Nemzetközi foci

Az idei United jobb, mint a tavalyi – Van Gaal 2017-ig marad

Mourinho állítólag már bele is törődött a sorsába.

Kapcsolódó cikkek

Újabb fordulatot vett a Manchester United edzőkálváriája: brit beszámolók szerint a korábban sokat emlegetett José Mourinho mégsem lesz a legendás klub trénere, ugyanis Louis van Gaal a gyengébb szereplés ellenére kitöltheti 2017-ig szóló szerződését.

A portugál tréner állítólag már el is fogadta sorsát, és tudja, nem lehet a MU menedzsere: 2017-ben ugyanis – a holland edző távozása után – a klublegenda Ryan Giggs veszi át az irányítást.

Mindemellett Louis van Gaal egy elég bátor nyilatkozatot tett: szerinte az idei United jobb, mint a tavalyi.

– Úgy hiszem, a mostani csapat jobb, mint a tavalyi volt, de a sok sérülés miatt ennek nem érezzük hatását – magyarázta a holland a West Brom elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatón. – Tavaly is sok sérültünk volt, de az sokszor volt betudható a nehéz edzéseknek. Idén viszont szinte nem is volt izomeredetű sérülés a csapatban, csak a meccseken szerzett sérülések – vagyis nem a mi hibánkból történtek ezek.

Mint ismert, a Manchester United 28 fordulót követően a hatodik helyen áll a Premier League-ben.

Olvasói sztorik