Nemzetközi foci

Címvédés? E.T. érkezésének nagyobb esélye van a Leicester edzője szerint

Claudio Ranieri nem viszi túlzásba a bizakodást.

Az angol Premier League címvédőjeként várja a bajnoki rajtot a Leicester City. Az előző idény abszolút meglepetéscsapata olyan óriásokkal szemben kellene, hogy megvédje bajnoki elsőségét, mint a Manchester United, a Manchester City, a Chelsea, az Arsenal vagy éppen a mindig bajnoki címért harcba szálló Liverpool.

Reálisan nem is várható el a továbbra is kiscsapatnak számító együttestől, hogy ismét behúzza Európa egyik legnívósabb bajnokságát, és ezt a csapat menedzsere, Claudio Ranieri sem látja másképp.

– Kíváncsian várom a következő szezont. A nagy csapatok készen állnak a bajnoki cím elhódítására, mi pedig készen állunk, hogy megvédjük azt – szögezte le a szakember, azonban gyorsan komolyra fordította a szót. – A célunk, hogy legalább negyven pontot gyűjtsünk a bajnokságban, a többit majd meglátjuk. Illetve szeretnénk hasznos tapasztalatokat szerezni a Bajnokok Ligájában. Úgy hiszem, kisebb a nyomás a csapaton, mint tavaly volt. Minden más. Ravasznak kell lennünk, ha meg akarjuk ismételni a tavalyi évet. Hatezer az egyhez az esélyünk a címvédésre – nagyobb az esély rá, hogy E.T. leszáll a Piccadilly Circuson.

Olvasói sztorik