nyarán vonult vissza, azóta nem lépett pályára semmilyen hivatalos mérkőzésen – számolt be az Eurobarca.

A mérkőzés nem fog hiányt szenvedni a klasszisokból. Mexikói oldalon olyan nevek lépnek pályára, mint Oswaldo Sánchez, Luis Hernández, Tilón Chávez, Ramón Ramírez vagy a világbajnokságokról ismert gólvágó, Jared Borgetti. A Legends névre hallgató öregfiúk-csapatban pedig többek között szerelést húz Ronald de Boer, Jari Litmanen, Simao Sabrosa, Sonny Anderson, Belletti, Deco, Edmilson és Carles Puyol is.

A katalán klub legendája, aki még 2014 nyarán vonult vissza a labdarúgástól sorozatos sérülései miatt, először lép pályára a visszavonulása óta. Amint az ismert, Puyol azóta volt Zubizarreta korábbi sportigazgató asszisztense, született már két gyermeke is, ám hivatalos jellegű találkozón nem futballozott azóta, mióta szögre akasztotta a stoplist.

A Legends trénere egyébként az a José Mari Bakero lesz, aki előbb a Dream Team oszlopos tagja volt, majd Mexikóban fejezte be a profi pályafutását 1997-ben.

2016. 03. 06. 13:14

A Manchester City vezérigazgatója, Ferran Soriano felvázolta a nyáron érkező spanyol tréner átigazolási terveit. Guardiola kívánságlistájának első három helyén Luis Suárez, John Stones és Manuel Neuer szerepel.
Guardiola szerint nem várható el, hogy rögtön az első évében Bajnokok Ligáját nyerjen a kékekkel, de abban biztos, hogy három-négy éven belül képes lesz egy olyan topcsapatot csinálni a Cityből, amelyik a világ öt legjobb csapata között lesz.
A Mirror szerint Soriano világossá tette, hogy nem fogják teljesen kicserélni az egész csapatot az átigazolási szezonban, helyette inkább arra fókuszálnak, hogy három világklasszis játékossal erősödjön meg a keret. A jövő csapata továbbá a labdabiztos játékosokra fog épülni, nem pedig az erős fizikai adottságokkal rendelkező emberekre, mint Kompany vagy Yaya Touré.

2016. 03. 06. 12:48

A hétvégén a Bundesliga rangadóját játszották, mikor a Borussia Dortmund fogadta a listavezető Bayern München csapatát. A találkozó 0-0-ás végeredménnyel zárult, amivel Pep Guardiola, a bajorok spanyol vezetőedzője láthatóan nem volt elégedett.

2016. 03. 06. 09:58

A második helyen álló Napoli korán hátrányba került, de végül magabiztosan győzött a vendég Chievo ellen az olasz bajnokság 28. fordulójának második szombati játéknapján.

A nápolyi alakulat egy vereség és két döntetlen után tudta újra begyűjteni a három pontot a Serie A-ban.

A Sampdoria az első félórában három gólt szerzett, így könnyedén nyert a sereghajtó Verona otthonában.

Serie A, 28. forduló:

Napoli – Chievo 3-1 (2-1)
Hellas Verona – Sampdoria 0-3 (0-3)
Pénteken játszották:
AS Roma – Fiorentina 4-1 (3-1)
Vasárnap játsszák:
Torino – Lazio 12.30
Atalanta – Juventus 15.00
Bologna – Carpi 15.00
Frosinone – Udinese 15.00
Genoa – Empoli 15.00
Sassuolo – AC Milan 15.00
Internazionale – Palermo 20.45

2016. 03. 05. 22:54

A tabellán negyedik Virrarreal nagy meglepetésre hazai pályán alulmaradt (0-1) a kiesés ellen küzdő Las Palmasszal szemben a spanyol bajnokság 28. fordulójának szombati játéknapján.

A vendégek David García révén a harmincadik percben vezetéshez jutottak, s minimális előnyüket a meccs végéig meg tudták őrizni. A Villarreal – amelynek kapusa, Alphonse Areola klubrekordot jelentő 620 perc után kapott újra gólt – sorozatban 14 veretlenül megvívott találkozó után kapott ki a Primera Divisiónban.

2016. 03. 05. 21:59

A listavezető Leicester City – Riyad Mahrez szezonbeli 15. góljával – nyert a Watford vendégeként az angol bajnokság 29. fordulójának szombati játéknapján.

Claudio Ranieri együttese ezzel kihasználta, hogy a második helyen álló Tottenham Hotspur és a harmadik Arsenal döntetlent játszott egymással, így előnye előbbivel szemben öt, utóbbival szemben pedig nyolc pontra nőtt.

Premier League, 29. forduló:

Watford – Leicester City 0-1 (0-0)
Chelsea – Stoke City 1-1 (1-0)
Everton – West Ham United 2-3 (1-0)
Manchester City – Aston Villa 4-0 (0-0)
Newcastle United – Bournemouth 1-3 (0-1)
Southampton – Sunderland 1-1 (0-0)
Swansea City – Norwich City 1-0 (0-0)
Tottenham Hotspur – Arsenal 2-2 (0-1)
Vasárnap játsszák:
Crystal Palace – FC Liverpool 14.30
West Bromwich Albion – Manchester United 17.00

A tabella élmezőnye:
1. Leicester City 60 pont
2. Tottenham Hotspur 55
3. Arsenal 52
4. Manchester City 50
5. West Ham United 49
6. Manchester United 47
7. Stoke City 43
8. Southampton 41 (36-29)
9. FC Liverpool 41 (41-36)
10. Chelsea 40

2016. 03. 05. 21:56

Eibar-Barcelona A 2. csapat nyer és a mérkőzésen több mint 2,5 gól születik
A katalánok elképesztő formában vannak, a mostanában botladozó baszk kiscsapat sem állítja meg Neymárékat
Az Eibar 36 egységgel a 8., stabil tagja a ligának, a középszerűségből viszont nem tud kitörni: amikor február közepén olybá tűnt, elérhető az EL-t érő 6. pozíció, nyomban betlizni kezdtek a piros-kékek.Kikaptak egymás után háromszor, az utolsó kettőt ráadásul nullra veszítették el José Luis Mendilibar fiai (Las Palmas, Sevilla). A formájuk tehát nem jó, összességében hét bajnokiból hatot bebuktak, csak a Levantét verték még hetekkel ezelőtt. Otthon, az Ipurua Municipal Stadium-ban 7-3-4 a mérlegük, sikereiket a gyengébb együttesek ellen érték el Adrianék, ez alól talán csak a Bilbao jelent kivételt. A szufla fogytán, ráadásul a keretben lesznek fontos hiányzók is. Egy belső védő eltiltott lesz, a balhátvéd még sérült, mint ahogy egy másik középpályás is.
A listavezető megállíthatatlanul száguld az újabb bajnoki cím felé, Messiék 69 pontnál járnak, előnyük az Atletivel szemben 8 egység. A katalánok zsinórban tíz bajnokit nyertek meg, a BL-ben is előnyből várhatják az Arsenal elleni visszavágót, és bejutottak a Király Kupa fináléjába is. Idegenben 9-2-2 a statisztikájuk, legutóbb a Rayot végezték ki Madridban (1-5). A támadószekció elemében van, a Messi-Suarez-Neymar trióval nem nagyon tudnak mit kezdeni a védők.
Ma nem lesz Neymar, a brazil eltiltását tölti majd, rajta kívül Rafinha nem lehet ott a találkozón.
Az Eibar nincs jó passzban, ám otthon azért megnehezítheti a Barca dolgát. Nem várunk kiütést, de Iniestáék sikeréhez nem férhet kétség. A sima V-re nem érdemes tenni, túl alacsony a szorzó (1.2), viszont vagy a hendis V-re, vagy a 2-es és +2.5-ös opcióra annál inkább! Mi ezt a két variációt javasoljuk!

Atalanta-Juventus A 2. csapat nyer és összesen kevesebb mint 3,5 gól születik a mérkőzésen
A bergamóiaknak még kellenek a pontok a biztos bennmaradáshoz, ám ezeket nem ma szerzik meg. Takarékos üzemmódban is nyernek a zebrák.
Edoardo Reja alakulata még nem érezheti magát totális biztonságban. A kék-feketék 30 ponttal a 13. helyről várják a Serie A hajráját – a vonal alatt tanyázó Frosinone 23-nál jár. Az Atalanta nincs jó formában, Pinilláék legutóbb december 6-án győztek, azóta ugyan hatszor remiztek, viszont hatszor kikaptak. A gárda hazai mérlege 5-4-4, de ugye régen ünnepelhettek az Atleti Azzurri d’Italia-ban. A keretben két középpályás, Alejendro Gomez és carmona sérült, Pinilla és Diamanti is hagyott ki edzéseket, de utóbbi kettő ott lehet a támadósorban.
A Juventus nehéz napokat tudhat maga mögött. A zebrák hosszú üldözés végén beérték a Napolit, sőt, meg is előzték a délieket. Allegriék előnye 3 egység, Pogbélk eddig 27 fellépésen 61 pontot húztak be. A Serie A-ban október óta nem szenvedtek vereséget, két hete a Bolognánál megszakadt a győzelmi széria, de a múlt hétvégén már megint győztek Moratáék, akkor az Inter adta meg magát. Másfél hete a BL-ben a Bayernnel játszottak 2-2-es döntetlent Dybaláék, ezen a szerdán viszont kikaptak 3-0-ra a milánói kék-feketéktől a kupaelődöntő visszavágón. A hosszabbításban nem esett gól, a tiziket pedig jobban rúgták a torinóiak – a Milannal vívják majd a döntőt.
A következő hetek meghatározóak lesznek Bonucciék számára – ennek megfelelően Allegri rotálta is csapatát a kupában (bár ne tette volna…). Ma azonban újra a legerősebb 11-et vezényli a pályára, csak a sérült Caceres és Chiellini nem lesz ott Bergamóban. Visszatér a kezdőbe Marchisio, elől pedig minden bizonnyal a Mandzukic-Dybala páros kezd. A védelemben Rugani pótolja majd Chiellinit.
Azt gondoljuk, hogy a Juventus nem botlik, de nem is rendez gólfesztivált Bergámóban. Nyernek a vendégek, de nem lesz négy gól! Mi erre fogadunk!

2016. 03. 05. 20:52
Olvasói sztorik