Rangadó

Rangadó

Az angol Premier League-ben szereplő Swansea 15,5 millió fontért megvette Borja Bastónt. A walesi együttes rekordösszeget fizetett a csatárért az Atlético Madridnak – írja a digisport.hu.

A 23 esztendős támadó nem számított alapembernek az Atléticóban, a fővárosiak előbb a Murciának, majd sorrendben a Hueascának, a Depornak, a Zaragozának és az Eibarnak is kölcsönadták. Borja négy évre írt alá.

2016. 08. 11. 19:49

A keddi első, győztes meccs után kétgólos vereséget szenvedett Telkiben U19-es válogatottunk – írja az MLSZ honlapja.

Michael Boris betartotta a keddi nyilatkozatában mondottakat, miszerint kísérletezni fog az U19-es válogatott csütörtöki mérkőzésén Szlovénia ellen Telkiben: négy helyen változtatott a keddi győztes csapaton. Ez és talán a keddi jó iramú meccs miatti fáradtság is közrejátszhatott abban, hogy gyengébben kezdett a magyar válogatott. Az agilisebb, koncentráltabb szlovén csapat ránk erőltette az akaratát. Ráadásul a játékbeli fölényük gólokban is megmutatkozott: egy pontrúgás és egy középpályán történő labdavesztés után is betalált ellenfelünk, így kétgólos hátrányban vonultunk a szünetre.

A második félidőben magára talált a csapat, többet volt nálunk a labda, aktívabbak, kezdeményezőbbek voltunk, de a szlovén fiatalok jól védekeztek, így nem tudtunk helyzeteket kialakítani. A szövetségi edző a második félidőben több olyan új játékost is kipróbált, akik eddig nem voltak válogatottak, ráadásul a kulcsjátékosaink teljesítménye is visszaesett, így a mezőnyfölény ellenére nem sikerült fordítanunk.

– Mindkét kapott gólt saját magunknak köszönhettük, és ez nem jó – kezdte értékelését az mlsz.hu-nak Michael Boris szövetségi edző. – Sokat dolgoztunk, sokat futottunk, sokat harcoltunk, de látni kell, hogy nincsenek hozzászokva a játékosaink, hogy két nap alatt két ilyen kemény meccsen sikeresek legyenek, néhányan fáradtan mozogtak ma. De hasonló torna vár ránk a selejtező során is, így meg kell tanulnunk gyorsan regenerálódni, és fel kell készülnünk taktikailag és kondícióban is erre a lebonyolításra. Szlovénia ma jobb volt, így megérdemelten nyert. Sok mindenen dolgoznunk kell, de láttam jó dolgokat is: mindenképpen dicséretes, hogy keményen küzdött a csapat a vereség elkerülésén. Ez ma nem sikerült, de azon fogunk dolgozni, hogy legközelebb már jobb eredményt érjünk el.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Magyarország–Szlovénia 0-2 (0-2)
Telki
Magyarország: Vajda – Szalai, Nagy Zs., Tóth B. (Kretz, 72.), Tömösvári (Ekker, 59.), Vogyicska (Kleisz, a szünetben), Kamarás (Pethő, 72.), Takács R. (Keményffy, 59.), Ivánka, Bayer (Szabó B., a szünetben), Bíró (Tóth M., 59.). Szövetségi edző: Michael Boris

2016. 08. 11. 18:52

Az Újpest védője, Kecskés Ákos megsérült a Vasas elleni mérkőzésen. A játékos egy felugrást követően a bal térdét fájlalva folytatta a találkozót, és elsőre úgy tűnt, hogy nem lesz baj a lábával.

A meccset követően nem szűnt meg a fájdalma, így a tehetség orvosi vizsgálaton vett részt. A teszteket követően nem született egységes álláspont Kecskés térdének állapotát illetően, ezért további konzíliumok várnak rá a hétvégéig először Újvidéken, majd Olaszországban.

Az utánpótlás-válogatott védő állapotával kapcsolatosan új információkkal a jövő hét elején, a vizsgálatok lezárását követően jelentkeznek.

2016. 08. 11. 18:40

Mint arról szerdán már hírt adtunk, másfél héttel a bajnoki rajt előtt Roberto Donadoni, a Bologna edzője a kezdőcsapatba állította Nagy Ádámot a tartalékok elleni edzőmeccsen. A magyar fiatal az első félidőben kapott lehetőséget a 3-1-re megnyert találkozón, melynek összefoglalóját is közzétette az olasz klub.

2016. 08. 11. 17:16
Olvasói sztorik